Shop menü

MEGTOLJA A GOOGLE MESSAGES SZEKERÉT A SAMSUNG

Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Megtolja a Google Messages szekerét a Samsung

A Samsung már teljesen egyértelműen a Google és az Android elsőszámú partnerévé lépett elő. A Galaxy S22 megjelenését követően felhívtuk a figyelmet több olyan érdekes lehetőségre is, amit a Google egyelőre csak a Samsung számára biztosít. Most pedig egy újabb érdekességre derült fény.

Már több régióban is a Google Messages alkalmazás lett az alapértelmezetten biztosított üzenetküldő a Galaxy S22 szériánál. Már a Galaxy S21 esetében is nyitottabb volt az Android gyári kommunikációs applikációja iránt a Samsung, de most történt meg ezen a téren az egyértelmű váltás. Már Európában és az Egyesült Államokban is a Google Messages fogja kezelni az okostelefonokon az üzeneteket.

Galéria megnyitása

A Google Messages az RCS egyik legfőbb támogatójaként így leegyszerűsíti majd a felhasználók közötti kommunikációt. A keresőóriás szeretné azt elérni, hogy minél több gyártó használja ezt a programot alapértelmezetten. Az RCS révén a felhasználók spórolhatnak is, hiszen nem kell például az SMS-ek küldésének költségével számolni.

De egyébként a Samsung is támogatta már egy ideje az RCS üzeneteknek a kezelését, inkább az Apple az, aki ilyen szempontból problémás. Ezzel egy korábbi hírben foglalkoztunk. Az, hogy a Samsung egyre több Google szoftvert használ, szép lassan oda vezet, hogy szinte már Pixel-szerű szoftvertámogatásban lehet része a felhasználóknak.

A dél-koreaiak azon is hosszú ideje dolgoznak, azon is, hogy az Android frissítéseket gyorsabban, és minél hosszabb ideig szállítsák a felhasználók számára. A Galaxy S21, a Galaxy Z Flip3 és Z Fold3, a Galaxy S22 és a Galaxy Tab S8 készülékek már több főverziós frissítést kaphatnak majd, mint a referencia mobilok.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére