A Nord névtől megfosztva, de azért mégis arra utalva “N” betű jelzi az új sorozatot, melynek első tagja a Nord CE6 Lite modelltől is szerényebb specifikációval debütált. A OnePlus N6 azoknak szól, akik szeretnének belekóstolni a OnePlus-élménybe, de a korábbi készülékeket nem tudják megfizetni. Azonban a RAM-krízis ide is elért, szóval nem lehet felhőtlen az érdeklődők öröme.
Az eszköz egy 6,8 colos képernyővel lépett színre, ami IPS technológiás alapot használ, szemben a legtöbb OnePlusszal, melyek jellemzően AMOLED-esek. A panel sajnos csak 1570 x 720 képpontos felbontással szolgál, tehát elég pixeles lehet az általa kirajzolt kép (254 PPI), de legalább gyorsan pöröghet, mert a 120 Hz-es üzem támogatott, és 1200 nites fényerőre képes.
Az újdonság az OxygenOS 16 grafikus felhasználói felülettel, valamint az alapját biztosító Android 16 rendszerrel lépett a színre. Ennek kapcsán azt emelte ki elsősorban a gyártó, hogy elvileg 60 hónap elteltével is közel olyan sebességet fog nyújtani, mint új korában, és gördülékenyen futtathat majd párhuzamosan alkalmazásokat. Természetesen MI-alapú extrákat hosszan lehet már itt sorolni, a OnePlus ezeket igyekezett kiemelni.
Nagyon szerény kamerarendszer található a fedélzeten. Előre a tervezők egy 8 megapixeles szenzorral szerelt kamerát pakoltak, hátra pedig ugyan 50 MPixeles érzékelővel ellátott egység került, de a szenzor ebben az esetben is apró. A OnePlus kiemelte, hogy 60 FPS-sel tud videózni az N6, azt azonban már nem tette hozzá, hogy csak Full HD-ban képes mozgóképet rögzíteni.
A MediaTek Dimensity 6360 Apex rendszerchipet kapta meg a OnePlus N6, ami valamivel több mint 600 ezer pont feletti AnTuTu eredményt tud produkálni. Elfogadható tempót nyújthat majd a készülék, de nem lesz egy szélvész, az egészen biztos. Alapból csak 4 GB RAM-ot vonultat fel, de választható lesz 6 GB-os változat is, és érdemes inkább ezt hazavinni, miközben a tárhely kizárólag 128 GB lehet. Van bővítési lehetőség, és itt el is kél ez, ha már nagyobb tárkapacitással nem választható a termék.
Hírünk alanya 5G támogatással érkezik, miközben a VoLTE-ről is gondoskodik. A kapcsolati képességeinek sorában szerepel még Wi-Fi 6 támogatás, Bluetooth 5.4 modul, valamint A-GPS modul. Egyéb lehetőségről nem tudunk beszámolni, nincs NFC chip a gépben. Azt azonban még el kell mondani, hogy mint minden OnePlus, ez a konstrukció is Dual-SIM-esnek született.
A OnePlus N6 teljesen műanyag burkolattal lett ellátva, és sötétzöld vagy mentazöld színben lehet majd megvásárolni. IP65 tanúsítványt szerzett a szerkezet, és a MIL-STD-810H előírások egy részét is teljesítette. A jelek szerint nincs ujjlenyomat-olvasója az okostelefonnak, legalábbis a cég erre semmilyen szinten sem utalt, és csatlakozóból is csupán egy USB-C-t tud felmutatni. 8,9 milliméter vastag a “versenyzőnk”, és 224 gramm a tömege, szóval nem egy balerina, és ez a telep miatt van így.
Az üzemidő lett a legfőbb erénye a OnePlus N6-nak, ugyanis egy 8000 milliamperórás kapacitású akkumulátor lapul a hátoldala alatt. Gond nélkül fog elmenni három napot normál igénybevétel mellett. A töltése a cég más termékeihez képest nem lesz gyors, de a 45 W-os teljesítményre ettől függetlenül nem lehet majd komolyabb panasz – hiszen van ahol ezt egy csúcsmodell tudja. Töltésmegosztásra is alkalmas a masina, viszont csak 5 W-tal képes más eszközöket táplálni.
A OnePlus N6 egy olcsó gépnek készült, de nem lett az, legalábbis klasszikus értelemben véve biztosan nem, hiszen még Indiában is 76 ezer forintnak megfelelő összeget kell érte kifizetni, és ezért a pénzért még csak 4 GB RAM-ot nyújt 128 GB tárhely mellett. Az élhetőbb 6/128 GB-os konfiguráció már 83 ezer forintot kóstál. A forgalmazása július 4-én indul Indiában.