A Meta AI a vállalat elmondása szerint a világ legnagyobb felhasználói bázisával rendelkező chatbotja, a havi aktivitási adat tekintetében szoros versenyben van a ChatGPT-vel – persze a mutatott aktivitásban azért az OpenAI megoldásának nincs párja. Ezentúl pedig már saját alkalmazása és webes felülete is van a szolgáltatásnak.
Minden generatív MI eszköz életében fontos lépés az, mikor megkapja a dedikált alkalmazását. Viszont nem minden esetben ugyanakkora jelentősége van ennek. A Meta AI ebből a szempontból azt a vonalat erősíti, ahol ennek a fejlesztésnek kisebb a súlya, mivel ezt a szolgáltatást már eleve több fronton gond nélkül lehet használni az okostelefonokon. Itt inkább a webes elérés erősítése az, ami nagyobb figyelmet kaphat. De az applikáció is érdekes, mert új lehetőségeket nyit.
A Meta AI app elérhető iOS-re és Androidra is, miközben van egy dedikált webes felület is mellé. A chatbot már alapból a vállalat egyik legjobb nyelvi modelljét használja fel, a Llama 4 gondoskodik majd a válaszok létrehozásáról. A valós idejű információkkal egyelőre még hadilábon áll a Meta által fejlesztett rendszer, de idővel ez is megoldott lesz.
Része az új alkalmazásnak a hangalapú mód, amit egyre több szolgáltatás biztosít a felhasználói számára. Ezt a Meta AI megspékelte még egy „full-duplex” beszédtechnológiával is, ami most még tesztelés alatt áll, egy külön kapcsolóval lehet élesíteni. Ez a fejlesztés már érdekesebb, mint a sima hangos mód, mivel a full-duplex üzemben szinte már teljesen természetesen lehet beszélgetni a mesterséges intelligenciával, ezt normál emberi párbeszédekkel tréningezte a Meta. Ebben a módban az MI jobban tud szinkronban beszélni az emberekkel, tényleg emberszerű lesz, ahogy kommunikál.
Elmondta a cég, hogy a Meta AI folyamatosan tanulni fog, és egyre jobb élmény lehet a használata. Képes lesz „emlékezni” a felhasználóval kapcsolatos főbb információkra, és ezek alapján pontosabb válaszokat ad majd. A beszélgetésekben képbe tud kerülni külön kontextusba helyezés nélkül is, össze tudja gyűjteni a részleteket a csevegéshez. Hozzáférhet olyan adatokhoz, amik a Facebook és az Instagram felületekről származnak, hogy ezáltal is gördülékenyebben lehessen használni.
Képgenerálási lehetőséget is nyújt a Meta AI, valamint meg lehet kérni a mesterséges intelligenciát képszerkesztési folyamatokra is. Akár hangutasításba is lehet majd adni a szolgáltatásnak, hogy miről szeretne egy képet létrehozni, nemcsak begépelni lehet számára a parancsokat, paramétereket. A multimodális működésen hosszú ideje dolgozik a Meta, és a Llama 4 nyelvi modell alapból úgy készült, hogy kezeljen a szöveg és a hang mellett kép anyagokat is.
Érdekessége a Meta AI-nak, hogy rendelkezik egy felfedező folyammal, ahova megoszthatók tetszőleges MI-vel létrehozott tartalmak. Ezeket „remixelni” is lehet majd másoknak, így próbálja a cég a közösségi élményt biztosítani még a chatbotja keretei között is. Arra is lehetőséget nyújt a Meta AI applikáció, hogy a többi szolgáltatással, eszközzel össze lehessen kötni, így például a Ray-Ban Meta napszemüveggel is társítható.
A Meta AI kipróbálható belépés nélkül is a weben, ami mindenképpen üdítő és örömteli, hiszen sokan vannak, akik nem akarják a mesterséges intelligencia szolgáltatásokat olyan felhasználói fiókokkal igénybe venni, amikhez nagy mennyiségű személyes adat kapcsolódik. Az applikációban elérhető funkciók java a weben is biztosított, a leginkább hiányzó funkció a hangalapú mód. Dokumentumokat is lehet a weben felvinni a Meta AI-nak, és lehet PDF-be exportálni.
Bizonyos funkciók egyelőre még regionális korlátozás alá esnek a Meta AI-ban. A személyre szabott működést például most még csak az Egyesült Államokban és Kanadában lehet kiélvezni. A „full-duplex” hangalapú beszélgetési mód pedig Kanada és USA mellett még Ausztráliában és Új-Zélandon üzemel.
Ha pedig már a regionális korlátoknál tartunk, a magyar közönség szempontjából az a legnagyobb gond a Meta AI használatát illetően, hogy egyelőre még nem beszél velünk egy nyelvet. Nem tudni, hogy mikor kerül bevezetésre a teljes körű magyar támogatás, addig pedig marad például az angol használata azoknak, akik beszélgetésbe elegyednének vele.