Tavaly a Xiaomi valósággal berobban a járműiparba. Még a cég által vártnál is jóval nagyobb sikert tudott elérni, így az előzetes célnál több mint 30 százalékkal nagyobb mennyiségben tudott leszállítani SU7 modelleket. Éppen ezért a cég vezérigazgatója, Lei Jun úgy nyilatkozott, hogy 2030-nál hamarabb valószínűleg nem lesz hivatalos külföldi terjesztés. Most viszont már kicsit más a helyzet.
Mivel olyan nagy a kereslet jelenleg a SU7 iránt, hogy azt a Xiaomi képtelen kiszolgálni, nem látták értelmét annak, hogy más területek felé nyissanak. Egyszerűen azt lehet látni, hogy hiába dolgozik éppen most is a kapacitásbővítésen a cég, még sokkal nagyobb kihozatal mellett sem érnének a rendelések végére. Most épül az „F2” gyáregység, ami 2025-ben fog munkába állni, és már jelentős lökést fog adni a termelésnek.
Idén a Xiaomi több mint 400 ezer személyautót szállíthat le akkor is, ha csak Kínára fókuszál, és azon fog múlni, hogy végül mennyi jármű talál új gazdára, hogy a cég mennyit tud legyártani. Megrendelés van bőven, ráadásul már jön az új modell, a YU7, ami még több ember érdeklődését keltheti fel.
Ezek ellenére most kiderült, hogy a Xiaomi csendben megállapodott egy kínai exportőrrel, aki segíthet eljuttatni a SU7 és a bevezetés előtt álló YU7 modelleket Kína határain túlra is. A Hyperion Leasingről van szó, ami a Sinomach leányvállalata. Egy a kínai kormányhoz köthető cégről van szó, ami több mint 25 éve működik, és több mint 170 országban vannak érdekeltségei.
Részleteket az üzletről nem tudhattunk meg, de a feltételezések szerint első körben Oroszország lehet a Xiaomi célkeresztjében. A Sinomach az orosz földön kifejezetten aktív, nagy mennyiségben szállít óda autókat, és mivel az orosz gazdaság most ebből a szempontból nehéz helyzetben van, a Xiaomi autóit valószínűleg magasabb áron is el lehetne adni, így a cég hamarabb tudná azt elérni, hogy profitot termeljen, ettől ugyanis jelenleg még eléggé messze áll.
A kínai gyártók az eladási számokat tekintve nagyon jól megvannak a hazai vásárlókörrel, viszont azt is látni kell, hogy nagy szüksége van a cégeknek arra, hogy más régiókba is eljussanak. A nagy pénzek ugyanis külföldről származnak a felmérések szerint. A villanyautós piac kínai csillaga, a BYD négyszer nagyobb nyereséget tud realizálni egy Európában eladott járművön, mint egy Kínában értékesítetten. A CarNewsChina információ alapján pedig erre a Xiaominak nagy szüksége lesz idővel, ugyanis most minden autón átlagosan több mint 5000 dollárt veszít.
Azt is látni kell, hogy a Xiaomi járműveiből eddig is több száz kötött ki Kínán kívül, csak nem a vállalat viszi ki ezeket hivatalosan, hanem alternatív értékesítési csatornákon jutnak el más régiókba – más piaci szereplők gazdagodnak. Magyarországon is kaptak már lencsevégre külföldi rendszámos Xiaomi SU7-et. Állítólag a legnagyobb kereslet az oroszoknál mutatkozik a SU7-esek iránt, ezért is lehetne jó döntés az orosz piacot célba venni. A cég megpróbálhatja a saját kezébe venni a külföldi értékesítést.
A Xiaomi az F2 gyárban több mint kétszer annyi autót készíthet majd, mint amennyit a 2023-ban felhúzott, F1 létesítményben képes előállítani jelenleg. De látni kell azt, hogy valószínűleg idén nem fogja elérni az F2 a teljes kapacitását, folyamatosan megy majd a fejlesztése és bővítése, ahogy azt az F1 esetében is láthattuk. És a cég ezzel párhuzamosan azon is dolgozik, hogy az első gyárban még jobb kihozatalt érjen el az eddigi tapasztalatokat felhasználva, a gyártástechnológiát folyamatosan optimalizálva.