Az Nvidia N1 sorozatú SoC egységeivel kapcsolatban már nagyon sok pletyka érkezett az elmúlt hónapok folyamán, legutóbb például arról esett szó, hogy a Delltől kiszivárgott információk szerint még ebben a negyedévben megtörténhet az N1X alapú notebookok és kompakt asztali PC-k bemutatása, majd a második negyedévben kereskedelmi forgalomban is elérhetővé válhatnak a köréjük épülő újdonságok – igaz, ezen a téren nem fogalmaztak teljesen egyértelműen a szivárogtatók. Akárhogy is, ez mindenképpen jó hír lenne, hiszen korábban olyan pletykák is napvilágot láttak, amelyek jelentős csúszásról számoltak be. A DigiTimes értesüléseit erősítheti a legutóbbi esemény, amelynek keretén belül több érkező Lenovo noteszgép típusjelzése szivárgott ki, ezek közvetlenül a Lenovo weboldalán jelentek meg, egészen pontosan a Legion Space terméktámogatási lapon, ahonnan gyorsan eltávolították őket, ahogy észrevették a hibát.
Ekkorra az egyik hardverdetektív, aki Huang514613 becenév alatt tevékenykedik, már szert tett az értékes információra és gyorsan világgá is kürtölte azokat, de aztán valamiért törölte bejegyzését – talán az Nvidia vagy éppen a Lenovo nyomására. Ez tovább erősítheti azt a feltételezést, miszerint tényleg rövidesen sor kerülhet az N1 sorozat hivatalos rajtjára, amelynek köszönhetően hatalmas lendületet kaphat a Windows on ARM platform, hiszen végre kellően ütőképes gamer notebookok és gamereknek szánt kompakt asztali PC-k is megjelenhetnek a kínálatban.
A Lenovo termékkódjai a márkanév után jellemzően a kijelző képátlóját jelölik, majd az azt követő első betű a processzor gyártójára utal, ami eddig csak „A”, „I”, illetve „Q” lehetett, hiszen az csak az AMD, az Intel, illetve a Qualcomm kínált konzumerpiaci processzorokat. Ez a kínálat az „N” betűvel bővülhet, hála az Nvidia N1 és N1X sorozatú SoC egységeinek, és ez a betűjel szerepel a Lenovo éppen nemrégiben kiszivárgott noteszgépeinek termékkódjaiban is.
A kiszivárgott termékkódok:
- IdeaPad Slim 5 14N1V11 with NVIDIA N1 SoC
- IdeaPad Slim 5 16N1V11 with NVIDIA N1 SoC
- Yoga Pro 7 15N1V11 with NVIDIA N1 SoC
- Yoga Pro 7 15N1X11 with NVIDIA N1 SoC
- Yoga 9 2-in-1 16N1X11 with NVIDIA N1X SoC
- Legion 7 15N1X11 with NVIDIA N1X SoC
A fentiek alapján a 15 hüvelykes képátlójú Legion 7-es noteszgép lehet az első igazi gamer notebook, ami a Windows on ARM platformot célozza, de valószínűleg nem az egyetlen, ugyanis a hírek alapján a Dell Alienware szériájába is érkezhetnek N1 vagy N1X alapú modellek. Ezzel együtt kompakt gamer PC-k megjelenésére is számíthatunk, igaz, ezekkel kapcsolatban egyelőre konkrét információk még nem jelentek meg.
Az N1X várhatóan a DGX Spark fedélzetén található GB10 Superchip „leszármazottja” lesz, vagyis maximum 20 darab ARM alapú processzormag, illetve egy maximum 6144 CUDA maggal ellátott iGPU lapulhat a fedélzeten, amelyekhez maximum 128 GB-nyi LPDDR5X alapú fedélzeti memória kapcsolódhat, a TDP keret pedig maximum 120 W lehet. Az nem világos, hogy az N1x pontosan milyen felszereltséggel bír majd, de az szinte biztos, hogy az N1 ehhez képest egy karcsúsított, kevesebb erőforrással rendelkező modell lesz. Az új SoC egységek a Windows on ARM platform mellett Linux támogatást is kapnak majd, sokak nagy örömére.
Konkrét megjelenési időpontról egyelőre nem esett szó, de az egyre valószínűbb, hogy a DigiTimes által korábban említett első negyedéves bejelentésre tényleg sor kerülhet. Azt persze továbbra is érdemes szem előtt tartani, hogy hivatalosan még nem nyert megerősítést az értesülés, így fogadjuk egészséges gyanakvással.