A HyperOS grafikus felhasználói felülettel eléggé lassan tudott elkészülni a Xiaomi, és még tovább tartott az, hogy az új rendszer nemzetközi szinten is bevezetésre kerüljön. Még mobiltelefonok megjelenése is késett emiatt. Mostanra viszont a cég rendezte a sorait, de ez nem jelenti azt, hogy a globális bevezetés villámgyorsan fog menni.
A nemzetközi HyperOS 2 frissítések előre láthatólag csak 2025 első negyedévében indulnak majd be.
A Xiaomi alapvetően egyébként jól áll a frissítésekkel, csak ezt elsősorban Kínában érzékelhetik az emberek. A vállalat hazájában már most szállingóznak az előző generációs felsőkategóriás eszközökre szán frissítések. A bétatesztelés pedig több okostelefonnal elindult, így a lelkesebb felhasználók már akár a bétákra is lecsaphatnak. Persze ez senkinek nem ajánlott abban az esetben, ha elsődleges használatban levő készülékre telepítené az új operációs rendszert és grafikus felhasználói felületet.
A HyperOS 2 magával hozza a mobilokra és táblagépekre az Android 15-öt is, ez a kettő már kéz a kézben jár, nem úgy, mint korábban a MIUI, ami az Androidtól függetlenül frissült. Éppen ezért elég jelentős átalakulásra lehet majd számítania a felhasználóknak. Főleg a testreszabási lehetőségek bővítése és a mesterséges intelligencia fejlesztések előtérbe kerülése van a terítéken a HyperOS 2-nél. Idővel ez a frissítés több tucat korábban megjelent készülékre lesz elérhető.
Olyan okostelefonok és táblagépek is megkapják a HyperOS 2-t, amik még a MIUI-val debütáltak korábban. Egyelőre nem hivatalos forrásból származó frissítési listáról beszélhetünk, a XiaomiTime hozta le a frissítésre váró eszközök névsorát megbízható forrásra hivatkozva.
A megszellőztetett frissítési lajstromon esetenként csak a modellcsaládok neve szerepel, részletesen minden modell nincs kiemelve. Reményeink szerint később a vállalat hivatalosan előáll majd egy teljes névsorral is, amiből minden felhasználó biztosan tudhatja majd, hogy mire számítson. Egyelőre így néz ki a frissítésre váró termékek felhozatal:
A Xiaomi az utóbbi időben már egyre több okostelefonnál és más terméknél tett ígéretet a frissítések biztosítására, és ehhez remélhetőleg tartja is magát. Az mindenképpen jó hír, hogy még az olcsóbb modelleknél is több széria támogatásával számol visszamenőleg. Persze azt is látni kell, hogy a fenti felsorolásban nincs 2 évnél régebbi termék, így igazából valahol el is várható, hogy ezek frissüljenek.