Shop menü

KIPUKKANT AZ APPLE VISION PRO LUFI?

A speciális VR/AR szemüveg körül elképesztő hype alakult ki a rajtot követően, de az eladások drasztikusan bezuhantak.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Kipukkant az Apple Vision Pro lufi?

Február elején az Apple háza táján óriási felhajtás alakult ki, ami nem megszokott a cégnél. Leghamarabb tavasszal szokott jelentősebb új termékeket kihozni, de az idei év más. Februárban debütált a Vision Pro, amivel egy teljesen új piacra lépett be az Apple. A Watch debütálása óta nem volt erre példa, meglehetősen ritkán áll elő a cég teljesen új készülékkel.

Februárban megkerülhetetlen téma volt az Apple Vision Pro szemüveg, azonban a nagy vihar hamar elült körülötte. Márciusban már csak ímmel-ámmal lehetett belefutni egy-egy hírbe ebben a témában, áprilisban pedig már lényegében teljes csend állt be. Ezt Ming-Chi Kuo törte meg most egy olyan beszámolóval, ami nem túl pozitív fényben szünteti fel a terméket.

Galéria megnyitása

Az Apple fejlesztéseit és belső információt illetően általában jól tájékozott elemző most arról számolt be, hogy a cupertinóiak kénytelenek voltak a rendelési mennyiségeken csökkenteni. A kereslet nem találkozott a felpörgetett gyártással. Kezdetben úgy tűnt, hogy a Vision Pro kelendőbb lehet a vártnál, de a mostani eladási mutatók már azt mutatják, hogy mégsem fogy kiemelkedően jól a termék.

Már olyan számokat is lehetett hallani, hogy az teljes évben 700-800 ezer darab Vision Pro is gazdára találhat, Kuo azonban most arról számolt be, hogy a korrigált célokban már csak 400-450 ezer darab VR/AR szemüveg leszállítása szerepel. Még nem indult be a globális forgalmazás, de a vállalat már most módosította a rendelési mennyiségeket, ami azt jelenti, hogy nem számolnak azzal, hogy nemzetközi szinten óriási volumenre lenne szükség.

Ez részben valószínűleg annak is betudható, hogy a szürke import nagyon hamar fellendült a Vision Pro rajtját követően. Alternatív értékesítési csatornákon több ezer szemüveg juthatott el a világ minden tájára. Ezáltal pedig sok olyan ember, aki nagyon vágyott a készülékre, már a nemzetközi nyitást megelőzően hozzájuthatott.

Galéria megnyitása

Kuo információval erőteljesen összecseng az, amiről már Mark Gurman, a Bloombergen publikáló elemző adott hírt. Gurman úgy tudja, hogy az Egyesült Államokban azokban az Apple Store-okban, ahol eleinte naponta tucatnyi készüléket is értesítettek, most már heti szinten is alig van maroknyinál több vásárló.

A Vision Pro kipróbálásához az Apple Store-ba időpontot kell foglalni, és akiknek bejön a demo anyag által nyújtott élmény, azok befizethetnek a termékre azonnal, és pontosan méretre szabják az értékesítők a terméket. Jól mutatja az érdeklődés csökkenését az is, hogy sokan már a befoglalt időpontokra sem mennek el, meggondolják magukat a vásárlást illetően még az előtt, hogy kipróbálnák élőben a terméket.

Galéria megnyitása

A címben feltett kérdésre a válasz az, hogy nem. A kereslet visszaesése nem jelenit azt, hogy a Vision Pro lufi lett volna, ami máris kipukkant. Egyszerűen csak arról van szó, hogy kezdetben a vártnál lényegesen nagyobb volt az érdeklődés a termék iránt, és ez zavart keltett az Apple elemzőiben, túlbecsülték a valós keresletet. Az Apple eredeti elképzelése az volt, hogy a Vision Pro nem fog különösebben nagy mennyiségben elkelni, de már készül az olcsóbb verziója, ami szélesebb közönséget érhet majd el.

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor 2025-ben bemutathat majd az Apple egy olyan szemüveget, ami már 1500-2000 dollár környéki árral indíthat a jelenleg 3500 dolláros kiindulási ár helyett. Addig pedig még bőven van ideje az ökoszisztémán is dolgozni. Mark Gurman szerint a Vision Pro iránti érdeklődés azért sem maradt fenn, mert hiányoznak egyelőre a „killer appok”, amik ámulatba ejtik és beszippantják az embereket.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére