Shop menü

KÉPEK, ANIMÁCIÓK, VIDEÓK EGYETLEN BEJEGYZÉSBEN – ITT A TWITTER KÖVETKEZŐ ÚJÍTÁSA

A vegyes multimédiás posztok népszerűek lesznek a vállalat várakozása szerint, mert úgy vélik, hogy az emberek szeretnének még többet mutatni a követőiknek.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Képek, animációk, videók egyetlen bejegyzésben – Itt a Twitter következő újítása

A Twitter az idei évben nagyon szépen fejlődik, és abszolút megérdemelné a figyelmet akkor is, ha nem jelentkezett volna be érte tavasszal Elon Musk, és nem kerekedett volna ekkora por a lehetséges eladása körül. A Twitter nem engedi, hogy a cég felett folyó huzavona miatt lendületet veszítsen a fejlesztések terén, és ez örömteli.

Nemrégiben arról számolhattunk be, hogy a platformot igyekeznek a szakemberek vizuálisan gazdagabbá tenni. Hamarosan mindenkinél új videólejátszó kerül bevezetésre, ami az álló felvételeket a teljes kijelző kihasználásával fogja elindítani. Ez meglehetősen hasonlítani fog arra a lejátszóra, amit a TikTok használ. A Twitter azt reméli, hogy még több videót fognak a jövőben megosztani a felületén, miközben egyébként ebből a szempontból már most sem áll rosszul.

Most pedig újra a videós frontot tovább erősítő fejlesztésről számolhatunk be, legalábbis érintőlegesen. Ugyanis a Twitter végre lehetőséget nyújt arra, hogy a felhasználók vegyesen használjanak egy bejegyzésen belül különböző multimédiás tartalmakat.

Galéria megnyitása

Mit jelent ez? Nos, innentől megjelenhetnek olyan tweetek a platformon, melyekben egyszerre van jelen videó mellett állókép és akár még egy GIF formájában tálalt rövid animáció is. Hiszen egészen eddig az emberek vagy ilyen, vagy olyan típusú tartalmat tehettek be megosztásba; ha szerettek volna kitenni képet és videót is például egy eseményről, akkor külön bejegyzésekben tudták ezt megoldani.

A videók és az animációk ugyanúgy elindulhatnak majd egy „mixelt” posztban is. Ilyenkor azonban nem fog egyszerre kettő dolognak a lejátszása menni, hanem úgy lesz, hogy az első animáció vagy videó elindul, és amikor annak vége, akkor indul a feltöltési sorban a következő lejátszható anyag.

Galéria megnyitása

Arról nincs szó, hogy innentől limit nélkül lehet majd feltölteni a dolgokat, a Twitter azt a korlátozást megtartotta, hogy egyszerre csak négy felvételt lehet kitenni. Szóval feltölthető például három kép, de ezek mellé már csak egy videót lehet befűzni, ha pedig GIF-et is hozzá akar csapni a poszthoz az ember, akkor a háromból egy képet kénytelen lesz dobni, hogy legyen hely az animációnak. Elképzelhető, hogy idővel ezt a korlátozást is kivezeti vagy lazítja a Twitter, de egyelőre ezzel még számolni kell.

„Néha egynél többféle médiatípusra van szükséged ahhoz, hogy úgy fejezd ki magad, ahogyan szeretnéd. Ne aggódj, mi segítünk neked. A különböző típusú vizuális tartalmak egyetlen tweetben való összekeverése lehetővé teszi az alkotók számára, hogy a 280 karakteren túl is kifejezzék magukat, és több lehetőséget ad nekik, hogy elmondják a történetüket” – jelentette ki a fejlesztés kapcsán a Twitter.

Az Instagramon is lehet már egy ideje képeket és videókat feltölteni egyben, de ott a felhasználó nem látja egyben az összes feltöltést, csak azt, ami éppen elől van, így elsőre nem derül ki, hogy videó is van-e a bejegyzésben. A Twitternél már a helyzet, mivel a rácsos elrendezésben látszódni fog mind a négy felvétel, és apró jelek azt is elárulják, hogy mikor lát az ember képet, GIF-et vagy videót.

A mikroblogon a képek tisztán jelennek meg, de lehet hozzájuk szöveges leírást mellékelni, amivel a gyengénlátók számára lehet segíteni. Ha van szöveges leírás, akkor a jól látható ALT felirat fogja erre felhívni a figyelmet, az animációknál a GIF szöveg lesz látható a képek sarkában, a videóknál pedig a hosszt előre jelző „időbélyeg” fog feltűnni, előre jelezve ezzel azt, hogy egy videóról van szó.

Az Android és az iOS operációs rendszerű mobilokon egyaránt lehetőség lesz vegyes posztokat létrehozni, megnyitni pedig minden felületen meg lehet majd a képeket, videókat, animációkat. Mindhárom tartalomformát el lehet majd érni weben is, de feltölteni egyelőre a webes felületen nem lehet mixelten tartalmakat. Idővel valószínűleg erre is talál majd megoldást a vállalat.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére