Shop menü

MÁR TUDJUK, MIKOR JÖN A XIAOMI 15T CSALÁD

Az újdonságok előre láthatólag korrekt ár-érték aránnyal szolgálnak majd, és Európában lépnek színre.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Már tudjuk, mikor jön a Xiaomi 15T család

A Samsung néhány nappal ezelőtt, az IFA 2025 keretében mutatta be a Galaxy S25 széria költséghatékonyabb tagját, a Galaxy S25 FE kiadást. Mondhatni erre válaszul fogja Xiaomi hamarosan lerántani a leplet a Xiaomi 15T családról, ami kéttagú lesz jelen állás szerint.

A Xiaomi 14T és 14T Pro nyomán a kínai gyártó a Xiaomi 15T és 15T Pro modellek bejelentésére készül, az eseményre szeptember 24-én kerül majd sor.

„Valami nagyon profi egyre közelebb kerül” – árulta el a Xiaomi a beharangozója kapcsán. Minden eddiginél jobb lehetőségeket nyújthat majd a Xiaomi 15T széria. A fejlődés tetten érhető lesz majd például a képalkotóknál, a fotós, videós lehetőségek jobbak lesznek, és ez részben már a mesterséges intelligenciának lesz köszönhető az előzetes információk alapján.

Galéria megnyitása

A bemutatót Európában, Münchenben fogja megtartani a Xiaomi, és pont ez idő alatt lesz az Oktoberfest is, szóval az eseményre látogatók összeköthetik majd a kellemest a hasznossal. Erre maga a Xiaomi is felhívja a figyelmet, hiszen egy olyan fotót osztott meg előzetesként a Xiaomi 15T Pro előadásában, amin éppen sörös poharakkal koccintanak a lemenő nap fényénél. A fotó 115 mm-es (ekv. 35mm) gyújtótávval készült F/3.0-s rekeszbeállítás mellett, ami talán már az új zoomkamera specifikációjára utal.

A Xiaomi 15T és 15T Pro már az új „zászlóshajó gyilkos” páros lesz. Nemcsak a tempója, hanem a kamerája is ütőképesnek ígérkezik a szerkezeteknek. A Leica márkajelzés ott virít majd mind a kettő eszközön, és ezzel több szoftveres extra is együtt jár a kamerák esetében. A Xiaomi 15T előre láthatólag a MediaTek Dimensity 8400 rendszerchipnek ad majd otthont, míg a 15T Pro modell a Dimensity 9400 vagy 9400+ egységeket fogja alkalmazni.

Az új felsőkategóriás eszközök a HyperOS 2.1 rendszert alkalmazzák majd. A Xiaomi 15T kapcsán tudni véljük, hogy egy 50 MPixeles főkamerát használhat majd az OmniVisiontől, 1/1,55 colos mérettel, és lesz egy zoomolásra szolgáló kamerája egy kisebb 50 megapixeles szenzorral, valamint egy ultraszéles látószögű képalkotót is felvonultat majd 13 MPixeles alapra „építkezve”. 5500 milliamperórás teleppel rendelkezik majd a Xiaomi 15T, amit 67 wattal lehet majd tölteni.

A Xiaomi 15T Próról még nagyon kevés infó derült ki, ez a modell megvásárolható lesz 12 GB RAM-mal, a tárhelye pedig 256 és 512 GB, de akár még 1 TB is lehet. A tervezők ezt a gépet is egy 5500 mAh-s kapacitású akkumulátorral vértezhetik majd fel, viszont ezt a telepet már 90 W-tal lehet majd gyorstölteni szükség esetén.

Mivel Európában kerül majd sor a Xiaomi 15T család bemutatójára, az várható, hogy elsőként az öreg kontinensen fognak a boltokba kerülni a termékek. Az árakat még nem ismerjük, de valószínűleg a Galaxy S25 FE-t fogják majd közre az új mobiltelefonok, ami 300, illetve 330 ezer forint lett itthon 128 és 256 GB tárhellyel.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére