Ismét közeleg az év vége, és minden szolgáltatás bombázni kezdte a felhasználókat a különböző éves összefoglalókkal. Ezeknek az alfája és az ómegája a Spotify Wrapped, minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy felhasználók milliói várták, és most ez is elérhetővé vált.
A Spotify alkalmazás nyitóképernyőjén jelent meg a Wrapped, és egy érintéssel azonnal elmerülhetnek benne a zenekedvelő felhasználók. Minden évben szokott újításokkal szolgálni a vállalat az összefoglalóban, és most sem maradhatott ez el. A Wrapped most is kártyás rendszerű, de nem oldalra kell már tekerni, hanem a TikTok videófolyamához hasonlóan felfelé kell „dobálni” a különböző információs lapokat.
Minden eddiginél több lapból áll a Wrapped, és Spotify csapata számos előadóval előre rögzített rövid köszönővideókat, erre már korábban is volt példa. Az információk, statisztikai adatok gyarapodása mellett interaktív dolgok is bevezetésre kerültek. Feladatokat és szórakozási lehetőséget is ad már a Spotify a közösségének.
Az éves összefoglalóban van kvíz, ahol azt lehet kitalálni 5 dal közül, hogy vajon melyik lett a hallgató első számú kedvence, mit játszott le legtöbb alkalommal az előző 12 hónapban. Ennél viszont lényegesen nagyobb újítása az idei Wrappednek a Party mód. Lehetővé teszi a Spotify, hogy különböző „versenyszámokban” összemérjék a saját lejátszási szokásaikat az emberek.
A Wrapped Party meghívásos alapon működik, kóddal vagy linkkel lehet csatlakozni egy csoporthoz, amik addig élnek, ameddig éppen benne tartózkodnak az emberek, és nem zárja azt be, aki indította. Összesen 10 ember vehet részt egy Wrapped Partyn. Olyan kérdésekben mérethetik meg magukat az emberek, minthogy ki hallgatott kevésbé ismert dalokat, vagy több horror könyvet, és így tovább. Nagyon változatos kérdéseket talált ki a cég, hogy azoknak is legyen esélye megnyerni egy-egy fordulót, akik kevesebbet használják a platformot.
Újítás az is idén, hogy a top 100 dal listáján már megjeleníti az alkalmazás, hogy mennyi alkalommal lettek lejátszva a felsorakoztatott kedvencek a Spotify számlálója szerint. Korábban sokan furcsálták azt, hogy milyen számok szerepelnek a toplistájukon, ezzel az újítással valószínűleg a hitelességet igyekszik növelni a vállalat. A webes felületen a lejátszások száma nem látszik, ennyire már nem volt alapos a vállalat.
Már a Wrapped gyors áttekintésére is lehetőséget nyújt a Spotify. Korábban mindig át kellett tekerni az egész összeállítást, ha a felhasználó valamelyik lapra kíváncsi volt, mostantól azonban az első megtekintést követően már célirányosan megnyithatók az érdekes lapok a mobilos alkalmazásban. Azonnal lehet például a podcast fogyasztási toplistára ugrani vagy a hallgatói klubra lépni.
Szeretnéd megosztani a különböző statisztikákat az elmúlt évi zenehallgatási szokásaidról? Ezt megteheted a Discord csatornánkon is, ahol egy külön szobát tartunk fenn ezek számára, és az idei kedvenc zenéidet is megoszthatod a közösségünk tagjaival.