A WhatsAppon a csoportok szinte a kezdetek óta meghatározó fontossággal rendelkeznek. Éppen ezért sokak számára lehet az jó hír, hogy mostantól sokkal több embert lehet majd összehozni egy-egy csoporton belül. A Telegram ebben például sokkal jobban áll, de ez a helyzet igazából a mostani módosítást követően sem fog jelentősebben változni.

A csoportokba általában 256 felhasználót vehet be egy ember, de egyébként megvan annak a módja is, hogy ennél nagyobb közösségek üzemelhessenek a WhatsAppon. De a lényeg most nekünk az, hogy a vállalat úgy döntött, hogy megduplázza a jelenleg korlát. Ez azt jelenti, hogy a Meta égisze alá tartozó üzenetküldőnél a csoportok mérete innentől kezdve 512 fős lehet.

Galéria megnyitása

Nagyon sokan használják a WhatsAppot közösségi beszélgetések alkalmával, szóval biztosak vagyunk abban, hogy nagyon gyorsan meg fognak jelenni azok a csoportok, amikben már több mint 256 felhasználó lehet jelen. Embereket utólag is fel lehet venni a csoportokba, így nem kell ismételten létrehozni azokat a beszélgetéseket, amik eddig üzemeltek.

Minden felületen adott lesz az új lehetőség. Az Android és az iOS platformon, valamint a személyi számítógépekre szánt programoknál is.

Galéria megnyitása

Érdekesség a WhatsApp híre kapcsán, hogy a platform legnagyobb riválisa, a Telegram egyébként olyan gigantikus online közösségek összehozására képes, melyek több ezres résztvevővel rendelkeznek. Az oroszok által létrehozott megoldásnál akár 200 ezer főig is elmehetnek a csoportok.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére