Mélytanulásban járatos céget vásárolt fel az Intel

A Nervana Systems szoftveres és hardveres szakértelmének köszönhetően új lehetőségek nyílnak meg az Intel előtt a neurális hálózatok szegmensében.

Mélytanulásban járatos céget vásárolt fel az Intel

A Deep Learning egy dinamikusan növekvő, rengeteg lehetőséggel kecsegtető szegmens, amelyre egyre több és több cég figyel, de ez a területben rejlő potenciál alapján aligha meglepő. Gondoljunk csak az Nvidia speciális gyorsítókártyáira, amelyek egyebek mellett mélytanulásra is használhatóak, de az önvezető autókba szánt rendszerek is kiaknázzák a neurális hálózatokban rejlő lehetőségeket, csak úgy, ahogy a fejlett képfelismerő szolgáltatások.

A legfrissebb hírek szerint az Intel is nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni a mélytanuláson és neurális hálózatokon alapuló piaci szegmensek kiszolgálására, piaci pozícióját pedig felvásárlással próbálja erősíteni. Az Intel a minap bekebelezte a Nervana Systems névre keresztelt vállalatot, amely mélytanulásra használható hardvereket és szoftvereket fejleszt, illetve készít, az viszont nem derült ki, hogy a tranzakció során pontosan mekkora összeg cserélt gazdát.

Az Intel tervei szerint a Nervana szoftvereire támaszkodva tökéletesíteni fogja Math Kernel Linrary névre hallgató „szoftvercsomagját”, hardver szintjén pedig arra készül, hogy a Nervana szakértelmét felhasználva speciális Xeon és Xeon Phi chipeket tervez.

A Nervana már rendelkezik olyan alkalmazás-specifikus integrált áramkörrel (ASIC), amely kifejezetten a mélytanulás gyorsítására készült. A speciális chip fedélzetén 32 GB-nyi HBM memória is jelen van. Egy-egy ilyen ASIC összesen hat darab kétirányú kommunikációs csatornával rendelkezik, amelyek alapját szabadalmaztatott technológia adja. A kommunikációs csatornák szerveren belüli és szerverek közötti adattovábbításra egyaránt használhatóak, egy-egy ilyen ASIC csoport pedig óriási gyorsulást nyújt, már ami a neurális hálózatok tréningezési sebességét illeti.

Mivel a következő héten kerül megrendezésre az IDF, így erősen valószínű, hogy a Nervana Systems felvásárlásával kapcsolatban további részletekről, illetve tervekről is lehull majd a lepel.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward