Meglehetősen vegyes érzelmekkel teli lett a Spotify második negyedéves pénzügyi beszámolója. Noha lenne miért örülni, a befektetők elég egyértelműen az elégedetlenségüknek adtak hangot, amit az értékpapírok árának zuhanása tükrözött.
Néhány óra leforgása alatt több mint 11 százalékot veszített az értékéből a Spotify. A helyzet pedig még rosszabb. ha azt nézzük, hogy a nagyjából egy hónappal korábban elért csúcshoz képest már több mint 20 százalékkal lentebb van a részvényárfolyam. Nemrég még akár 780 dollárnál is többet értek a cég papírjai, most viszont a 620 dolláros szintet is csak küzdelmesen képes tartani. Legutóbb 2023 júliusában volt ennyire komoly lejtőn a vállalat, de onnan képes volt felállni.
Az elemzők azt remélték, hogy 4,26 milliárd eurós bevételt is képes lesz elérni a cég, de végül 4,19 milliárd euró lett a forgalma. Ezen a téren ettől függetlenül nincs ok panaszra, mert ez így is majdnem 400 millió eurós erősödés az egy évvel ezelőtt 3,81 milliárd eurós eredményhez képest. A gond az, hogy a nyereség elillant.
Nagyon nehezen tudta azt elérni a Spotify, hogy viszonylag stabilan profitot termeljen, és most ez semmivé vált. Egy évvel ezelőtt 225 millió eurós nettó hasznot termelt a vállalat, most viszont 86 millió eurós kiesésről számolhatott be Daniel Ek, a vállalat vezérigazgatója. Volt a cégnek egy egyszeri, 115 millió eurós „szociális hozzájárulási” költsége, és emellett arról számolt be, hogy több lett a kiadás a növekvő csapat, a nagyobb marketing kiadások, és a „professzionális szolgáltatás” miatt. (Hogy ez utóbbi mit takar, azt nem tudjuk, de lossless lejátszási lehetőség továbbra sincs.)
„Bár elégedetlen vagyok azzal, ahol ma tartunk, de továbbra is bízom az üzletág számára kitűzött céljaink elérésében” – mondta Daniel Ek vezérigazgató az eredménybeszámoló alkalmával.
A Spotify közönsége egyébként szépen hízott, csak az a gond, hogy képtelen a vállalat stabilan nyereséget termelni. 696 millió fős havi aktivitásról van szó a második negyedéves jelentésben, tehát mostanra valószínűleg a 700 millión is túl lehet. Éves szinten 11 százalékkal nőtt a hallgatóság száma, negyedéves összevetésben pedig 3%-os az emelkedés.
Jó hír a vállalat számára, hogy ezúttal arányaiban az előfizetők száma gyarapodott jobban. A hirdetés mellett Spotify-t használók 10 százalékkal lettek többen éves szinten, míg azok, akik fizetnek is a zenestreaming platformért, 12 százalékkal gyarapodtak. Az előbbi tábor persze továbbra is jóval nagyobb, 433 millió ember használja hirdetésekkel átszőve a Spotify-t, míg 276 millió ember fizet érte havi díjat. A hirdetésekből származó bevétel viszont így is csökkent 1%-kal, csak az előfizetésekből lett több bevétele (12%) a cégnek.
A Spotify nagy zuhanása a profit hiánya mellett annak is betudható, hogy a harmadik negyedéves előrejelzés bőven elmarad az elemzők várakozásától. A StreetAccount 4,47 milliárd eurós forgalomra számított eredetileg, de a cég most csak 4,2 milliárd eurós iránymutatást adott. Persze végül lehet, hogy sikerül jobb eredményt elérnie, de ez elég jelentős különbség.
Nem meglepő, hogy az említett várakozás aggodalomra ad okot, hiszen lényegében arról van szó, hogy negyedéves szinten nem remél növekedést a platform.
Annak érdekében, hogy a szolgáltatás fenntarthatóbb legyen, sokkal hatékonyabban kellene a reklámokból nyereséget generálnia, de ezzel már hosszú évek óta folyamatosan küzd. Az előfizetők monetizálásával nincs gond, de miközben a hallgatók 62,3%-a hirdetésekkel támogatott formában használja a rendszert, addig a forgalomnak csak a 10,8 százalékát generálja ez a csoport.