A Galaxy Watch8 nagyon úgy fest, hogy éppen az ellenkezőjét mutatja majd, mint amit az évek során megszokhatunk. Az okosóra belül marad majd nagyon hasonló ahhoz, mint amilyen az elődje volt, és kívülről fog elég jelentősen átalakulni, friss dizájnt kap majd.
Tavaly a Samsung is bemutatott egy keménykötésű, sportosabb okosórát a Galaxy Watch Ultra képében. Ez a készülék a megszokottól eltérő formatervet kapott. Az idei évben pedig minden jel szerint kiterjeszti majd a vállalat azt a dizájnt, ami a Watch Ultrával jelent meg, és az egyszerűbb termékek is elkezdenek hasonlítani a sportos csúcsmodellre.
A Galaxy Watch Ultra alapvetően egy kör alakú megjelenítőt használt, de nem kör alakú tokba lett ültetve, hanem egy olyan tokformát kapott, ami kicsit a négyzetesbe hajlik. Ezt a dizájnt fogja átvinni a Samsung a teljes Galaxy Watch8 szériára. Ennek megfelelően az eddig megszokott kör alakú dizájnt a tervezők egy kicsit szögletesebb megjelenésre cserélik le. Már több kép is napvilágot látott arról, hogy milyen lesz a Galaxy Watch8.
Nagyon úgy fest, hogy sokkal sportosabb formavilággal rendelkezik majd az eszköz, mint amihez eddig hozzászokhattunk. Ezzel pedig könnyen lehet, hogy sikerül majd a Samsungnak felráznia a keresletet.
A Google egyébként a Wear OS fejlesztése esetén kitart amellett, hogy a kör alakú képernyőt preferálja, és ezen a Samsung sem változtat egyelőre. A képernyő marad szabályos kör alakú forma, csak a tok lesz átszabva jelentősebben. Az eszköz oldalán kettő nyomógomb és egy tekerhető korona kerül kialakításra a kezelés megkönnyítésére, gördülékenyebbé tételére. Ezen felül a Samsung ugyancsak a kezelés megkönnyítésére biztosíthat forgatható lünettát is a képernyő körül.
A nagyobb méretű Galaxy Watch8 modell 46 x 46,5 x 14,2 milliméteres testet ölthet majd, a megjelenítője pedig 1,5 hüvelykes méretet ölthet. Érdekes módon az a hír járja, hogy a Samsung most nem készül teljesen új rendszerchippel. Az Exynos W1000 dolgozhat majd az eszközökben. Ez a lapka található a Galaxy Watch7 széria tagjaiban, valamint az első generációs Galaxy Watch Ultrában is.
A Samsung chiptervezői az Exynos Wear 1000 esetében egy ötmagos felépítést használnak, amiben vegyesen vannak Arm Cortex-A78 és Cortex-A55 egységek is. Egészen pontosan egy darab Cortex-A78 található a fedélzeten 1,6 GHz-es órajel elérésére alkalmas formában, és ez alatt sorakozik négy darab Cortex-A55, melyek 1,5 GHz-ig skálázódhatnak. A lapka már 3 nm-es csíkszélességen üzemel, a Samsung házon belül gyártja az SF3 eljárást használva.
A Galaxy Watch8 megvásárolható lesz majd mobil hálózati modemmel és anélkül is. A nagyobb méretű készülékben egy 435 mAh-s kapacitású akkumulátor található majd, amit már hatósági tesztekből származó adatokból tudunk. Az új okosóra generáció megkapja majd a One UI 8 Watch grafikus felhasználói felületet, ami már a következő Wear OS 6 operációs rendszerre fog épülni.
A Samsung előre láthatólag júliusban vagy augusztusban fogja bemutatni az okosórák következő generációját.