Az Afeela már hosszú ideje készül, és visszatérő vendég a CES-en, sőt mi több, igazából a fejlődésének minden fontosabb bejelentésére Las Vegasban került sor. Most az egykori koncepció egy újabb mérföldkőhöz ért, indulhat az előrendelése azokon a piacokon, ahol első körben bevezetésre kerül. Már azt is tudjuk, mennyit kell majd a különleges újdonságért fizetni.
2020-ban a Sony Las Vegasban jelentette be, hogy egy elektromos autó prototípust tervezett, és akkor még csak találgatni lehetett, hogy mit szeretne a vállalat az akkori Sony Vision-S tanulmánnyal. Annak idején a cég arról beszélt, hogy csak annyi célja volt, hogy megmutassa, milyen lehetőségeket nyújtanak a szenzorjai egy modern személygépjárműben Ma már tudjuk, hogy arra a koncepcióra fog épülni az Afeela 1 villanyautó, melynek megvalósításában a Sonyt a Honda segíti.
A Sony Honda Mobility vegyesvállalat termékeként érkező Afeela márka a tervek szerint több különböző típust hoz majd el, az Afeela 1 csak a kezdetet jelenti. A CES-en most megtudtuk, hogy készül belőle több különböző felszereltségű variáns is, melyeket az Origin és a Signature fantázianevekkel illetik. A japán páros már az első bejelentések alkalmával, egyértelművé tette, hogy sok időt vesz igénybe egy ilyen fejlesztés, 2023-ban leszögezték, hogy 2026-nál előbb nem kell a bevezetésre várni, és most is ehhez tartja magát a cég, jövőre gördülhetnek az útra az első kész Afeela 1-ek.
Az érdeklődők rövidesen leadhatják az előrendeléseiket, és éppen ezért a vállalat felfedte, hogy mennyibe is kerül majd a speciális autó. 90 ezer dolláros induló árral lép a színre az Afeela 1, és az Egyesült Államokban először Kaliforniában lesz megvásárolható.
Az alapfelszereltséget biztosító modell az Afeela 1 Origin, aki nem éri be ezzel, az választhatja majd az Afeela 1 Signature-t, melynek 13 ezer dollár lesz a felára, tehát 103 ezer dollárt fog kóstálni. Az Origin csak feketében lesz elérhető, a Signature pedig a fekete mellett fehér és szürke változatokban áll rajthoz. Az előrendelőknek 200 dolláros összeget be kell fizetnie, de ennek kapcsán megtudtuk, hogy az elállás után a cég az összeget visszautalja, szóval nem lehet bukni vele.
Elsőként a drágább, Afeela 1 Signature szállítása fog elindulni, azok ülhetnek be először a villanyautóba, akik magasabb összeget fizetnek érte. Előre láthatólag 2026 közepén indulhat az Afeela 1 Signature forgalmazása. Ezzel szemben az Afeela 1 Origin jelen állás szerint várat magára 2027-ig. Akik spórolni szeretnének, „csak” 19 colos alufelnin kapják majd az autót, a feláras kivitelnél már 21 colos a felni mérete. A hátsó üléssornak is lehet dedikált kijelzője, hogy az utazások során jobban le tudják magukat foglalni, de ez is csak a Signature felszereltségi szint részét képezi.
A fejlesztők az autót előfizetéses szolgáltatásokkal fogják elindítani, és annak érdekében, hogy ez ne okozzon azonnal fejtörést a vásárlóknak, az első három év ingyenes, illetve benne van a vételárba. Érdekes módon az előfizetés olyan dolgokra terjed itt ki, mint az Afeela Intelligent Drive önvezetés, ami egyébként elmarad a korábban várt szinttől. Része még az előfizetésnek a CES-en elmondottak alapján az immerzív szórakoztató fedélzeti szolgáltatások egy része, és egyebek mellett még egy Afeela személyes asszisztens is jár ezzel.
Eredetileg arról beszélt a Sony és a Honda, hogy a jármű képes lesz level 3-as önvezetésre, most azonban a CES-en csak arról esett szó, hogy level 2-es képességeket nyújt majd fejlett ADAS vezetéstámogató megoldásokkal körítve. Több mint 40 különböző szenzor található majd a fedélzeten, ezek között van LiDAR, radar, rengeteg kamera, ultrahangos érzékelő, és így tovább. Ezeket felhasználva az autó képes lesz vizualizálni a környezetét, amit meg is mutathat a felhasználóknak.
Az Afeela 1 folyamatosan biztosítani fog 5G mobil hálózati kapcsolódást is egyebek mellett, így minden utazással kapcsolatos információt azonnal elérhetővé tesz a sofőrök számára. Az előzetes információknak megfelelően, 800 TOPs számítási kapacitással szolgál a kocsi központi rendszere. Remek szórakozási opciókat kínál majd az újdonság, kezdve a 360 fokos térhangzást nyújtó fedélzeti hifivel, és a rengeteg kijelzővel.
Azt is tudjuk már, hogy az Afeela 1 kihasználhatja majd a Tesla Supercharger töltőhálózatot ennek köszönhetően az utazás élménye jobb lehet. Egy töltéssel a tervek szerint akár 480 km-t lehet majd megtenni, ami ma már nem különösebben nagy cél. Arról nem szólt a fáma, hogy milyen gyorstöltési képesség jellemzi, ez pedig feltételezhetően annak tudható be, hogy nem lesz kiemelkedő ilyen szempontból. Az elkövetkezendő egy évben minden bizonnyal fogunk még hallani az Afeela 1-ről, és a 2026-os CES-re a Sony Honda Mobility talán már egy újabb modell bejelentésével fog érkezni.