Két méretben jön a Huawei Watch GT okosóra új generációja

14 napig is bírhatja egy töltéssel az eszköz, és hölgyek vagy urak számára is remek társ lehet.

Két méretben jön a Huawei Watch GT okosóra új generációja

A Huawei a Mate 30 széria mellett egyéb újdonsággal is előrukkolt, az alábbiakban a Watch GT 2 okosórával és annak képességeivel ismerkedhetünk majd meg. A termék az eltérő méretekben a dizájnt tekintve is különbözni fog, így jobb eséllyel találják majd meg az emberek a számukra ideális megoldást.

Galéria megnyitása

A Watch GT második kiadását a Huawei reményei szerint elsősorban azok fogják venni, akik sokat mozognak a mindennapok során, de akár elegáns viseletként is remekül meg tudja állni a helyét a termék. 42 és 46 milliméteres tokozással lehet hozzájutni, és a nagyobb méretű lett igazán sportos megjelenésű, a kisebb inkább letisztult és ezáltal előkellő viselet mellé megfelelő lehet. Különböző méretekhez eltérő kijelzők dukálnak, a kisebb óra egy 1,2 hüvelykes panelt kapott 390 x 390 pixeles felbontással, a nagyobb pedig már az 1,39 colos egységet kapta meg 454 x 454 képpontos felbontással. 

A Huawei a LiteOS operációs rendszer révén tölti meg élettel a Watch GT 2-t. Ez a vállalat saját fejlesztése, és korábban már több okosórán is felhasználásra került. Sok funkcióval és alkalmazással szolgál ez, képes átadni az értesítéseket szinte minden esetben, és programtól függően interakciókra is lehetőséget nyújt.

Galéria megnyitása

Nemcsak az eszközön futó operációs rendszer, hanem a benne dolgozó rendszerchip is házon belül készül, a Kirin A1 gondoskodik arról, hogy megfelelő tempót nyújtson a viselhető kiegészítő. És a duplachipes dizájn miatt az energiahatékony üzemeléssel sem lesz gond. Bluetooth 5.1 modul található már a készülékben, ami több szempontból is előnyös lesz majd a Watch GT 2 viselésekor – például egészen nagy lesz a hatótávja.

Fontos kiemelni azt is, hogy a GPS kapcsolódási lehetőségnek sincs híján, ezáltal a felhasználó olyankor is végig tudja követni, hogy merre járt, ha nem viszi magával a mobilját, aminek a futók különösen örülhetnek, hiszen nagy tehertől szabadulnak így meg.

Galéria megnyitása

A lényeges mozgási szenzorokon felül van környezeti fénymérő, geomágneses egység, és légnyomásmérő is az okosórában.15 különböző edzésmóddal szolgál a kiegészítő, a TrueSeen 3.5 támogatásnak hála pedig minden helyzetben megfelelően tudja majd mérni a pulzust. A TruSleep 2.0 az alvásfigyelésért felel, ez elemzi a pihenés közben begyűjtött adatokat, a TruRelax pedig abban segít, hogy csökkentse az ember a stressz-szintjét.

Mikrofonnal és hangszóróval is rendelkezik a Watch GT 2, így akár telefonhívásoknak a bonyolításakor is lehet rá számítani. Plusz lehet hozzá társítani vezeték nélküli fülhallgatót is, amivel szintén megoldható a telefonálás teljesen kényelmesen, valamint zenét is lehet hallgatni az óráról.

Galéria megnyitása

Mérettől függetlenül kínál majd a Huawei Elite, Classic és Sport Edition változatokat, melyeknél elsősorban a gyári szíjban keresendő az eltérés, fém, bőr és szilikon szíjakkal lehet majd választani a terméket. És a pánt egyébként egyszerűen cserélhető, szóval többet is lehet venni a készülék mellé. Vízálló a Watch GT 2 50 méterig, arra viszont nem árt ügyelni, hogy a bőrszíjjal például nem érdemes strandolni.

A kisebb óra csak 29 gramm a szíja nélkül, és a nagyobb is csak 41 grammot nyom, és elvileg jól fogják bírni a strapát, ami a mindennapos hordással jár együtt – az előbbi csak 9,4 milliméter vastag, az utóbbi pedig 10,7 mm-es.

Galéria megnyitása

215 és 455 milliamperes akkumulátor került az órákba mérettől függően, a nagyobb kijelző ugyan több fogyasztást is jelent, de nem lehet nagy a különbség, ugyanis az üzemidőben is kétszer jobb a nagyobb óra. A gyári adat szerint normál használatban a 42 mm-es Watch GT 2 7 napot fog bírni, míg a 46 mm-es modellnél már 14 nappal lehet számolni. A töltő mágnesesen csatlakozók a termékhez, így mindig pontosan fog illeszkedni. A viselhető kiegészítő támogatja az Android 4.4 operációs rendszert futtató okostelefonokat, valamint az iOS 9.0-val is használható, szóval egészen koros eszközökkel is összehangolható.

A Huawei Watch GT 2 októbertől lesz megvásárolható, és reményeink szerint hazánkba is el fog jutni. A készülék ajánlott fogyasztói ára 220 euróban lett meghatározva, legalábbis innen indul a 42 milliméteres modell, mivel a 46 milliméteres tokozásúért már egy kicsit magasabb összeget számolt fel a gyártó, ezért 250 eurót kell majd leszurkolni.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap