A Netflix folyamatosan igyekszik kisebb-nagyobb újításokkal szolgálni, hogy a felhasználók figyelmét felkeltse. Hiszen nem elég a kínálatot gyarapítani, színesíteni, a tálaláson is érdemes alkalomadtán változtatni, hogy több embert tudjon elérni, illetve nagyobb aktivitást legyen képes elérni.
„Egyszerűség, könnyebbség és intuitivitás” – így jellemezte röviden Eunice Kim, a Netflix termékigazgatója az új dizájnt, ami folyamatosan egyre több emberhez fog elérni a következő hetekben, hónapokban.
Egy egészen jellegzetes felhasználói élményt nyújt a Netflix a vállalat vezetői szerint, ami jelentős részben hozzájárult a sikeréhez az évek során. A mostani megújulás során pedig ezt az érzést megtartva szeretnék növelni a felhasználói tábor elköteleződését. Az évek során a Netflix sok olyan megoldást adott a közönségének, amit később más piaci szereplők is átvettek, és most is az innovációs vágytól vezérelve dolgozták ki az új felületet, ami a tartalmakat még inkább a középpontba helyezi.
A nyitóképernyőn, a Home lapon már egy hatalmas ablakban, csaknem a teljes televízió képernyőt kitöltve fog megjelenni az elsődlegesen megtekintésre ajánlott film vagy sorozat. Lefelé görgetve már ott lesznek sűrűbben, sorokba rendezve az egyéb tartalmak, különböző kollekciókba rendezve. Itt is az első kiemelt „szereplő” egy nagyobb előnézettel jelenik meg, fontos információk kiemelése mellett.
Az eddig oldalról elérhető gyorsmenü már a képernyő tetejére költözött fel, de a cég szerint ez nem fogja rontani a hozzáférhetőséget. A felső menüsávban lehet majd a sorozatokra, filmekre, játékokra léptetni, és a profiloldal is innen csalogatható elő. Az emberek a saját profilképüket a bal felső sarokban látják majd, ebből azonnal tudni fogják, ha véletlenül nem a saját fiókukban, hanem például egy másik családtag fiókjában járnak, gyorsan tudnak váltani, hogy az egyéni ajánlatokat láthassák.
A sorozatok és a filmek már vegyesebben fognak megjelenni, ezáltal nagyobb flexibilitás lesz elérhető a különböző tartalmak közötti „szörfölés” során, mikor az ember valami megtekintenivalót keres magának. Elvileg ezáltal a cég a jövőben egyszerűbben tud majd a felhasználóknak kiemelni akár élő közvetítéseket, ahol ezek elérhetők vagy játékokat.
A Netflix az ajánló algoritmusán is változtat, az új ajánló már elvileg reszponzívabban, gyorsabban fog reagálni, több információt figyelembe véve hozza majd meg a „döntéseket”. Figyelembe tudja majd venni, milyen előzeteseket nézett meg a felhasználó, vagy milyen színészre keresett rá az ember. Ezeknek hála a közönség gyorsabban megtalálja majd, amit szeretne megtekinteni. A változások a következő napokban, hetekben fokozatosan jelennek majd meg mindenkinél.
A mobiltelefonok számára a vállalat egy külön meglepetéssel szolgált: jön egy TikTokra hajazó tartalomfolyam. Ez a fejlesztés most még tesztelés alatt áll, és főleg a fiatalok számára lehet majd érdekes, akik már teljesen hozzászoktak a vertikálisan pörgethető videókhoz. Noha a filmeket, sorozatokat egyáltalán nem az álló nézethez optimalizálták, a Netflix olyan ízelítőt fog összevágni a videókból, amiket hozzáigazít a 9:16-os képarányhoz.
Mini előzeteseket kapnak majd a felhasználók ahhoz, hogy így találjanak új, megtekintésre érdemes filmeket, sorozatokat. A folyam görgetése közben lehetősége lesz az embereknek arra, hogy a listájukra elmentsenek videókat, és meg is lehet osztani egy-egy érdekesebb rövid előzetes a barátokkal, ismerősökkel. Lehet például így keresni egy esti filmezéshez tartalmat.
A Netflix kapcsán már számtalan statisztika volt arról, hogy mennyire sok időt töltenek azzal az emberek, hogy csak keresgélnek. Esetenként több idő megy el azzal, hogy megtalálják, mit szeretnének nézni, mint amennyi időt utána az adott sorozat vagy film nézésével töltenek. A cég szerint az új felület igazodik ehhez, megkönnyítheti a döntést az embereknek.
A következő hetekben fog megjelenni ez a lehetőség a felhasználók egy részénél, de még nem biztos, hogy ez valóban széles körben részévé válik a Netflix alkalmazásának. Ezen felül szintén tesztelés alatt álló újítása lesz a mobilos felületnek az is, hogy a megtekinteni kívánt tartalmak felderítésébe már a generatív MI-t is be lehet majd vonni. Az iOS-en lesz elérhető béta verzióban a mesterséges intelligencia alapú kereső.