Mesterséges intelligenciával hamisították meg Anthony Bourdain hangját a róla szóló dokumentumfilmben

A rendező ezt nem árulta el a megjelenéskor, most azonban fény derült rá, és nem mindenki ért egyet a módszerrel.

Mesterséges intelligenciával hamisították meg Anthony Bourdain hangját a róla szóló dokumentumfilmben

Rendkívül nagy sikerrel mutatkozott az Anthony Bourdain élete alapján készített dokumentumfilm, a Roadrunner. A világ egyik legnépszerűbb séfje, szerzője, dokumentaristája és tévés műsorvezetője mindenkit megdöbbentett azzal, hogy 2018-ban 61 évesen öngyilkosságot követett el, kalandos életéből azonban Morgan Neville rendező készített dokumentumfilmet.

Bourdain nem csak séfként vált híressé, hanem próbálta felderíteni a nemzetközi konyhát, és mellé foglalkozni az emberekkel, az emberi pszichével és a társadalom szociopolitikai vonzataival. Az ezzel kapcsolatos tévésorozatai legalább olyan népszerűek voltak, mint mondjuk a Kitchen Confidential című önéletrajzi könyve, azonban mindig is ismert volt a Bourdain terhelt múltja. A sztárséf különböző drogok rabja volt és folyamatosan küzdött különböző mentális betegségeivel.

A Roadrunner arra igyekszik választ találni, hogyan vált Anthony Bourdainből az az ember, akit mindannyian ismerünk. A Roadrunner tényleg remek visszhangot kapott, a kritikusok és a nézők egyaránt imádták, azonban egy részletet csak most árult el belőle a rendező.

Mégpedig azt, hogy bizonyos pontokon mesterséges intelligenciát használtak ahhoz, hogy leutánozzák Bourdain hangját.

Igaz, csak három mondatról van szó, azonban ezeket a mondatokat Bourdain sosem mondta ki, csak leírta őket. A rendező azonban úgy gondolta, hogy szükség van rájuk a teljes képhez, így egy mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatot kerestek meg, hogy "meg lehessen hamisítani" Bourdain hangját, hogy elmondja ezeket a mondatokat.

"Több mint tíz órányi anyagot tápláltunk be a rendszerbe Anthony hangjából a mesterséges intelligenciás modellbe, hiszen minél többet teszünk be, annál jobb lesz a végeredmény. Négy céget is megkerestünk, végül a legjobbat választottuk. Ezen kívül ki kellett találnunk, hogy pontosan milyen hangon is mondja, a sima beszédhangján, vagy a narrátori hangján, ez utóbbi pedig eleve sokat változott az évek alatt, sokkal előadóibb, profibb lett. Ezután beszéltem a feleségével és a szakértőivel is, hogy beleegyeznek-e ebbe az egészbe. Úgy voltak vele, hogy Anthony biztos benne lenne. Ráadásul nem szavakat adtam a szájába, csak életre akartam kelteni azokat" - mondta Neville, a rendező.

Neville tehát engedélyt kért, és a felesége szerint az egykori férjének nem lett volna ezzel problémája, ám ennek ellenére is volt visszhangja a történetnek, és sokan nem fogadták jól. Úgy vélik, hogy ez nem feltétlenül fér bele a dokumentarista etikába, és az sem feltétlenül oké sokak szerint, hogy erről az apróságról nem tájékoztatták a közönséget korábban.

Ez a fajta visszhang nem meglepő a médiában, habár leginkább (főleg az utóbbi időben) posztumusz albumok és zenék megjelenésekor szokott előkerülni. Ilyen esetben fontos szokott lenni, hogy aki végül kiadja az adott albumot, vagy foglalkozik vele, milyen viszonyban volt az elhunyt előadóval. Jelen esetben Neville nem ismerte személyesen Bourdaint, viszont konzultált a hozzátartozóival, akik áldásukat adták a dologra.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap