A Justice League egyik szereplője, a Cyborgot alakító Ray Fisher az elmúlt egy évben többször is hangsúlyozta, hogy komoly kifogásai vannak Joss Whedonnal szemben. Egészen konkrétan arról van szó, hogy a Justice League forgatása alatt (amit ugyebár átvett Whedon az eredeti rendező Zack Snydertől) a színész szerint a rendező undorítóan, elfogadhatatlanul, abuzív módon és profihoz méltatlanul viselkedett a szereplőgárdával és a munkatársakkal.

Az ügy egyébként még 2020 nyarán indult, majd ezt követően a Fisher több nevet is előhúzott a kalapból: azt mondta, hogy a DC Films akkori elnöke Geoff Johns, valamint a mostani elnök Walter Hamada alaposan segédkezett abban, hogy Whedon ügyei ne kerülhessenek felszínre. 

A színész elmondta, hogy ha hamis dolgokat állítana, akkor Joss Whedon, Toby Emmerich, Geoff Johns, Jon Berg vagy Walter Hamada már beperelte volna, de egyetlen oka van annak, hogy ez eddig nem történt meg: konkrétan az, hogy az igazat mondja. 

Amikor eredetileg Fisher előhozakodott az üggyel, a Warner megígérte, hogy belső vizsgálatot indít, azonban ez is furcsán zajlott le. Először azt állították, hogy Fisher nem hajlandó beszélni a vizsgálatot lebonyolító úriemberekkel, majd miután ezt a színész egyértelműen és bizonyíthatóan cáfolta, a stúdió gyorsan lezárta a vizsgálatot, és szóban figyelmeztetett mindenkit. Vagyis nagyjából egy "ejnyebejnye" hangzott el a résztvevők szerint.

Fishert követően többen is előálltak, többek között a Buffy, valamint az Angel szereplői közül Charisma Carpenter, Sarah Michelle Gellar, valamint Michelle Trachtenberger is, akik hasonlóan kellemetlen élményekről számoltak be Whedonnal kapcsolatban. Eközben Fishert kivették a 2022-es The Flash filmből, amiben pedig elvileg nagyon fontos szerepet kapott volna. A színész azt mondta, hogy ezzel semmi gond, inkább veszít el egy szerepet, de az igazságot fel szeretné tárni, és felszínre szeretné hozni. Úgy döntött, hogy kitart az eddigi álláspontja mellett, és akármi is lesz, igyekszik keresztülvinni az ügyet.

Ezzel párhuzamosan megerősítette, hogy Zack Snyder kapcsán semmilyen panaszról nem tud beszámolni, sőt, kizárólag dicsérte a rendező viselkedését a Justice League eredeti forgatása alatt, és bármikor szívesen együtt dolgozna vele a jövőben:

"Akármikor felvenném neki a telefont, még akkor is, ha csak azért keresne, hogy megkérdezze, hogy vagyok. Még annak is örülnék, ha azt mondaná, hogy leforgatja a Dawn of the Dead 2-t, és nekem egy zombit kellene játszanom valahol a háttérben" - fogalmazott a színész.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Saabtroll95
Saabtroll95
2021. febr. 18. 9:07
#4

Nagyon rendezni kellene már a jog szintjén a twitteres és egyéb mocsokdobálás büntethetőségét, és igen, ha egy befutott színész/cégvezető/politikus/sportoló/egyéb a valótlan vád emiatt esetleg 100 millió dolláros nagyságrendű kárt szenved el, akkor annyit "verjenek rá" a vádaskodóra. Ha kell, akkor akár az USA pár államában még létező adósrabszolgaság intézményén keresztül. Amíg nem törlesztette az adóságát, addig az elítélt a per győztesének a tulajdona. Minden tekintetben.

ájPon
ájPon
2021. febr. 18. 13:58

@Saabtroll95 Úgy gondolod, hogy annyire prevalens és égető ez a probléma hogy az államnak sürgősen kéne jogi szabályozást emelnie a kis emberek ellen? Az ártaltan dollármilliomos hírességek tömegesen válnak prédájává a kis névtelen színészeknek és valami drasztikusra van szükség?

A mostani jogi út pontosan megfelelő, és pont hogy az okozott károkat kell megfizetnie a hamis vádlónak, az államnak ehhez zéró köze van. A börtön vagy a bírság az pont elég. Mondod, hogy max felfüggesztettet kapnak a hazudozók, de a hírességek ígyis-úgyis pénzt buknak. De ez akkor lenne gond, ha rendszeres módon névtelen emberek alaptalan hamis vádaskodással szánt szándékkal kamikaze módjára bevállalnák a börtönt csak hogy tönkre tegyék mások hírnevét, de ilyen azért nincs. És a bulvár híradások beszámolnak arról is, ha egy színészt vagy rendezőt felmentenek.

Nem értem, elolvasod ezt a cikket és reflexből azt vágod rá, hogy a faszi ártatlan. Miért? Mi okozza azt, hogy te az összes felsorolt érintett szavát kapásból kidobod és inkább annak az egy embernek hiszel (aki amúgy fel sem szólalt azóta)?

thestock
thestock
2021. febr. 17. 18:45
#3

Jöhetnek a minek ment oda, mé' maradt ott, és különbensincs ilyen típusú kommentek...

j0ttemlukra
j0ttemlukra
2021. febr. 17. 17:56
#2

Erre vezet a nagy feminizmus és egyenjogúság. Régen volt jó. Akkor még tudták, hogy a nőknek hol a helyük. Nem úgy mint most.

(Nagyapáink korában a nőnek nem volt az asztalnál szava). Érzelgős nőkkel nem lehet irányítani. Neveljék a gyerekeket otthon. Főzzenek otthon az urukra. Ez való a nőknek. Nem iskola, nem munka, nem betonozás.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. febr. 18. 9:09

@j0ttemlukra de hiszen állításod szerint te is nő vagy :D Akkor most mondhatom, hogytakarodj a konyhába és csinálj egy szendvicset?

i2k010
i2k010
2021. febr. 17. 14:43
#1

Jajmá kicsi tündi-bündi! A show business bizony kegyetlen - ha kell a rivaldafény, kelljen az árnyéka is... Ugyanis, verseny zajlik a szerepekért, és nem puszipajtások dolgoznak hobbi filmeken, hanem kemény dollármilliós üzletről van szó, határozott célokkal és elvárásokkal, időhatárokkal... ha valaki ennek és az őt igazgató rendezőnek nem tud megfelelni, azzal nem bánhatnak egyszerűen kesztyűs kézzel.

Nyilván, azt sem zárhatjuk ki, hogy eddig nem ismert színész úr fel akar ülni az ismertség hyper train-jére...

ájPon
ájPon
2021. febr. 17. 15:50

@i2k010 nyilván

Vissza az oldal tetejére