Már régóta nem titok, hogy az Nvidia egy speciális SoC egységgel készül a PC piacra, ami új lehetőségeket nyithat a vékony és könnyű notebookok szegmensében, legyen szó energiahatékonyságról, iGPU-teljesítményről, vagy éppen CPU-teljesítményről. Az N1x és N1 név alatt emlegetett SoC egységekkel kapcsolatban már nagyon sok pletykát hallhattunk, egyebek mellett az is sejthető, nagyjából milyen alapokra támaszkodhatnak, igaz, az Nvidia csapata hivatalosan még semmit sem árult el, de a helyzet rövidesen változhat.
A Wall Street Journal információi alapján az Nvidia ARM processzormagokkal és Blackwell alapú iGPU-val ellátott SoC egysége, ami még egy NPU-t is rejt majd, várhatóan még az év első felében bemutatkozhat, valamint az újdonságokkal felszerelt első konfigurációk is megjelenhetnek az említett időszakban. Az Nvidia elsősorban a könnyű és vékony noteszgépek szegmensét veszi célba a termékekkel, ahol kiváló energiahatékonysággal és hosszú akkumulátoros üzemidővel állhat a felhasználók rendelkezésére, illetve a játékok alatti teljesítmény is versenyképes lehet, igaz, ez utóbbival kapcsolatban semmi konkrétum nem látott még napvilágot.
A pletykálók úgy tudják, az Nvidia és a MediaTek csapata által közösen fejlesztett N1 és N1x modellek első körben a Lenovo és a Dell kínálatában válnak elérhetővé, de egyéb OEM partnerek is építhetnek köré különböző konfigurációkat. A Lenovo korábban a cég terméktámogatási weblapján keresztül már ki is kotyogta, hogy N1 és N1x alapú Yoga és Legion noteszgépekkel készül, valamint a Dell csapata is „lebukott”, ugyanis a logisztikai dokumentációk alapján egy Dell 16 Premium névre keresztelt noteszgép formájában már tesztelték az N1x SoC egységet.
Az N1x várhatóan a DGX Spark fedélzetéről már ismert GB10 Superchip leszármazottja lesz, ennek megfelelően maximum 20 darab processzormagot és maximum 48 SM tömbbel ellátott iGPU-t foghat majd munkára, az viszont egyelőre nem derült ki, rendszermemória terén milyen opciók közül lehet majd választani, már ami a sebességet és a kapacitást illeti. Sokáig arra lehetett számítani, hogy az N1x és az N1 bejelentő előadását a CES 2026 alkalmával tartják meg, ám erre nem került sor.
A következő nagy rendezvény a GTC 2026 lesz, amire az Nvidia egy „meglepetés chippel” készül, ami alapján sokan úgy gondolják, ez a meglepetés akár az N1x is lehet. Mivel a GTC 2026 nem a konzumerpiaci termékekről szól, így az N1x rajtját sem valószínű, hogy azon a rendezvényen tartják. A GTC 2026 az eddigi gyakorlat alapján az adatközpontokat célzó fejlesztésekre koncentrál majd.
Hogy mikor érkeznek az ARM alapú újdonságok? Jó eséllyel a Computex 2026 idején, de az sincs kizárva, hogy már a GDC 2026 alkalmával lerántják róluk a leplet. A Computex 2026 idén június 2-től egészen június 5-ig tart, azaz technikailag beleesik az első félévbe; míg a GDC 2026 megrendezésére március 9-től március 13-ig kerül sor.