A Nearby Share, vagyis magyarul Közeli megosztás funkció nagyon egyszerűen működik a felhasználók szempontjából, de a Google most megtalálta annak a módját, hogyan tudja ezt még barátságosabbá tenni. A fájlok küldését ennél a szolgáltatánál biztonsági okokból mindig meg kell erősíteni, legalábbis korábban meg kellett.

Már teszteli a Google annak a módját, hogy teljesen simán, mindenféle extra erőfeszítés nélkül lehessen megfelelő tartalmakat küldeni és fogadni az eszközök között. Viszont a biztonság továbbra is az első, tehát szerencsére szó nincs arról, hogy a vállalat ezen a téren lejjebb adná. Saját eszközök esetében lehet majd új mozgatni dokumentumokat és más egyebeket, hogy nem kell majd a megerősítéssel minden résztvevő készüléken bajlódni.

Galéria megnyitása

Az androidos masinák érzékelni fogják, hogy ugyanazzal a Google fiókkal van a felhasználó belépve például a táblagépén és az okostelefonján. Ilyenkor elég lesz az egymás mellé letett készülékeknél kiválasztani a küldeni kívánt tartalmat, így például fotót vagy videót, és a Közeli megosztás funkcióval a céleszköz kiválasztását követően azonnal lezajlik a küldési folyamat.

Galéria megnyitása

Azt nem tudni, hogy a Google mikor fogja ezt az újítást bevezetni, de a beszámoló szerint igazából a Google Play-szolgáltatásoknak a következő frissítésében már benne van ez a fejlesztés. Igazából apróságról van szó, de sokszor teheti kényelmesebbé az különböző készülékeknek a használatát.

Ennek köszönhetően kényelmesebbé válik az eszközök közötti kollaboráció az Android szintjén. Ebbe az irányba fejleszt mostanában minden nagyobb vállalat, akinek van elegendő kapacitása, és kellően nagy infrastruktúrája ahhoz, hogy érdemben meg tudjon valósítani készülékek közötti szorosabb együttműködést. Ebben az Apple áll a legjobban jelenleg, de a Microsoft más gyártókkal összefogva dolgozik már azon, hogy felvegyék a versenyt a cupertinói alakulat által kiépített rendszerrel.

Galéria megnyitása

A Közeli megosztás a Google notebookjaival is működik már egyébként, szóval akár egy Chromebook is bevonható lesz a gyors és biztonságos megosztásba. Azt viszont egyelőre még nem tudjuk, hogy ott is menni fog-e az extra megerősítés kihagyása, ha a felhasználó a saját fiókjával van belépve az átvitelnél használt készülékeken.

Galéria megnyitása

Mivel már nagyon közel van a Google I/O fejlesztői konferencia, nem lenne meglepő, ha ott kerülne leleplezésre ez a fejlesztés egyebek mellett. És bizony arra is eléggé jó esély van, hogy egyéb fejlesztései is lesznek majd a Google-nek, amik az eszközök közötti együttműködéssel lesznek kapcsolatosak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére