Miután elindította az Apple az iOS 15 operációs rendszert, szinte alig telt el néhány óra, és a vállalat rajthoz állította az iOS 15.1 első béta kiadását is. Az új operációs rendszer első jelentősebb frissítése valószínűleg októberben fog befutni a felhasználókhoz, de addig még várható belőle néhány béta verzió.

Mint az már ismeretes, az Apple az iOS 15-öt úgy indította el, hogy nem pakolt bele minden fejlesztést, amit előzőleg beharangozott a nyári fejlesztői konferenciáján. A WWDC keretében a cég megmutatta például a SharePlay funkciót, de ezt most még nem kapták meg a felhasználók. Ahogy számítani lehetett rá, ezt az Apple az iOS 15.1-gyel vezetheti majd be.

Galéria megnyitása

A FaceTime szolgáltatásnak a részeként lehet majd igénybe venni a SharePlay képességet. Ez arra szolgál, hogy felhasználók közösen nézhetnek majd meg videót, egy híváson belül, ezzel távolságtartás mellett erősíthetik a közösségi életüket. Az ilyen fejlesztések szükségességére a koronavírus-járvány mutatott rá tavaly. A SharePlay működni fog úgy is, hogy a felhasználó a videót kiteheti majd a televíziója képernyőjére, amennyiben az támogatja a funkciót. Nemcsak filmezni, zenét hallgatni is lehet majd ezáltal közösen.

A Sirihez és a Telefon alkalmazáshoz kapcsolódó újítás, hogy megjelent itt egy „Announce Calls” funkció, ami arra szolgálhat majd, hogy a digitális asszisztens szolgáltatás képes lesz szó szerint szövegesen bejelenteni a bejövő hívásokat úgy, hogy felolvassa a hívónak a nevét, amennyiben birtokában van ennek az információnak.

Galéria megnyitása

A HomePod tulajdonosok számára érdekes fejlesztés, hogy innentől elérhető lesz majd a Lossless Audio támogatás a hangszórón, illetve hangszórókon, mert a HomePod mellett a HomePod mini is érintett ebben a fejlesztésben. Dolby Atmos és Térbeli hang támogatás is képbe került itt, amikre az Apple Music alapvetően már lehetőséget nyújt néhány hónapja.

Érdekes újítása az iOS 15.1-nek, hogy a Tárcában, ahol már egyébként is egyre több kártyát lehet tárolni, megjelent egy új igazolvány támogatása. Konkrétan már lehetőség lesz ezen belül kezelni az oltási igazolványt. Persze ehhez a rendszernek lehetővé kell tennie a digitális formátum használatát, de az Egyesült Államokban ez innentől valószínűleg megoldott lesz – bízunk benne, hogy idővel máshol is.

Így elég lesz a felhasználóknak elővennie az okostelefonját olyan helyeken, ahova csak oltást követően lehet belépni. Mivel ezek a szabályok folyamatosan változnak, így különösen jól jön majd, hogy az okostelefonon ott lesz a kártya, mert nem érheti meglepetésként az embert, ha valahol szükség lenne rá, és éppen nincsen nála. Egyébként az Egészség szolgáltatásban az iOS 15-től már lehet oltási infót tárolni, de azt nem fogadják el hivatalosan beléptetési igazolásként.

Az iOS 15.1 elérthető lesz minden iPhone számára, ami támogatott az iOS 15 által, és ennek jönni fog valószínűleg az iPadOS 15.1-es variánsa is, ami a tableteknél talán még több extrával is szolgálhat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
marc23
marc23
2021. szept. 26. 18:50
#3

Mostanaban olyan erzese van az embernek, h joforman az is fel tori az iost aki egy kicsit is konyit hozza, meg nem lusta annyira h szarakodjon vele! Itt van ez is meg a pegazus, ami elvileg ugy ment fel bar melyik iphonra h hozza sem kellett nyolnia a telefonhoz! Azert ez jopar verzioval ezelott meg ugy nezett ki h az fbi meg cia meg blankoltak sem tudtak feltorni es fenyeggettek az applet h rakjanak kiskaput! Na most akkor ez h van? Kirugtak az akkori hozzerto programozokat es most mar csak az van aki latta oket(ezek meg barmoljak szet az akkori jot)? V meg is csak kerult bele kiskapu csak eppen szepen csendben es most ezek latnak lassan nap vilagot? Bar mi is a valasz az egykori baromi nehezen feltorheto ios mara jocskan veszitett a minosegebol es egyre inkabb lazan feltorheto-be megy at! Pesze a felhasznalo banatara, m hat mindig mi szivjuk meg, sose a gyarto es sose az elkoveto -,-

humaniod
humaniod
2021. szept. 27. 14:08

@marc23  Az iOS 15 jelenleg a nem feltörhető státuszban van.

humaniod
humaniod
2021. szept. 25. 11:32
#2

"Announce Calls" mint újdonság? Talán már öt éve használom, az iOS 10-ben jelent meg.

Ch00ler
Ch00ler
2021. szept. 25. 9:49
#1

Ez most a fake news kategoriaban indulhat.

Ugyanis a 15.1 beta mar 2 napja elerheto mindenki szamara. En legalabbis nem erzem magam fejlesztonek es a beta profilom sem :)

Vissza az oldal tetejére