Az időzítés nem véletlen, hiszen a karácsony előtti megjelenés kedvező lehet, mert a nagy karácsonyi bevásárlási láz alkalmával sokan választanak különböző szórakoztatóelektronikai, vagy számítástechnikai terméket ajándékként. Kissé beárnyékolhatja viszont a képet, hogy átlagfelhasználói szemmel első ránézésre nehéz lesz majd eligazodni az új táblák között, annyira sokféle konfiguráció születik majd.
A Cnet News informátorai szerint a novemberben megjelenő újdonságok között egyszerű táblákat éppúgy találunk majd, mint konvertibilis hibrid megoldásokat. Az újdonságok x86-os Intel Atom processzorral, AMD Fusion Hondo APU egységgel, vagy ARM alapokon nyugvó Qualcomm Snapdragon S4-es, Nvidia Tegra 3-as, illetve Texas Instruments OMAP SoC egységgel rendelkezhetnek, modelltől függően. A novemberi időzítés meglehetősen szorosnak tűnik, hiszen addig az időpontig megfelelő támogatást kell nyújtania az új operációs rendszernek a háromféle ARM platform, valamint az Intel és az AMD alapú platformok számára.
További érdekesség, hogy a Windows 8 alapú táblák nem csak hardver, hanem szolgáltatások tekintetében is különböznek majd egymástól, de ez a korábbi információk alapján már aligha meglepő. A Windows 8 RT alapú, azaz az ARM architektúrára alapozó modelleknél nem lesz lehetőség a régebbi szoftverek futtatására, viszont ezeken a táblákon lesz beépített Office szoftvercsomag. Azok a táblák, amelyek x86-os alapokon nyugszanak és Windows 8 operációs rendszerrel érkeznek, képesek lesznek a régebbi alkalmazások futtatására is – viszont ezeken a termékeken alapból nem lesz Office csomag.
A fentieknek megfelelően az egyes modellek árazása is teljesen eltérő lesz – főként a kiszolgáló hardver előállítási költségei miatt.