Már csak hetei vannak a Symbiannak

A Nokia hamarosan beszünteti a Symbian rendszerrel szerelt mobilok szállítását. Akik még ilyet szeretnének megkaparintani maguknak, azoknak érdemes lesz sietni.

Már csak hetei vannak a Symbiannak

A Nokia hivatalosan is megerősítette, hogy a kiöregedett rendszerrel felvértezett mobilok szállítása teljesen le fog állni a nyár folyamán. A Symbian napjai már egy ideje meg voltak számlálva a gyártónál, de a Nokiának mostanáig érdemes volt megtartania a rendszert.

Az utolsó Symbiannal szerelt okostelefon a Nokia 808 PureView - ez 2012 februárja óta oszlopos tagja a felhozatalnak -, aminek mind ez idáig nem volt ellenfele a piacon, így elavult oprendszer ide vagy oda, volt rá igény. Nyáron viszont a finnek be fogjak mutatni a Nokia Eos néven elhíresült eszközt, mely immáron a friss Windows Phone 8 rendszert használva fog hódítani, és ami még fontosabb, a Nokia 808-at is túlszárnyaló fotós képességekkel kerülhet a boltok polcaira. A trónörökös pedig a Symbian kivonásával még jobban tud majd érvényesülni, hiszen így továbbra sem lesz alternatívája technikailag.

A Symbiantól való búcsú nem egyszerű, ám a Nokiának szüksége van a tisztogatásra. Sok különböző platformon dolgoznak jelenleg, és bizony az erőforrásokat beosztani nem a legegyszerűbb ilyen szinten. A Symbian beszüntetésével értelemszerűen munkaerő szabadul fel, amit valószínűleg a lehetőségeikhez mérten a Microsoft Windows Phone-jához és az Ashákhoz fognak átcsoportosítani. Az ügy kapcsán elárulták, hogy a Symbian nagyon sok időt emésztett fel a WP-hoz viszonyítva. Egy-egy új modellt teljesen elkészíteni 22 hónapba telt, míg a Microsoft szoftverével ez kevesebb, mint 1 évet vesz igénybe. Ezért is nem kaptunk már egy ideje újdonságot Symbiannal.

A lassan leépített Symbian manapság nem tud felmutatni túl jó eladási mutatókat - persze ebben az is közrejátszik, hogy már mikroszkóppal is alig találni ilyen vasakat. Az eladási számokban szignifikáns különbség mutatkozik: az év első negyedévében 500 ezer olyan okostelefon talált új gazdára, amelyen a Symbian fut, míg a Lumiák száma 5,6 millióra rúgott.

Arról most nem esett szó, hogy az eddig eladott mobilok milyen sorsra jutnak. Vélhetően még kisebb, főleg biztonsági frissítésekkel számolhatunk egy ideig, mielőtt minden vonalat elvágnak a Nokia és a Symbian között.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward