Mexikó és az Egyesült Államok között továbbra is komoly a geopolitikai feszültség, és a Google a két fél között őrlődik, mióta Trump hivatalba lépett. Hiszen a régi-új elnök első döntései között szerepelt, hogy Mexikói-öbölt átkeresztelte Amerikai-öbölre.
Mexikó az elnök döntését követően azonnal figyelmeztette a Google-t, hogy ne vegye át az új megnevezést, de a keresőóriás ezt figyelmen kívül hagyta. Azóta sem hajlandó az üggyel foglalkozni a vállalat, azonban Mexikó elnöke nem engedte el ezt a dolgot. Továbbra is kitart amellett, hogy a Google-nek nem lett volna szabad meglépnie az átnevezést. A Google viszont csak azt hangsúlyozta, hogy a sok éve fennálló irányelveiket követték ezúttal is.
Korábban már belengette Claudia Sheinbaun, Mexikó vezetője, hogy perre viheti a kormánya az ügyet, ha nem lesz változás. Mivel a Google ezzel sem foglalkozott, tényleg állnak arra, hogy ezt a fenyegetést beváltsák. Bíróság elé citálhatja a Google-t a mexikói kormány.
A Google-nél már a kezdetek óta megvan annak a rendje és módja, ahogyan mutatja a különböző földrajzi helyek nevét. Nem azért módosította a Mexikói-öböl nevet, mert Donald Trump ezt kérte, hanem azért, mert az elnök döntésének eredményeként ez került bele a hivatalos névjegyzékbe, a GNIS (Geographic Names Information System) adatbázisába, amiből a Google is dolgozik. Fontos, hogy ez nem is egy globális módosítás, csak az Egyesült Államok lakosait érinti igazán látványosan.
Jelenleg az amerikai felhasználók a Google Térképen azt látják, hogy a hatalmas terület neve Amerikai-öböl (Gulf of America), miközben a mexikói lakosok számára továbbra is Mexikói-öböl néven jelenik meg az öböl a térképen. Mindenki más pedig nagy betűkkel kiemelve a Mexikói-öböl nevet látja, és zárójellel mutatja a Google rendszere az Amerikai-öböl megnevezést.
Claudia Sheinbaum szerint a Mexikói-öböl egy nemzetközi megnevezés, Amerikának ezen nincs joga változtatni. A saját területén a hegyeket, tavakat és más földrajzi képződményeket úgy nevez át, ahogy csak szeretne, de az egész öböl nevét nem módosíthatja kedvére az elnök. Sheinbaum szerint csak azért lépte ezt meg Trump, hogy az erejét fitogtassa. Mexikó első embere szerint legfeljebb azt a partszakaszt keresztelheti át az Egyesült Államok vezetője, ami az amerikai fennhatóság alá tartozik. A Google ennek megfelelően csak az amerikai partok közelében mutathatná az Amerikai-öböl nevet.
Az ügy kapcsán a CBS News megjegyezte, hogy az Amerikai Egyesült Államok Képviselőháza éppen a közelmúltban döntött arról, hogy törvénybe iktatják az új nevet, ami nem fogja a Google helyzetét megkönnyíteni. A vállalat mindenesetre nem különösebben foglalkozik a mexikói fenyegetéssel. Legalábbis nem gondolja úgy, hogy bármit változtatnia kellene, továbbra is csak azt hangsúlyozza, hogy mindig is így határozták meg a Google Térképen a fölrajzi nevek megjelenítését.
Még nem dőlt el, hogy pontosan hol fogja beadni a keresetét a mexikói kormány, de nagyon határozottnak tűnnek abban, hogy ezt most már végig fogják vinni. Egyébként amennyiben a Google peres úton történő „megtérítésével” végeznek, az Apple-höz is kopogtathatnak. Mivel az Apple Térképek ugyanúgy mutatja az Amerkai-öböl/Mexikói-öböl nevét, mint a Google Térkép.