Shop menü

KIDERÜLT, MIKOR JÖN A NOTHING KÖVETKEZŐ OKOSTELEFONJA

Az idei évben több új mobil is jöhet a cégtől, és már tudjuk, hogy tavasszal fogja elkezdeni ezek bemutatását.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Kiderült, mikor jön a Nothing következő okostelefonja

A Nothing eredetileg arról beszélt, hogy évente egy okostelefonnal fog előrukkolni, de azóta az elképzeléseket módosította. Tavaly három készülék is jött a startuptól, és könnyen lehet, hogy idén is befuthat ennyi eszköz. Egyebek mellett egy csúcsmodellt is vár a márka közönsége.

„Power in Perspective.” – ezzel a felütéssel harangozta be a Nothing a következő okostelefonjának bemutatóját. Részleteket egyelőre nem osztott meg a márka annak kapcsán, hogy mire számíthatunk, de egy dolgot mindenképpen előrevetít az eseményre invitáló X bejegyzés: három kamerával rendelkezik majd a mobiltelefon.

Március 4-én kerül sor a nagy leleplezésre, magyar idő szerint délelőtt 11 órakor kezdődik majd a rendezvény.

Előre láthatólag szűk egy óra alatt minden lényeges információt meg fog tudni a nagyközönség a termékkel kapcsolatosan. Az időzítés minden bizonnyal nem a véletlen műve, ekkor rendezik meg az MWC-t. Barcelonában március 3-án nyitja meg a kapuit a Mobil Világkongresszus, és március 6-án lesz vége az idei év legnagyobb mobilközpontú elektronikai kiállításának.

No, de melyik Nothing készülék fog a reflektorfénybe lépni? A találgatások természetesen azonnal elindultak, és a feltételezések szerint a Nothing Phone (3) csúcsmodell bemutatására kerülhet sor. A legtöbb okostelefonnál a megcélzott árkategóriát illetően nem lenne árulkodó, hogy három kamerája van, de a Nothing esetében más a helyzet. Eddig a startup egyetlen olyan eszközzel sem állt elő, aminek tripla képalkotós kameramodulja lenne.

A fejlesztők nem pazarolják az erőforrást és a költségkeretet gyenge minőségű kamerákra, és mivel itt ennek ellenére nem kettő, hanem három kamera kerül bevetésre, borítékolhatóan egy drágább masinával lesz dolgunk. Carl Pei nemrégiben arról számolt be, hogy egy mérföldkőnek számító okostelefon rajtra készül a cég.

Még régebben pedig arról hintett el információmorzsákat Pei, hogy 2025-ben a Nothing be fogja mutatni az első valódi felsőkategóriás készülékét.

Érdekesség a friss hír kapcsán, hogy a vállalat közzétett egy olyan videót is a napokban, amiben képzeletben megalkották az ismert youtuber, Marques Brownlee (MKBHD) számára a tökéletes okostelefont. Ez már részben utalást jelenthet arra, hogy mit várhatunk majd a Nothing Phone (3)-tól, ám az nem valószínű, hogy tényleg pont olyan lesz, ahogy azt a videóban vázolták elméleti síkon.

A különleges „álommobil” a Snapdragon 8 Elite lapkát kapná meg, miközben mindössze 6,1 colos lenne a nagy fényerőre képes, 120 Hz-es, LPTO AMOLED képernyője. A Galaxy S24 Ultráéhoz hasonló hátsó kameramodullal rendelkeznek, miközben a Pixel 9 Pro előlapi kameráját használná. Akár 1 TB tárhelyet nyújtana, és kiváló lenne az üzemideje, mivel egy 6000 mAh-s akkunak adhatna otthont, amit akár vezeték nélkül is lehetne tölteni, miközben 65 W-os gyorstöltést is támogatna.

A Nothing gyors számításai szerint az álommobil anyagköltsége 500 dollár lenne, ami reális, de azt hozzá kell tenni, hogy ezen így még semmit nem keresne a cég, sőt, valójában még bukna is vele. Arra jó esély van, hogy a vállalat a valódi Phone (3) modellt tényleg a Snapdragon 8 Elite chippel indítsa, korábban még nem használta a cég az aktuális csúcskategóriás rendszerchipet, de ebben az esetben minden korábbinál drágább zászlóshajót tehet le az asztalra.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére