A Counterpoint rendszeresen szállítja a különböző kutatásokat, a legváltozatosabb témákat igyekszik felvonultatni. Most éppen azt vette górcső alá, hogy miként alakult az utóbbi időben a nagy mobilplatformok piaci részesedése. Az Android továbbra is dominál, és bár az iOS az utóbbi időben nem szerepelt jól, de az Apple-nek nincs oka szomorkodásra.
Az Android és az iOS mellett a HarmonyOS bír még érdemi jelenléttel, és bizony egyre többen teszik le a voksukat olyan termék mellett, amelyen a Huawei operációs rendszere teljesít szolgálatot.
Globálisan a Counterpoint legfrissebb adatai szerint az Android piaci részesedése 75%-os szinten áll, és 2025 negyedik negyedévétől kezdve folyamatos növekedésben van. Ez az eladott új okostelefonokra vonatkozó adat, nem pedig az aktív használatban levő készülékekről van szó. Az iOS részesedése ez idő alatt 24-ről 20%-ra olvadt. Ez nem hangzik jól az Apple szempontjából, ugyanakkor látni kell azt, hogy éves szinten már jobb a helyzet.
2025 második negyedévében az akkor értékesített okostelefonok körében csak 18%-os részesedése volt az Apple-nek, az Android pedig 79%-on állt, szóval sokkal jobb helyzetben volt. A cupertinói alakulat tehát egy erősebb pozícióból várja, hogy elrajtoljon az iPhone 18 Pro széria és az iPhone Ultra. A harmadik negyedév már erősödést hozhat, a negyedik negyedév pedig egészen biztos, hogy az iOS megugrását hozza majd.
Az USA-ban is folyamatosan veszítette a piacát az Apple platformja az utóbbi időben, de ebben az esetben is igaz az, hogy egy évvel korábban egy kicsit még rosszabb volt az Apple helyzete. 2025 azonos időszakában nagyjából ugyanannyi androidos és iOS-es eszköz kelt el az Egyesült Államokban, idén pedig még egy minimálisan az iOS felé billent a mérleg nyelve.
A HarmonyOS “erős” 5 százalékon állt a második negyedévben, és ebben az időszakban még soha nem volt ekkora részesedése, általában csak 4% körül teljesített. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a Huawei nagyon jól teljesít Kínában. A legutóbbi adatok szerint hazai pályán piacvezető a vállalat, és nem is volt erős konkurense a kínai cégek között. Az Oppo, a Vivo és a Xiaomi forgalma is csökkent, miközben a Huawei nőni tudott.
Ezen felül pedig látni kell azt, hogy a HarmonyOS nyílt, szabadon hozzáférhető platform, és már vannak más vállalatok, akik próbálkoznak ennek az alkalmazásával. A Wiko márkánál ilyenek a Hi szériás készülékek, melyek általában ugyanannál a mobilgyártónál készülnek, ahol a Huawei termékei is, de ezekre például nem vonatkozik az 5G korlátozás, és használhatnak amerikai technológiákat hordozó rendszerchipeket.
Kínában a HarmonyOS már 24%-on áll, soha nem volt még ennyire erős, korábban 20% felett sem tudott teljesíteni. A Counterpoint összeállításából pedig jól látszik, hogy az iOS és az Android egyaránt veszített azon, hogy a Huawei platformja soha nem látott lendületet tudott venni.
Külön Indiát is szemügyre vette a piackutató, ahol azért továbbra is brutális az Android előnye. A második negyedévben az értékesített okostelefonok 91 százalékán a Google operációs rendszere volt jelen. Azt azonban látni kell, ezúttal is, hogy a 2024-es és a 2025-ös év ugyanezen időszakához képest lényegesen jobb az Apple helyzete. Két éve még csak 5%, egy éve pedig 6% szerepelt az iOS neve mellett, most viszont már 9%-os eredményt ért el.
Mivel az Apple folyamatosan dolgozik azon, hogy minél jelentősebb gyártókapacitást vigyen át Indiába a partnerei révén, ezért elkezdett abba is rengeteg pénzt ölni, hogy a helyi piacot kihasználja. India hatalmas felvevőpiac, és a jövőben elképesztően jövedelmező lehet. Éppen ezért az Apple most folyamatos promóciókkal, akciókkal igyekszik elérni a lehető legnagyobb közönséget.