MÉLYREPÜLÉSBEN AZ NVIDIA RÉSZVÉNYÁRFOLYAMA – A SOFTBANK ÉPPEN KIHÁTRÁLNI KÉSZÜL?

Az Nvidia részvényárfolyama október óta közel 50%-os esést produkált, ami egyáltalán nem hangzik jól. Eljött a korrekció ideje?
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2018. dec. 15. 14:00
Mélyrepülésben az Nvidia részvényárfolyama – a SoftBank éppen kihátrálni készül?

Az Nvidia háza táján biztosan nem örömteli a hangulat, ha rápillantanak a cég aktuális részvényárfolyamára, ugyanis míg október elsején 289,36 dolláros árfolyam volt érvényben, addig ez mára 146,45 dollárra apadt, vagyis majdnem felére esett vissza a részvények értéke. Hogy mi lehet az okok mögött? Az iparági pletykák szerint részben az, hogy az Ehereum, illetve a többi, GPU-val is jól bányászható kriptovaluta iránt már nem érdeklődnek a bányászok, hiszen az árfolyamok óriási mélyrepülést produkáltak az elmúlt hónapok során, így a hardver amortizációját és az energiaköltségeket figyelembe véve már nem igazán éri meg GPU alapú bányászatban gondolkodni. Pedig az Nvidiánál a hírek szerint hosszabb kriptovaluta-lázra készültek fel, így hatalmas raktárkészleteket halmoztak fel videokártyákból, hogy a piaci igényeket fedezni tudják.

Galéria megnyitása
A kriptovaluta-lufi kidurranása miatt sokkal kevesebb videokártya fogy – a hírek szerint ezért is nem siet a vállalat a GeForce RTX 2000-es sorozat lefelé történő bővítésével, hiszen előbb az aktuális generációból felhalmozott raktárkészleteken kell túladni. Nincs kizárva, hogy az utóbbi hetekben bemutatott rendhagyóvideokártyák, vagyis a GDDR5X memóriával szerelt GeForce GTX 1060-as, valamint a szintén GDDR5X memóriát GeForce GTX 1070-es videokártyák is azért kerültek forgalomba, hogy hamarabb leapadjanak a GPU és memória raktárkészletek, más magyarázat ugyanis nem igazán van a furcsaságok megjelenésére.

A mélyrepülésben lévő részvényárfolyamot látva úgy tűnik, hogy az egyik befektető, a SoftBank a kihátrálást fontolgatja, vagyis eladja 4,9%-nyi Nvidia részesedését. A japán befektetővállalat még 2017 elején vásárolt 3 milliárd dollár értékben Nvidia részvényeket, így az Nvidia negyedik legnagyobb részgényesévé vált. Ezt a részesedést később a Vision Fund nevű alapba tették át, amely a SoftBank technológiai szektorhoz tartozó befektetéseit kezeli.

A Bloomberg iparági forrásai szerint a SoftBank a kihátrálással, vagyis a részvények eladásával akár 3 milliárd dollárnyi profitot is nyerhet, ha még most lép, legalábbis ezt állították azok, akik képben vannak a háttérben zajló folyamatokkal és a bizalmas adatokkal kapcsolatban, éppen ezért ők a nevük elhallgatását is kérték.

Az aktuális helyzet szerint egyelőre nem született döntés azzal kapcsolatban, hogy a SoftBank végül tényleg eladja-e részesedését, vagy éppen a megtartás mellett dönt-e. A vállalat az informátorok szerint korábban 6 milliárd dollár értékű collar trade konstrukciót ütött nyélbe, amelynek keretén belül védelmet élveznek az árfolyammozgásból fakadó nagyobb mértékű veszteséggel szemben, ami ugyanakkor a nagyobb nyereségnek is gátat szab.

Az Nvidia november folyamán egyébként már felhívta a befektetők figyelmét arra, hogy a vállalat negyedik negyedéves pénzügyi teljesítménye elmarad majd a várakozásoktól, ugyanis a gaming divízió teljesítménye csökkenőben van, a kriptovaluta-bányászattal kapcsolatos megrendelések visszaesése pedig szintén bevételkieséseket okoz – a kettő között némi átfedés is lehet.

Egyes vélemények szerint a GeForce RTX 2000-es sorozat sem nyűgözte le annyira a piacot, mint ahogy azt a bejelentés alapján várni lehetett: a kártyák újításai iránt egyelőre nem tolonganak a fejlesztők, hiszen egyelőre sokba kerül felszállni a DirectX Ray Tracing és a DLSS vonatra, így a megcélozható felhasználói bázis is csekély, legalábbis egyelőre. Az viszont megint egy másik kérdés, hogy miként alakul a jövő, amikor az olcsóbb GeForce RTX 2000-es videokártyák is megjelennek. És azt sem szabad elfelejteni, hogy a notebook piacra is rövidesen betörnek a friss videokártyák.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

185 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
nanotek
nanotek
2018. dec. 26. 18:02
#11

UI: Holnapra mindenki Intel-t venne, ha árban és teljesítményben is odaverne a piros/zöld ruhásoknak.... Sőt! Ha Pista bá gyárt holnapra jobbat, akkor gazdag ember lesz. Egyenlőre "szerintem" játékra nV, munkára AMD. Totál felesleges ezen súrlódni egymással emberek. NE akarja senki a másik vesztét, mivel abból gazdasági lejtő lenne és akkora monopol helyzet, hogy "öröm" lenne nézni. SAJÁT magatokkal is kibasztok és mással is. Én kvázi örülök, hogy beszáll az Intel, kell az a piaci mérséklés a részükről. Jót teszt az economy-nak.

nanotek
nanotek
2018. dec. 26. 17:47
#10

Nem tudom mi baja az embereknek az Nvidiával... Egy Mercedes is elkéri az árát mégse sír mindenki, hogy nincs 80 millás SLR-je, pedig ennyi erővel megtehetné bárki. Én mindig azt mondtam, hogy álljon valaki oda azt gyártson jobbat, ha tud. Se az AMD se az nV nem fogja megváltani a világot, sőt az Intel sem. Annak kell örülni, ami van. Majd talán egyszer elkészül egy olyan technológia, ami magában foglal mindent. Mi volt van 20 éve, örültünk a betárcsázósnak, most meg már az se lenne elég, ha 64 gigás 50 teraflops-os 7080 RTX lenne egy Tesco-s szatyor áráért. Az nV-nek is megvannak a hibái, mint ahogy az egész iparágnak, hogy csak a saját cég érdekek számítanak, nem az IT/Gamer réteg, amiből megélnek. Pénzcentrikus világnak ez az ára, de az nV is próbál innovatív lenni, ahogy tud. Nincs ezzel semmi baj! Ahogy a DX12 alapjával (Mantle) az AMD-nél. Mivel az intel is beszállt a GPU-ba így idővel lehet lesz valamiféle hardveres fizikai gyorsítás a CPU-ra házon belül... A GPU-ban lévő mag többlet meg mehet nyugodtan másba. Egyébként hihetetlen, hogy még mindig nem tudtak vagy direkt szándékosan nem is akartak ezekre a dolgokra megoldást. Ma már a döntő többségben a nagy pénzt a Gamer réteg fizeti ideje volna végre valami szabványosítást látni hardver/szoftverben is egyaránt. Riva TNT 2 helyett már 2080 Ti van, aminek egy Cuda magjában több bél van, mint abban az egész kártyában. 20 év eltelt talán még 10 elég lesz nekik. A pénztárcát még jobban megszedni, de ideje is volna végre valami exponenciálisat felmutatni, mert gáz.

lc
lc
2019. jan. 10. 14:44

@nanotek "Én mindig azt mondtam, hogy álljon valaki oda azt gyártson jobbat, ha tud." Ez általában egy reális javaslat, de sajnos pont az IT-ben belül bizonyos iparágakban, főleg a HW-hez kapcsolódóaknál ez nem megvalósítható. Egyszerűen olyan magas a piacra lépés költsége, hogy az effektíve gátként, korlátként funkcionál. Csak hasraütésszerűen a számok, kb 1 milliárd dollár befektetést igényel csak a tervezőrészleg kialakítása illetve a megfelelő szabadalmak beszerzése. A megfelelő szakembergárda megszerzése, a saját hw-esek megoldások kialakításánál, a sw-ek elkészítése még sehol sincs. Ezek után még szükséges valahogy a gyártást is megoldani ha már kész terméked van. Alsó hangon szerintem olyan 5 mrd dollár kell, ahhoz, hogy egyáltalán piacra léphess. Nem véletlen, hogy masszívan ment a kiszorítósdi ezen a piacon. Mert aki kikerül, az többé nem igazán teszi be a lábát.(Ráadásul, ahogy egyre fejlődik az iparág egyre magasabb is lesz ez a korlát.) Az sem véletlen, hogy csak olyan cégek maradtak a piacon amik a kezdetektől foglalkoztak ezzel, vagy hasonló szegmenssel és tudják kamatoztatni ezt a tudást. Ha befektetői szemmel nézed ezt a piacot, befektetsz mondjuk most 5 mrd dollárt majd negyedéves szinten kb újabb fél milliárdot kell betenned, hogy fennmaradj és fejlessz és gyárts. Ha még be is indul minden az elején és mondjuk 50 millió dolláros profitot szerzel negyedévente, ez akkor is legalább 10 éves megtérülést jelentene. (A mai pénz és a holnapi pénz viszonyát meg még éppen hogy csak egyáltalán figyelembe vettem.)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. dec. 18. 1:37
#9

Egy szó mint száz, a videojátékosok zöme nem milliomosokból áll, nagyrészének önálló keresete sincs, a szüleik pedig még nyugaton se fognak nekik mindent megvenni amik 2000 dollárnál kezdődnek. Régebben jobb volt a helyzet, persze akkor sem voltak túl olcsók, de azért még vállalható kategóriában maradtak. 250-300 dollár körül volt max egy csúcskártya, most pedig jóval több. És még akadtak látványos különbségek is, szebb grafika, jobban berendezett map-ek, amik nemcsak üres labirintusokból álltak, több részlet. Persze most van 4K, de a felbontások akkoriban is növekedtek, szinte észrevétlenül.

s_otto
s_otto
2018. dec. 30. 14:03

B_real:

Válaszolj már légyszi, ne tűnj el. Ez az alig veszik a drága nv karikat tény honnan jön?

Magyarázd már meg kérlek hogy lehet hogy a viszik mint a cukrot vega egy evvel a megjelenése után sem tud bekerülni egy 300-350 ezres hw listába, míg a pár hónapja piacon lévő nem kell senkinek karik részesedést érnek el?

Én elhiszem hogy eljutottal arra a szintre hogy neked már mindegy mennyire járatod le magad, de azért mégis csak na....

Bihus
Bihus
2018. dec. 17. 18:15
#8

Amit én gondolok erről:

a bányászláz okozta keresletnövekedést úgy reagálták le, hogy behozták a tömegtermelésbe az RTX-et, mert valami okos marketinges azt számolta ki, hogy ha 2017-2018-ban el lehet adni a videokártyákat átlag 700 dollárért, akkor ez mindig így lesz. Hát nem így lett.

Ahogy le kellett volna reagálni: árat csökkenteni, kifuttatni a 10-es sorozatot, és egy ahhoz hasonló árszintű 20-as sorozatot behozni, az RTX projektet pedig eltolni még egy-két évvel, max. egy Titanba belerakva, hogy "mi ilyet is tudunk".

Aki meg azt hiszi, hogy ezzel az AMD majd aztán jól jár, megint tévúton van, ők akár el is adhatják rövidesen a Radeon részleget, ha tovább töketlenkednek...

Busterftw
Busterftw
2018. dec. 30. 11:01

B_Real:
Osszesitett tesztben a gtx 1070 meg mindig gyorsabb, alacsonyabb fogyasztasbol.
Mellesleg par elszort ajanlaton kivul a Vega 56-ok 1070ti arban vannak pl amazon.com.

Itt iponon a 3 kaphato Vega 56-bol 1 van 147ezer ami fos blower, a tobbi 198-230ezer, 160ezertol ebben az arsavban van 8-10 fele gtx 1070ti.
Alsa.hu-n ugyanigy lehet talalni egy arban, csak 1070Ti-bol tobbfele.
Ocerclockers.uk szinten egy artol intulnak 340 font korul.

A Vega 56 mar tobb mint fel eve nem a gtx 1070-el versenyez, hanem a gtx 1070ti-vel.
Azota meg jott a Turing is.
Ezt a Vegat mar el kene engedni, banyaszaton kivul ez buko lett.

rfj1989
rfj1989
2018. dec. 17. 9:10
#7

Az biztos, hogy a kriptovaluta lufi kipukkanás nagy hatással van a gpu piacra és az is igaz, hogy a 20as széria talán nem hozott annyira nagy áttörést, hogy ez húzza ki őket a szarból. De egy igen fontos részlet nem szerepel a cikkben, mégpedig az, hogy alsó és középkategóriában a konkurencia eléggé beerősített és az AMD termékei elég sok gamert csábították át AMD oldalra az erős és jó á/érték arányú 400 és 500 as sorozatú RX kártyákkal. Lehet, hogy ez a pár dolog együtt már túl sok volt a zöldeknek. Kb hasonló a helyzet mint az Intelnél, ahol pont akkor vannak gyártási gondok mikor az AMD belelendül a jó CPU-k gyártásába. Úgy tűnik a 2018-2019 az AMD éve lesz.

s_otto
s_otto
2018. dec. 30. 14:05

Én alá tudom. Steam és ez:

https://developer.oculus.com/hardware-report/pc/

:D

Nézd milyen jól szerepelnek a vega-t egy evvel s bejelentés után míg az rtx karik sehol sincsenek. :D

Pendra37
Pendra37
2018. dec. 16. 20:24
#6

The more you buy the more you save, NVIDIA.
https://www.youtube.com/watch?v=XDpDesU_0zo

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. dec. 16. 12:54
#5

Egyértelmű volt hogy ez lesz a vége. Legtöbb vállalatot az alsó-középkategória tartja életben. Tévékből sem fél-másfélmilliósak futnak a legjobban, hanem a belépő százezres kategóriák, amik kellően nagyok és támogatják például a 4k-t. Az nvidia ellenben szemétdombra gyártja a belépőkategóriát, mert hellyel közzel csak pluszsúlynak jók egy pc-be. Ha már generációváltás van akkor illene a hordó alja beli változatot nem 7-8 éves teljesítményekkel árulni, hanem az előző két generáció közép-felső teljesítményén, máskülönben nem lesz az a hülye aki megveszi, inkább keresnek használt régebbi modellt.

s_otto
s_otto
2018. dec. 19. 18:30

:D :D Ez még jobb mint az ati korszakból visszamaradt vezető, aki alig egy éve volt a cégnél, lásd kirúgták az alelnököt hír.

:D :D

mtrx220
mtrx220
2018. dec. 16. 11:23
#4

"Szilágyi Pali azt hiszi összeszarom magam, ha kihátrál mögülem. Pedig látott már vakon all-inn-t mondani." :D

jaszy.peti
jaszy.peti
2018. dec. 17. 15:24

Pont ez jutott nekem is eszembe :D :D

hici
hici
2018. dec. 16. 10:40
#3

Amikor megjelennek az rtx 2000 széria low end tagjai akkor rájön talán a vevők egy része, hogy amd-vel ugyanazt a teljesítményt feleannyiért is megvehette volna.
Jelenleg a 2080ti is szenved a raytracingel, és ha az is csak nagy nehezen préseli ki magából a 60 fpst, el se tudom képzelni mi lesz a többivel.

Busterftw
Busterftw
2019. jan. 14. 11:55

punhcman:

"Miből feltételezed hogy egy kisebb stúdió a PhysX-el épít játékot?"
Te mibol feltetelezed az ellenkezojet? En legalabb hoztam peldakat, meg van szaz+ masik jatek.
Illetve ott van a rengeted UE4/Unity jatek, melyek kozul biztos van alapertelmezett Physx-et hasznalok.
De ezeket mar keresd meg te.

"Nem azt mondtam hogy nem támogatott, hanem hogy nem sikeres."
Szaz+ jatek, ket elterjedt motor alapertelmezett szimulacioja. Neked ez nem sikeres, mas meg ezt igen is annak hivna.

"Olyan játékok jelentek meg vele mint a Deus Ex, vagy a Tomb Raider trilógia, azaz nem két ember használta."
https://www.giantbomb.com/tress-f-x/3015-7815/games/
Tudom, ez a ket jatek van a listaban, megertem, hogy tobbet nem nagyon sikerult felsorolni.
Talan akkor most szembe allitva mondjuk a ket technologiat, kicsit atfogalmazodik benned a "sikeres" szo fogalma.

Derivel
Derivel
2018. dec. 16. 6:49
#2

Nem kell megijedni. Az AMD árfolyama is kb. a felére esett az elmúlt hónapokban, csak arról valamiért nem írtak cikket.
Egyszerűen besz@rtak a befektetők, hogy elmúlt a bányász-láz, és megszabadulnának a részvényektől mindkét oldalon.

s_otto
s_otto
2018. dec. 30. 14:08

B_real: ha már matekolsz ne felejtsd már ki az amd oldalról a rendkívül jól fogyó ryzen-t és epyc-et , aminek fantasztikus eladásai megmentettek az amd-t a bitcoin láz végén, és nem hagyták hogy zuhanjon a részvények értéke..... :D

Valahogy nem áll össze a kép:D

ZoliS
ZoliS
2018. dec. 15. 16:40
#1

Egyértelmű a helyzet... emelni kell az árakat xD

csabi02
csabi02
2018. dec. 17. 19:58

Itt 219€ volt az 580 1db AAAjáték,meg vmi 64GB-os microSD-vel,ami azért nem rossz, még akkor is,ha 40W-al többet zabál a gép,mintha valamelyik GTX 1060 lenne helyette a 17 verzió közül.

Vissza az oldal tetejére