Az Nvidia az elmúlt hetek során frissítette GeForce RTX sorozatát, ám első körben csak három modell kapott „Super” verziót: a GeForce RTX 2060, a GeForce RTX 2070 és a GeForce RTX 2080. Ezek közül előbbi kettő már elrajtolt július 9-én, míg a GeForce RTX 2080 Super verzióra július 23-ig kell várni.

A GeForce RTX Super sorozat hivatalos bejelentése előtt természetesen már felröppentek a pletykák, amelyek azt találgatták, milyen tulajdonságokkal rendelkeznek majd az egyes modellek. A fent említett három videokártya mellett egy negyedik, GeForce RTX 2080 Ti Super verzióról is szó esett, igaz, várható paraméterek terén eléggé nagy volt a bizonytalanság – és igazából még manapság is nagy. Az újdonság az aktuális pletykák alapján 4408 és 4608 közötti CUDA mag mennyiséggel gazdálkodhat, 12 GB-nyi fedélzeti memóriát kaphat, ami 384-bites memória-adatsínen keresztül kapcsolódik, a GDDR6-os lapkák pedig 14 GHz-es effektív órajelen ketyeghetnek. Igazából a Titan RTX és az RTX 2080 Ti közé még éppen be is férhetne egy RTX 2080 Ti Super, de túl sok értelme jelenleg nincs, hiszen az AMD térfelén még az RTX 2080 Ti-nek sincs méltó kihívója – sajnos, pedig jobb lenne, ha sokkal szorosabb verseny alakulna ki, az ugyanis mind a piac, mind pedig a vásárlók számára pozitív lenne. Egy később érkező, felsőkategóriába pozícionált AMD videokártya ellen persze már lehetne értelme a szóban forgó újdonságnak.

A TweakTown információi szerint az Nvidia nem tervezi a GeForce RTX 2080 Ti Super bevezetését, legalábbis Jeff Fisher, az Nvidia PC üzletágának vezetője nemleges választ adott arra a kérdésre, hogy érkezik-e GeForce RTX 2080 Ti Super. Ennek két oka lehet: egyrészt nincs kizárva, hogy egy éppen készülő termékről van szó, amellyel kapcsolatban egyelőre nem beszélhet az illetékes; másrészt az is előfordulhat, hogy tényleg nem látják értelmét egy újabb felsőkategóriás videokártya piacra dobásának, hiszen a jelenlegi piaci helyzet egyáltalán nem indokol ilyen lépést.

A helyzet persze változhat, ha megérkezik a Radeon RX 5800-as és Radeon RX 5900-as sorozat, amelynek tagjai már nem a középkategóriát, hanem a felső- és csúcskategóriát veszik célba. Hogy utóbbiak mikor jelennek meg és milyen teljesítményt nyújtanak majd? Ez egyelőre rejtély, de ha közeledik a rajt időpontja, egészen biztosan érkeznek majd pletykák is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2019. júl. 20. 14:48
#4

Egyenlőre nincs is semmi szükség ezekre. Eddig is csak jobb híján a GTA5-el meg FC5-el demonstrálták a tulajok a tudásukat a fullos vga-knak.

Busterftw
Busterftw
2019. júl. 20. 20:22

@pdx006  Ezt mar tudtuk, vilagos hogy neked meg a Voodoo 3dfx is boven eleg meg 5 evig.

Kulonben is, egy 2080 Ti Super siman egy kocsi araba lenne.

s_otto
s_otto
2019. júl. 18. 11:12
#3

Lesz RX 5800 és RX 5900? Gyári vizhutessel? Vagy hogy?

tomm27
tomm27
2019. júl. 18. 10:47
#2

good guy nvidia bevarja a konkurenciat <3

Busterftw
Busterftw
2019. júl. 17. 20:20
#1

Ebben a szeriaban szerintem mar felesleges.

Dragon3k
Dragon3k
2019. júl. 17. 21:49

@thestock Mert ha igaz, hogy a 2080super csak 5%-ot hoz a 2080-hoz képest, akkor is még sokkal le lesz maradva a 2080ti-től és a konkurenciának úgy sincs válasza erre a vga-ra.

Vissza az oldal tetejére