Meizu 16X: Kiváló ár-érték és kijelzőbe rejtett ujjlenyomat-olvasó

A Meizu több új okostelefont is bemutatott egyszerre, a 16X mellett az X8 is befutott, és ez a készülék is sokak számára lehet jó választás.

Meizu 16X: Kiváló ár-érték és kijelzőbe rejtett ujjlenyomat-olvasó

A kínai vállalat bemutatta a régóta várt Meizu 16X modellt, és mellette a kamerák kereszttüzébe került a Meizu X8 is, amiről korábban a vállalat vezérigazgatója azt mondta, hogy jobb ajánlat lesz majd a Xiaomi Mi 8 SE-nél. Az újdonságok egyaránt remek teljesítményre lesznek képesek, és attól függetlenül, hogy nem szökött az áruk az egekbe, még extrákkal is szolgálnak.

Meizu 16X

A Meizu 16X egy kereken 6 hüvelykes megjelenítőt kapott, ami 2160 x 1080 képpontos felbontású és AMOLED technológiás. A vékony kávának köszönhetően 90 százalék feletti a hasznos felület aránya a vállalat elmondása alapján, és 430 nites fényerőt tud magából kipréselni a panel. A kínai tervezők itt már a kijelző mögé építették be az ujjlenyomat-olvasót, szóval a biometrikus szenzor nem foglal helyet a burkolaton. A bekapcsolást követően a Flyme OS legfrissebb kiadása fogadja majd az érdeklődőket az Android 8.1 operációs rendszerre felhúzva. Az előlapi kamera 20 megapixeles (F/2.0), és ennek kapcsán kiemelendő, hogy biztosít arcszépítő módot, valamint arcfelismeréses képernyőzár-nyitás is beállítható. A mobil hátán duálkamera van, egy 12 és egy 20 MPixeles egység dolgozik egymás mellett. Az elsődleges képalkotó a Sony IMX380 (1,55 mikron) érzékelőre épül, hibrid a fókuszrendszere (lézer+PDAF), és olyan az F/1.8-as lencserendszere, hogy négytengelyes optikai stabilizátorral van ellátva, így kevesebb bemozdult fotóval és remegő videóval kell számolni. A segédkamera a Sony IMX350 szenzort használja, és háromszoros veszteségmentes zoomra képes. A LED-es villanót hat dióda alkotja, így nagy fényerőre lesz képes.

Galéria megnyitása

Az újdonságot a Snapdragon 710 rendszerchip lendíti mozgásba. Ez a Qualcomm lapka kettő 2,2 GHz-es órajelen üzemelő Kryo 360 Gold és hat darab 1,7 GHz-es Kryo 360 Silver processzormagot vonultat fel, a grafikus műveleteket pedig az Adreno 616 IGP hajtja benne végre. A rendszernek 6 gigabájtnyi memória biztosított a Meizu 16X esetében, a háttértár pedig alapból 64 GB-os, de meg lehet majd szerezni a készüléket 128 GB-tal felvértezve is – a tárhelye megválasztásakor figyelembe kell vennie az embereknek, hogy a bővítésre nincs mód. Biztosított az okostelefonban villámgyors 4G LTE hálózati modem, 802.11ac szabványnak is megfelelő, kétsávos WLAN, Bluetooth 5 modul és A-GPS vevő, ami a GLONASS támogatását is élvezi. Van Dual-SIM lehetőség is, és dedikált slotokkal rendelkezik, de feltehetően csak DSDS üzemmel lehet számolni.

Galéria megnyitása

A Meizu fémből „faragott” kabátot adott az okostelefonra, így a háta alsó és felső részén is megfigyelhetőek az antennacsíkok, de ezeket a ház színéhez igazították a dizájnerek, így nem feltűnőek. A szerkezet 151 x 73,5 x 7,5 milliméteres vonalakkal határolt, és 154 grammot nyom. A színválasztékban nincsenek különleges opciók, fekete, fehér vagy arany kivitelben lehet megszerezni. A készülék C-típusú USB-vel jön, és van a keretén 3,5 milliméteres aljzat, valamint kettő sztereó hangszóró is, szóval kellemes hangzást nyújthat minden helyzetben. Az üzemidőben nem fog emlékezeteset nyújtani a Meizu 16X, ugyanis csak egy 3100 milliamperes telep került a burkolata alá. Öröm az ürömben, hogy van mCharge gyorstöltés támogatás, így viszonylag hamar újult erőre fog kapni a lemerül készülék.

Galéria megnyitása

A Meizu 16X annak ellenére, hogy milyen remek lehetőségeket nyújt, már nagyjából 310 dollárnak megfelelő összegért hazavihető lesz Kínában, és a 128 GB-os modellért is csak kb. 350 dollárt kell majd leszurkolni. A masina szeptember 26-án fog a boltokba kerülni, de a rendeléseket már most felveszi a Meizu a hazájában.

Meizu X8

A Meizu X8 ideális választás lehet azoknak, akiket annyira nem izgat például a megjelenítőbe rejtett biometrikus érzékelő, ez a mobil ugyanis több fontos területen ugyanazt tudja, mint a Meizu 16X, de olcsóbb annál. Azonos a termékek előlapi kamerája, egyaránt Dual-SIM-esek, ugyanazt a szoftveres környezetet vonultatják fel, és ami még nagyon lényeges: itt is a Snapdragon 710 került bevetésre, szóval a tempóval aligha lesz probléma.

Galéria megnyitása

Ez az okostelefon már egészen nagy, 6,2 hüvelykes megjelenítővel érkezik, ami 450 nites fényerőre képes, 1500:1-hez a kontrasztaránya. A kijelzőről tudni kell még azt, hogy 2220 x 1080 képpontos a felbontása, és egyébként 83%-ban tudja lefedni az NTSC színteret. Arról már volt szó, hogy a Meizu X8 frontkamerája megegyezik a Meizu 16X képalkotójával, a főkamera viszont egy fokkal szerényebb lett. Itt egy 12 megapixeles megoldással kell számolni, ami F/1.9-es rekesznyílású, hattagú optikával van ellátva és támogatja a Dual Pixel AF eljárást. Érdekesség, hogy ezt a mobilt a Meizu Sony (IMX362) és Samsung (S5K2L7) érzékelővel is szereli, de a két szenzor nagyjából ugyanazt a minőséget tud majd nyújtani. Van egy segédkamera is a fedélzeten, ez mindössze 5 megapixeles, és csak a mesterséges mélységélesség előállítása miatt van rá szükség.

A Snapdragon 710 mobilplatform mellé ezúttal 4 vagy 6 GB-nyi LPDDR4X memória kapcsolódhat, szóval a RAM-nak sem lesz szűkében az eszköz. A háttértár nem bővíthető, és 64 vagy 128 GB-os kapacitással lehet majd megvásárolni a szerkezetet – mindkét esetben UFS 2.1 lapkákról beszélhetünk. A kapcsolati képességek terén kiemelendő a Dual 4G LTE hálózati modem, ami mindkét SIM számára biztosít LTE elérést, van 802.11a c/b/g/n/ac szabványoknak megfelelő, kétsávos Wi-Fi, és az A-GPS vevő mellett még Bluetooth 5 modul is került a Meizu X8-ba. Az okostelefon háta üvegből van, a kerete pedig alumíniumötvözet, szóval az anyaghasználat is rendben van. A C-típusú USB csatlakozóval szerelt mobil 151,2 x 74,6 x 7,8 milliméteres idomokkal rendelkezik, a tömege pedig 160 gramm. A fekete, kék és fehér színekben érkező gép kapott ujjlenyomat-olvasót, de ezt már nem a kijelző alatt, hanem a hátlapon kell keresni. A készülék akkumulátora 3210 milliamperes kapacitású, és támogatott az mCharge gyorstöltés, így nem kell majd a töltésnél sokáig a konnektor mellett raboskodnia.

Galéria megnyitása

A Meizu X8 egy kicsit még várat magára, csak október 15-én válik elérhetővé. Az okostelefon ajánlott fogyasztói ára 4 GB memóriával és 64 GB-nyi tárhellyel csak nagyjából 235 dollár lesz, 6 GB RAM-mal és változatlan kapacitással kb. 265 dollárt fog kóstálni, átszámítva 295 dollárért pedig már a 6/128 GB-os konfigurációt tehetik magukévá a vásárlók.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward