A Google (Alphabet) továbbra is az internetes keresésekkel és a reklámokkal szerzi bevételének jelentős többségét, de az utóbbi időben egyértelműen a mesterséges intelligencia fejlesztései tartották lázban a befektetőket. A Gemini jó szereplése és más újdonságok sikere segítette a céget abban, hogy 4 billió dollár fölé emelkedjen a piaci kapitalizációja. Éppen ezért van annak nagy jelentősége, hogy az MI részlegeken több helycsere jön.
A Google DeepMind vezérigazgatója, Demis Hassabis a jövőben már az elnöki pozíciót is betölti majd, továbbá átveszi a vezető tudós szerepét az Alphabetnél. Abban nem lesz változás, hogy Sundar Pichainak fog jelenteni, ahogy tette ezt korábban is. Hassabis rendkívül fontos szerepet tölt be a cégnél, hiszen az irányítása alá tartozik az Isomorphic Labs is, mely direktben orvostudományi projektekre fókuszál, gyógyszerek fejlesztésére törekedik a mesterséges intelligencia felhasználásával.
Koray Kavukcuoglu, aki eddig a DeepMind technológiai igazgatója volt, már elnöki szerepbe lép, vélhetően Demis Hassabis eddigi feladatainak egy részét viszi majd tovább, ugyanis a beszámoló szerint ő is közvetlenül Sundar Pichainak fog jelenteni ezentúl.
Kavukcuoglu kinevezése egy olyan időszakban történik, amikor a Google az MI fronton hatalmas technológiai versenyt folytat az OpenAI-jal és az Anthropic-kal – no meg a kínai riválisokkal – a legjobb nyelvi modellek létrehozásában. Továbbá jelentős összegeket fektet az infrastruktúrába, hogy a Cloud részlege képes legyen minél több ügyfél igényeit kiszolgálni. Kavukcuoglu irányítja a Gemini 4 fejlesztését, melynek a Gemini 3-hoz hasonló sikereket kellene elérnie.
Az átrendeződés részeként hátrahagyja a Google-t Jeff Dean, aki egy valódi legenda házon belül. Dean a Google 30. alkalmazottjaként csatlakozott annak idején, 27 év elteltével távozik. A DeepMind egyik vezető tudósáról van szó, akinek a mesterséges intelligencia területén rengeteg komoly technológiai újításban volt benne a keze. Azért hagyja hátra a Google-t Dean, hogy megalapítsa a saját vállalkozását, és viszi magával Sanjay Ghemawatot is, aki ugyancsak kiemelt pozíciót töltött be a rendszer-infrastruktúra csoport tagjaként.
Dean és Ghemawat Discovery Loop néven indítja el a saját startupját, a csapat tagja még Quoc Le, and Oriol Vinyals is. A Discovery Loop egy közhasznú társaságként fog működni, és tevékenységének középpontjában a tudomány és a műszaki területeken alkalmazott mesterséges intelligencia áll. Azt is megtudtuk, hogy a startup mögé azonnal beállt a Google, mint alapító befektető. Ez alapján a szakemberek továbbra is jó viszonyt ápolnak majd a korábbi munkáltatójukkal.
„A mérnöki és tudományos felfedezések ütemének felgyorsításával sokkal hamarabb juttathatjuk el a tudomány és a technológia előnyeit a világnak. Végső célunk olyan mesterséges intelligencia rendszerek létrehozása, amelyek rendkívül pozitív, az emberiséget megerősítő erőként hatnak, és olyan technológiai megoldásokat nyújtanak, amelyek világszerte javítják az emberek életét” – olvasható a Discovery Loop bemutatkozójában.
Az Alphabet részvényárfolyama már éppen elkezdett visszaemelkedni a korábbi árszintre, de az átszervezések híre ismét negatív irányba mozdította el az értékelését. Nagyjából 6 százalékot veszített az értékéből a vállalat, miután kiderült, hogy a cég legfontosabb szakembereinek körében komoly változások jönnek.