Az Apple folyamatosan dolgozik azon, hogy az idei évben egy igazán különleges okostelefonnal lepje meg a közönségét. A kecsességre összpontosító készülék számos érdekességet fog hozni a vékony felépítéssel párhuzamosan, illetve annak eredményeként.
Szünet nélkül szállingóznak az iPhone 17 szériával, és azon belül is elsősorban a 17 Air modellel kapcsolatos információk. A napokban egy dél-koreai forrásból látott napvilágot több érdekesség is az extravékony okostelefonnal kapcsolatosan. Az elmúlt években a mobilgyártók egyre sűrűbben nyúltak a titánhoz a fejlesztéseik során, és sokáig azt lehetett gondolni, hogy az Apple az iPhone 17 Airnél is titánt fog alkalmazni, hogy alacsony tömeg mellett tudjon nagy merevséget elérni. Voltak azonban ezzel ellentétes pletykák is, és most egészen konkrét adattal állt elő egy forrás.
A beszámoló szerint 7000-es sorozatú alumíniumötvözetet használ majd az Apple, és 146 gramm lesz a kész eszköz tömege.
Korábban már hallottunk egy 145 grammos adatot, szóval ezek a pletykák nagyjából megerősítik egymást, a minimális eltérés minden bizonnyal csak a kerekítésből adódik. A friss beszámolóban szó esik arról, hogy a mobiltelefon komponensei milyen tömeggel rendelkeznek, ami mindenképpen érdekes információ, ilyenről nem igazán szoktunk hallani. A keret tömege 25-30 gramm között alakul majd a jelentés alapján.
De mi is ez a 7000-es sorozatú alumínium? Többféle 7000-es sorozatú aluötvöztet ismerünk, a kerékpárak vázai például sok esetben készülnek 7005-ös ötvözetből, és ott van a 7075 jelölésű ötvözet is, ami a repülőgépgyártásban ismeretes. Elsősorban cinkkel ötvözött alumínium alapanyagokról beszélhetünk itt, és azt is hozzá kell tenni, hogy ezek az anyagok nem ismeretlenek a mobiliparban sem. Kedvelik azért, mert kifejezetten nagy a szilárdsága ezeknek az ötvözeteknek, miközben a kopásállóságuk is kiváló, és alacsony tömeget lehet velük elérni.
A dél-koreai kiszivárgott információkból kiderül, hogy az iPhone 17 Air képernyője 35 gramm körüli tömeget képviselhet, ebben minden bizonnyal az OLED panel mellett benne van már az üveg is, ami a felület védelméért felel. Ezt a mobilt csak egy főkamerával látja el az Apple, egy 48 MPixeles egységről beszélhetünk majd, ami 5-7 gramm között van. Az alaplapnak az a része, amint az Apple A19 szériás rendszerchip is helyet kap majd, 10-12 gramm között fog alakulni. A MagSafe és más kapcsolódó elektronikai komponensek tömege is hasonló súlyban lesz, 10-12 gramm között. A hátlapra kerülő üvegpanel 15 grammnak ígérkezik, a hátlap alá kerülő akkumulátor pedig kb. 35 grammot fog nyomni.
A mostani pletyka kitér arra, hogy szilícium-karbid akkumulátort fog használni az Apple, de ennek ellenére is 3000 milliamperóra alatt marad majd a kapacitása. Pontosabb adatot erre vonatkozóan nem tudott meg ez a forrás, de korábban egy 2800 mAh-s adat hangzott el.
Az iPhone 17 Air hozzávetőlegesen 5,5 milliméter vastag lesz a rendelkezésre álló adatok szerint, és az Apple minden jel szerint nem riad vissza a kompromisszumokól. Tényleg sok dolgot feláldozott annak az oltárán, hogy a lehető legvékonyabb eszközt tudja összehozni.
Ha minden igaz, akkor 6,5 colnál egy kicsit nagyobb képernyővel rendelkezik majd a szerkezet, és ebben egy 24 MPixeles előlapi kamerának is jut hely. Az OLED panel szokás szerint 120 Hz-es támogatással szolgál majd. Az Apple akár 12 GB-nyi rendszermemóriával szerelheti a gépet. A vezeték nélküli töltés támogatott marad, és kizárólag az eSIM-et fogja preferálni az Apple.