A különböző antitröszt eljárások hosszú éveken keresztül tudnak húzódni. Különösen sok időbe telnek azok az ügyek, amelyeknek több milliárd dolláros/eurós bírság a tétje, ráadásul az ítéletek átformálhatják az egyes szegmensek működését. A napokban egy ilyen eljárás végére került pont.
A Google és az EU az elmúlt években többször is összeakasztotta a bajszát, egy sor kisebb-nagyobb per van folyamatban a felek között, miközben a lezárt eljárásokat is hosszan lehetne sorolni. Most az egyik hosszú ideje zajló eljárást sikerült végleg lezárnia az Európai Unió legfelsőbb bíróságának, miután elutasították a cég utolsó fellebbezését is abban az ügyben, ami az Android operációs rendszer domináns helyzete miatt indult.
2018-ban az Európai Bizottság rekordösszegű bírságot szabott ki a Google-ra azzal az indokkal, hogy a vállalat visszaélt a piaci pozíciójával az okostelefonok szegmensében, és az Android pozícióját kihasználva éveken át versenyellenes tevékenységet folytatott. A vállalat olyan magasra vitte az ügyet, amilyen magasra csak lehetett, de az egymást követő eljárások rendre elutasítással zárultak. A cégnek annyit sikerült elérnie, hogy le tudta faragni valamelyest a büntetés összegét.
Eredetileg az Európai Bizottság trösztellenes szakemberei az akkori vizsgálatokat követően 4 342 865 000 eurós büntetést szabtak ki, végül 4 125 000 000 euró megfizetésére kötelezték a céget.
“Az Európai Bíróság elutasítja a Google és az Alphabet által a Törvényszék ítélete ellen benyújtott fellebbezést, ezzel megerősítve a rájuk kiszabott, az európai Törvényszék által módosított bírságot az Android operációs rendszerrel kapcsolatos versenyellenes magatartásuk miatt” – olvasható az Európai Unió Bíróságának sajtóközleményében.
A Google természetesen nem ért egyet a döntéssel, véleménye szerint az Android operációs rendszer kellő választási lehetőséget biztosít a felhasználók számára, és támogatja a fejlesztőket és a vállalkozásokat egész Európában. A cég Android ökoszisztémát övező gyakorlata az elmúlt közel egy évtized alatt nagyon sokat változott, amiben jelentős szerepe volt az EU fellépésének és döntéseinek. Most már lényegesen támogatóbb környezetet biztosít az embereknek, mint ahogy az korábban volt.
“Az Android mindenki számára széles választási lehetőséget kínál, és több ezer vállalkozást támogat. Ez az ítélet nem ismeri el azokat a jelentős törekvéseinket, amelyekkel biztosítjuk, hogy az Android nyitott, interoperábilis és ingyenes maradjon” – nyilatkozta a Google szóvivője a CNBC-nek.
Ma már az androidos okostelefonok konfigurálása úgy indul, hogy a felhasználók szabadon letölthetik a számukra szimpatikus böngészőt, és megváltoztathatják az alapértelmezett keresőmotort egy sor más alternatívára a Google helyett. Ezek a változások ennek a trösztellenes eljárásnak köszönhetőek, de sok más Androidot érintő változást is említhetnénk, melyekhez közvetve vagy közvetlenül jelentős köze van az EU-nak.