A Google 2023-ban indította el a NotebookLM-et, és ez az elejétől kezdve egy olyan megoldás volt, ami a jegyzetelést teljesen új szintre emelte a mesterséges intelligenciával. Időközben folyamatosan bővült az eszköztára, ma már egy teljes értékű kutatási partnerként lehet használni, és a következő időszakban újabb fejlesztések hadát kapja meg.
Kezdetben a NotebookLM a számára feltöltött dokumentumok és egyéb forrásanyagok feldolgozására összpontosított, most azonban a Google úgy döntött, hogy ideje jelentősen megnyitni a működését. A jövőben már teljesen a webről is táplálkozhat a szolgáltatás, de a megbízhatóságból elvileg így sem fog lejjebb adni. A NotebookLM a Google Keresőt használja majd a kutatási projekteket felvezető beszélgetéseknél, a Discover eszközzel fogja felfedezni a leghasznosabb online forrásokat.
Újdonság lesz az is, hogy a felhasználók a generált tartalmakat minden eddiginél többféle formában emelhetik ki a NotebookLM keretei közül. Lehetőség lesz a kutatási anyagokat egy jól strukturált, letölthető fájlba konvertálni, aminek a kialakítását, létrehozását a felhasználók utasításai mentén fogja megoldani az eszköz. Választható lesz a PDF mellett a DOCX, az XLSX, a CSV, a JSON, a PPTX, valamint az alapvető képformátumokat is támogatottak, akár még GIF létrehozására is lehetőséget nyújt a platform.
Minden eddiginél jobb lesz adatvizualizációban és általános dokumentumkezelésben a NotebookLM, ezzel pedig jelentősen megkönnyítheti az emberek dolgát. A mesterséges intelligenciával zajló konzultációk végén még jobb minőségű, professzionálisabb anyagokat kapnak majd a felhasználók.
A NotebookLM esetében a Google áttér a Gemini 3.5 nyelvi modellek alkalmazására, valamint mozgósítja az Antigravity-t is, ami a cég rendkívül fejlett, ágens-központú fejlesztői platformja, ami rendkívül fejlett programozási lehetőségekkel szolgál. Ezek révén az eszköz a jövőben még jobb pontossággal teszi majd a dolgát, megbízhatóbb lesz, és jobb érvelésről gondoskodhat.
Az új modellel és technológiai háttérrel a NotebookLM a legfontosabb értékelési kategóriákban átlagosan több mint 65%-os sikerarányt képes felmutatni, ami 15%-os előrelépést jelent. 69,9%-os eredményt ért el az eszköz a kifejezetten terjedelmes dokumentumok elemzésére vonatkozó megmérettetésben. A fejlett webes kutatásban és forráskeresésben pedig 78,2% a sikerrátája.
Minden jegyzetfüzet egy „biztonságos felhőalapú számítógéphez” kapcsolódik a NotebookLM égisze alatt, így megbízható módon lehet ebben a közegben kódot írni és futtatni a kutatások támogatása érdekében. A Google szerint a frissülő szolgáltatás kiváló partnernek bizonyulhat majd összetett, kombinált adatokkal történő adatelemzések alkalmával, professzionális technikai dokumentációk létrehozása során, és felelős üzleti döntések meghozatalában is.
Az újítások teljes körét csak a Google AI Ultra előfizetők és a Workspace szolgáltatást használók élvezhetik ki első körben. Idővel a friss eszközök egyre szélesebb körben és olcsóbban is elérhetőek lehetnek.