Shop menü

KILŐTT A META RÉSZVÉNYÁRFOLYAMA A CÉG NEGYEDÉVES JELENTÉSÉRE REAGÁLVA

Soha nem látott magasságokba ért a vállalat, és csak egy hajszál választja el attól, hogy a piaci értéke átlépje a 2 billió dollárt.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Kilőtt a Meta részvényárfolyama a cég negyedéves jelentésére reagálva

Nagyon jó szériában van a Meta, mostanra teljesen elfelejthették azt az időszakot a befektetők, mikor tízezreket kellett a vállalatnak elbocsájtania, hogy egyenesbe tudjon jönni. Az idei első negyedév után a második negyedévben is messze a várakozások felett teljesített, sőt mi több, azt is elmondta a cég, hogy a harmadik negyedévben is erre kell számítani.

A tavalyi 39,07 milliárd dolláros forgalmat követően a Meta most 47,52 milliárd dolláros bevétellel zárta a második negyedévet. Ehhez képest az előrejelzések csak 44,8 milliárd dolláros forgalomról szóltak.

Éves szinten 22 százalékkal növelte a teljes bevételét a Meta, ami ilyen szinten már elképesztő bravúrnak tekinthető. A pénz továbbra is a hirdetésekből ömlik, ebből a szempontból semmi nem változott, arra nem képes a Meta, hogy más értelmezhető bevételi forrást is képes legyen kiépíteni. A kiterjesztett és a virtuális valóság erre lenne, de a Questekkel nem tud nagyobb áttörést elérni. 46,56 milliárd dollárt generáltak a reklámok, és kevesebb mint 1 milliárd dollár jött össze egyéb aktivitásból.

A reklámokkal kiemelkedő profitot tud elérni a Meta, a vállalat nyeresége éves szinten több mint a harmadával, 36 százalékkal növekedett. 18,34 milliárd dolláros nettó nyereséget hozott össze Mark Zuckerberg alakulata. A működési eredménye még ennél is nagyobb mértékben, 38%-kal lett több éves összevetésben, meghaladva a 20,44 milliárd dollárt.

A Facebook, a WhatsApp, az Instagram és a Threads is lehengerlő eléréssel működik már, a Meta összes platformja már 3,48 milliárd embert mozgat meg átlagosan napi szinten. Hosszú ideje gondolják már azt sokan, hogy a Metának már nem nagyon van hova növekednie, de most éppen 6%-os éves gyarapodásról beszélhetünk a felhasználói szám tekintetében. Egyre jobb elérésű reklámokat tud kínálni a Meta a partnereknek, és ezáltal majdnem 10%-kal tudta emelni az átlagos hirdetési árakat.

Galéria megnyitása

Miközben a vállalat szinte páratlan hirdetési bevételeket ér el a közösségi platformokkal, valójában a fejlesztései, a kutatási kiadásai rég nem erre a területre összpontosulnak. A metaverzumos újítások, a kiterjesztett valóság és a virtuális valóság negyedévről negyedévre dollármilliárdokat emészt fel a Reality Labs részleg révén. A második negyedévben ez a divízió mindössze 370 milliós bevételt termelt, és a vesztesége hajmeresztő, 4,53 milliárd dollár lett. Ez alapján a Meta napszemüvegei sem fogyhattak különösebben jól ezúttal, mivel az abból származó pénzeket is itt könyveli el.

A metaverzum mellett pedig ott van a mesterséges intelligencia a másik nagy pénznyelőnek. Az elmúlt negyedében 15,1 milliárd dollár ment el MI piaci befektetésekre, így például a Scale AI 49 százalékának megszerzésére. A Meta és Mark Zuckerbeg célja a „személyes szuperintelligencia” megalkotása, ami minden szempontból túltesz majd az emberek tudásán. Büszke arra a Meta, hogy minden MI projektjét képes önerőből megvalósítani, ami persze azt jelenti, hogy a bevételeinek jelentős részét erre kell fordítania. Hisznek abban a cégnél, hogy ezek a kiadások a jövőben mind megtérülnek majd.

Galéria megnyitása

A Meta az aktuális jó eredmény mellett a jövőbeli kilátásait illetően is nagyon pozitívan nyilatkozott. A korábbi harmadik negyedéves célt megemelte, az eddig véltnél is magasabb bevételben reménykedik a cég. Az elemzők előzetesen 46,14 milliárd dolláros várakozást jelöltek ki, ehhez képest most a cég arról beszélt, hogy 47,5 és 50,5 milliárd dollár közötti bevételben reménykedik.

Ezek tükrében egyáltalán nem meglepő az, hogy nagyon erős emelkedésben kezdett a Meta részvényárfolyama a piaci zárást követően. 700 dollár körüli árazással fordult rá a cég a negyedéves beszámolóra, és az elmúlt napok lassan csökkenő ármozgásból azt lehetett érezni, hogy nincs túl nagy bizalma a befektetőknek abban, hogy a közösségi média ura újra jó számokkal tud előállni. De mégis így alakult, és ennek következtében hirtelen 770 dollár fölé, 780 dollár közelébe ugrott az értékpapírok ára. Így már csak egy hajszál választja el a 2 billió dolláros piaci kapitalizációtól.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére