Shop menü

MÉG PROFIBB LESZ AZ INSTA360 KORÁBBAN BEJELENTETT MOBILSTABILIZÁTORA

A Flow 2 Pro egy érdekes fejlesztéssel bővült, miután a DJI bejelentette az új Osmo Mobile generációt.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Még profibb lesz az Insta360 korábban bejelentett mobilstabilizátora

Alig, hogy előállt a DJI az új Osmo Mobile 7 és 7P gimbal eszközökkel, az Insta360 is fontos bejelentést tett. A vállalat egy olyan fejlesztéssel rukkolt elő, ami egyértelműen választ jelent a DJI friss termékeire, így nyilvánvaló, hogy az időzítés sem a véletlen műve.

Az Insta360 kiváló okostelefon stabilizáló megoldásokkal szolgált már korábban is, a sikeres Flow szériában pedig januárban debütált a Flow 2 Pro modell, ezzel akkor mélyebben foglalkoztunk. Azonban most újra elővesszük a terméket, mert a cég most bejelentett egy olyan kiegészítőt, ami a Flow 2 Próhoz kapcsolódik, és fontos újításokkal szolgál. Ennek köszönhetően a tartalomkészítők számára még jobb partnernek bizonyulhat majd az eszköz.

Ha emlékeznek még az olvasóink, a Flow 2 Pro már úgy mutatkozott be, hogy támogatja az Apple 2023-ban bejelentett, de eddig nem különösebben jól kiaknázott DockKit keretrendszerét. Ez lehetőséget nyújt a kiegészítőgyártóknak egyebek mellett arra, hogy az iOS kamera alkalmazását kihasználva lehessen automatikus követő módba tenni a motorikusan mozgatott stabilizátort. Így nem kell ehhez az Insta360 kamera applikációját használni. Azonban a DockKitet csak az iOS-es készülékekkel lehetett használni, és itt jön képbe a cég legújabb fejlesztése.

Galéria megnyitása

Az Insta360 Flow 2 Pro AI Tracker egy új modul, amit közvetlenül a stabilizátorba kell csatlakoztatni, és képes átvenni a gimbal vezérlését. Ezt megvásárolva már az androidos okostelefonokkal is megoldható lesz a jobb automatikus vezérlés. A vállalatnak így nem kell a mobilok keretrendszerére támaszkodnia, lényegében ezzel az iOS-es eszközöknél is feleslegessé válik a DockKit használata.

Galéria megnyitása

Bármilyen kamera alkalmazással megvalósítható innentől a videózás közben a nyomkövetés, remek felvételeket készíthetnek a tartalomgyártók. Mintha csak lenne egy saját operatőrjük, és a szoftveres oldalon sem kell kompromisszumot kötni. Bármilyen alternatív kamara alkalmazást munkára lehet majd fogni, akár a közösségi média applikációk beépített kamerája is használható. Eddig ha nyomkövetést akart az ember, akkor muszáj volt az Insta360 kameráját igénybe venni a korlátolt fotós és videós lehetőségekkel, de ennek mostantól vége.

Galéria megnyitása

Nemcsak emberekre, hanem akár állatokra is rá lehet hangolni a nyomkövetőt, így a házikedvencek megörökítésében is jó partnernek bizonyulhat majd az Insta360 Flow 2 Pro az új AI Tracker modullal együtt. A gesztusvezérlést is figyeli a saját kamerájával a kiegészítő, a cég hozzátette, hogy a pontosság javítására MI-t alkalmaz. Annyi hátránya van ennek, hogy néhány extra követési opcióról le kell tenni, például nem képes több embert is kiemelve dinamikusan zoomolni a felvételekbe, de később talán ez is meg lesz oldva.

Galéria megnyitása

Az AI Tracker modul kapott beépített LED-es fényt is, és mivel a fehér burkolatán keresztül fog deríteni, így nagyon kellemes, homogén fényt biztosít. Mindenre igyekezett odafigyelni az Insta360, még a színhőmérséklete is szabályozható az integrált segédfénynek. A modul előre és hátra is nézhet, egy mozdulattal meg lehet fordítani a csatlakozóban, ami az okostelefon befogatására szolgáló kar végén található – ennek köszönhetően nincs fityegő kábel sem. A modult maga a Flow 2 Pro látja el a működéshez szükséges energiával.

Galéria megnyitása

Az Insta360 Flow 2 Pro már elérhető, és hamarosan forgalomba kerül az AI Tracker kiegészítő is. A hazai árát az új modulnak nem ismerjük, de az euróövezetben 50 eurót kell majd érte kifizetni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére