Már hetek óra szórja az információmorzsákat a OnePlus az érkező új zászlóshajó kapcsán, de egészen mostanáig nem lehetett azt tudni, hogy mikor kerülhet sor a bemutatójára. Most már ez sem titok többé. Mint ahogy azt is megtudtuk, hogy jönni fog a OnePlus 15 mellett egy másik okostelefon is.
A OnePlus vezetése már szeptember elején elárulta, hogy a mobiltelefon magasabb képfrissítési rátával érkezik majd, az előző hónap végén hivatalos képeken mutatta meg a vállalat az új dizájnt. Ugyancsak szeptemberben még egy kicsomagoló videó is megjelent a OnePlus 15-ről, és azt is megerősítette a cég, hogy a nemzetközi bemutatóra is készülnek a kínai bejelentéssel párhuzamosan. Egészen addig elment a OnePlus, hogy a kijelzőt is részletesen bemutatta már, de eddig nem tudtuk, mikor lesz a termék bemutatója.
Október 27-én fogja lerántani a leplet a vállalat OnePlus 15-ről, és ezzel együtt bemutatkozik majd a OnePlus Ace 6 is. Először Kínában lesz bemutató, és csak később fog nemzetközi porondra lépni az OnePlus 15.
A hivatalos bemutatói valószínűleg újabb részleteket tudhatunk majd meg az új csúcsmodellről. Azt már most tudjuk, hogy 165 Hz-es képfrissítéssel dolgozó, 6,78 colos képernyőt fog használni, és az elődjéhez képest 13 százalékkal magasabb fényerőt lesz képes kipréselni magából, a színvilága pedig 11,8 százalékkal pontosabbnak, konzisztensebbnek ígérkezik. A BOE gyártja majd az LTPO OLED technológiás egysége, és mindössze 1,15 milliméteres kávát fog használni. mind a négy oldalán.
A panel fogyasztása 10%-kal lesz alacsonyabb, és elvileg 30%-kal hosszabb élettartamot lesz képes elérni. 1 nitig csökkenthető majd a fényereje, és az Oppo P3 chip gondoskodik a vezérlésről, ami hatékonyabb működést tesz majd lehetővé – pontosabb lesz a fényerő kezelése magas képfrissítés esetén is, és kisebb lesz az érintések feldolgozásának ideje.
Azt is biztosan tudni lehet, hogy a Snapdragon 8 Elite Gen 5 rendszerchipet fogja alkalmazni az OnePlus a Qualcomm kiemelt partnereként. A csúcstempó elérését LPDDR5X és UFS 4.1 memóriamodulok fogják segíteni, vélhetően 12 vagy 16 GB RAM társul majd 256 GB, 512 GB vagy 1 TB tárhellyel. Három darab 50 MPixeles kamerára számítunk a hátlapon, az elsődleges képalkotó alapját a Sony LYT-700 szenzor adhatja majd, emellett lesz egy ultraszéles látószögű egység, valamint egy 3,5-szeres zoomolásra szolgáló megoldás.
A OnePlus 15 a kiszivárgott információk szerint egy 7300 milliamperórás kapacitású, szilícium-karbid akkumulátor fog használni, amit állítólag akár 120 W-tal is lehet majd táplálni, miközben 50 W-os vezeték nélküli töltési opció is elérhető lesz. Azt is tudni véljük, hogy új hangszórókat kap majd a csúcsmodell, és egy továbbfejlesztett rezgőmotor is része lesz a csomagnak. Állítólag ultrahangos ujjlenyomat-olvasóval rendelkezik majd a OnePlus 15, és egyebek mellett 5 Gbps-os átvitelre képes USB-C csatlakozó is kapni fog.
Az Ace 6 modell a OnePlus 15-höz képest egy szerényebb konstrukció lesz, lényegesen kedvezőbb árfekvés mellett. Akik ár-érték arányban igazán erős megoldásra vágynak majd, azok az Ace széria új tagjában találhatják majd meg a számításukat.