Az Oppo remek csúcsmobilokat szokott letenni az asztalra a Find X szériában, és valószínűleg ídén sem lesz ez másként. Amennyiben hihetünk a pletykáknak, a cég más érdekes termékek bemutatására is készül, széles közönség számára tartogathat jó újdonságokat a következő hónapban megrendezésre kerülő esemény.
Április 10-én fogja az Oppo bejelenteni a Find X8 Ultrát egyéb termékekkel karöltve.
A Find X8 Ultra lesz az Oppo új fotós királya, de mindenképpen érdekes lesz majd az is, hogy mit tud felmutatni az ugyancsak bemutatásra váró Find X8s és az X8s+ modell. Ezekkel pedig még nem ér véget az újdonságok sora, mivel a hírek szerint a cég nemcsak mobiltelefonokkal készül a rendezvényre. Számítani lehet az Oppo Watch X2 Mini kompakt okosóra eljövetelére, az Oppo Pad 4 Pro táblagép is színre léphet, és állítólag még az Enco Free 4 vezeték nélküli füles is előkerülhet ekkora.
Üröm az örömben, hogy a nagy termékáradat egyelőre Kínát veszi célba, az Oppo hazájában lehet majd ezeket elsőként megvásárolni. Idővel persze jöhet a nemzetközi bevezetés is, de benne van a pakliban, hogy Kínán kívül nem lesz elérhető minden eszköz. Az viszont már biztosnak tűnik, hogy a cég a hazai közönségét elkápráztathatja április 10-én.
Az Oppo teljes mellszélességgel nyomja majd továbbra is a Hasselblad márka hangsúlyozását a kameránál, ezt már előzetesen elmondta a cég. A vállalat arról beszélt, hogy kiemelkedően jó lesz az új kamerával elérhető színhűség még a legtrükkösebb fényviszonyok esetén, így például sötétben is. Zoomolásra két periszkópos optikát fog használni a készülék, ezek erősen eltérő gyújtótávolsággal fognak dolgozni, hogy a lehető legnagyobb zoomtartomány legyen lefedve. A főkamera pedig legalább 1 colos szenzort fog használni.
A Snapdragon 8 Elite rendszerchipet használja majd az Oppo a Find X8 Ultrában. A Qualcomm csúcskategóriás lapkája mellett 12 vagy akár 16 GB-nyi rendszermemória bukkanhat majd fel. A tárhely 256 vagy 512 GB, de akár még 1 TB is lehet. A szerkezet az Android 15 operációs rendszerrel lép majd színre, és a ColosOS grafikus felhasználói felület legújabb kiadását fogja használni, amit a OnePlus csapatával együtt fejleszt az Oppo.
Az Oppo a Find X8s és X8s+ okostelefonokat kisebb megjelenítőkkel fogja rajthoz állítani, főleg a Find X8s lesz az érdekes, mert az „csak” 6,3 hüvelykes képernyőre fog épülni egy hajszálvékony káva kíséretében. A pluszosított modell már egy 6,59 colos megjelenítőt foglal majd keretbe. Természetesen mindegyik Find X mobilnak OLED technológiás lesz a képernyője, és az X8s párosnál a képernyő sík felületű.
A többi bemutatásra váró termékről még csak apró információmorzsákat tudunk. Az Oppo Pad 4 Pro például egy 3.4K felbontású megjelenítőt használ majd, ez nagyobb lesz az Oppo Pad 3 Pro felbontásánál is. Fém házba lesz foglalva a tablet, és megvásárolható majd fekete, szürke és rózsaarany változatban is.
A Watch X2 okosóra 1,5 colos képernyőt használt 47 milliméteres tokkal, az X2 mini ennél kisebb lesz, de még nem tudjuk, mekkora testet fog ölteni. Valószínűleg a hölgyeket veszi majd célba. Arany, fekete és fehér színben lesz megvásárolható a kisebb méretű okosóra. Az Enco Free 4 vezeték nélküli fülhallgató pedig Dynaudio által lesz hangolva, és meg lehet majd vásárolni fehér vagy kék színekben.