Shop menü

NEM AZ UV FÉNY, HANEM A TAKARÍTÁS OKOZHATJA AZ ÚJ IPHONE-OK ELSZÍNEZŐDÉSÉT

Az elváltozott színű mobilokat az Apple aligha fogja cserélni, ugyanis előre jelezte az esetleges problémát.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Nem az UV fény, hanem a takarítás okozhatja az új iPhone-ok elszíneződését

Napok óta keringenek olyan képek az interneten, amik elszíneződött új iPhone 17 Pro modelleket ábrázolnak, de ennek ellenére az Apple eddig semmit nem reagált az ügyre. Ettől függetlenül most úgy fest, hogy kiderült, mi állhat az elváltozott színű okostelefonok hátterében. Könnyen lehet, hogy az Apple-t semmilyen felelősség nem terheli.

A különböző eszközök festése sokféle hatás miatt színeződhet el, amit jeleztünk is a korábbi hírünkben. Ebben az esetben sokan úgy gondolták, hogy az UV fény okozza az iPhone 17 Prónál azt a jelenséget, hogy a narancssárga fém felületek árnyalata eltolódik a pirosas, rózsaszínes irányba, most viszont úgy fest, hogy nem ez a helyzet. Egy olyan kémiai reakció okozhatja a problémát, amit a hidrogén-peroxid vagy egyéb fehérítő vegyszer válthat ki.

Galéria megnyitása

Jobb lenne, ha az Apple hivatalos tájékoztatást adna az ügyben, de a kémiai reakció okozta elszíneződés megmagyarázhatja, hogy arányaiban miért van viszonylag alacsony számú visszajelzés az elszíneződésről. Egy friss bejegyzésben egy újdonsült tulajdonos arról számolt be, hogy már a 4 napos okostelefonján látszanak foltokban színváltozások. Ez is azt támasztja alá, hogy valószínűleg a készülékek tisztítása okozhatja a gondot.

Galéria megnyitása

Úgy tűnik, hogy néhány felhasználó a mobiltelefon tisztítását olyan nedves törlőronggyal végezte, ami hidrogén-peroxidot tartalmaz. Általában nincs ebből probléma, de megeshet, hogy mégis gondot okoz bizonyos eljárások esetén, és akkor elszínezheti az anodizált alumíniumot a rendszeres takarítás. Úgy teszi tönkre a felhasználó a saját készülékét, hogy pont vigyázni szeretne rá, meg akarja óvni a szennyeződésektől. Ez különösen kellemetlenné teszi a helyzetet, de az Apple igazság szerint erről adott tájékoztatást.

Galéria megnyitása

A vállalat honlapján évek óta szerepel egy leírás, ami az iPhone-ok szakszerű tisztítását vázolja fel. És ebben bizony szerepel a figyelmeztetés, hogy bizonyos törlőrongyok használata tilos a fertőtlenítést szolgáló tisztítás során.

„Ne használj olyan terméket, ami fehérítőt vagy hidrogén-peroxidot tartalmaz” – olvasható az Apple támogatói oldalán.

Hogyan fertőtlenítheted az iPhone-od úgy, hogy annak ne essen baja? Az Apple leírása szerint erre a célra 70%-os alkohol tartalmú kendőt lehet használni biztonsággal, de alkalmas a feladatra a Clorox fertőtlenítő kendő is (a leírással némi reklámot is csinál a gyártó a Clorox számára). Az óvatos áttörlést követően az eszközöket puha nedves kendővel, majd szöszmentes törlőkendővel kell megtörölni.

Az Apple-nek van saját törlőkendője is, amin a cég kritikusai jól szoktak szórakozni, miután a gyártó tételesen felsorolja azokat a termékeket, amikkel „kompatibilis” a 10 ezer forintba kerülő textildarab. A takarításra garantáltan alkalmas kiegészítő a leírása szerint „a puha, nem karcoló anyagból készült törlőkendővel biztonságosan és hatékonyan tisztíthat bármilyen Apple kijelzőt, köztük a nanotexturált üvegűeket is.”

Minden iPhone 17 Pro tulajdonosnak azt javasoljuk, hogy kerülje a különböző fertőtlenítő kendők használatát a készülék tisztítása során, és ha mégis ilyet használnak, akkor jól nézzék meg előtte az összetevőket.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére