Az Apple nemrégiben jelentette be az iOS 13.5 frissítést, ami jellemzően azért volt fontos, mert ebben már benne van több koronavírus miatt szükségessé vált fejlesztés is egyebek mellett. Viszont a rendszerben egy olyan hiba is volt, ami jailbreak lehetőséget nyújtott, és most ezt küszöbölte ki az Apple.

A cupertinóiak az iOS 13.5.1 kapcsán a kiadási jegyzékben túl sok információt nem közöltek a felhasználóknak, viszont a rövid leírás alapján ennek a kiadásnak a telepítése mindenképpen ajánlott. „Az iOS 13.5.1 fontos biztonsági frissítéseket tartalmaz, és javasolt az összes felhasználó számára.” – olvasható a csomaghoz kapcsolódó jegyzetben.

Az Apple nem részletezi a felhasználóknak, hogy pontosan milyen sebezhetőséget kellett hamar kiküszöbölni, de mint megtudhattuk, a CVE-2020-9859 biztonsági rést foltozta be a vállalat. Ezt kihasználva lehetett az unc0ver jailbreakkel élni.

Galéria megnyitása

Mindig próbál arra ügyelni az Apple, hogy a jailbreak lehetőségeket felszámolja, éppen ezért érhető, hogy igyekezett az iOS 13.5.1-gyel ezt a lehetőséget is megszüntetni. Az Apple magyarázata szerint persze a sebezhetőség olyan lehetőségeket is megadhat illetékteleneknek, amik fenyegetést jelentenek a felhasználói adatokra nézve, és ezért kell az ilyen réseket minél előbb megszüntetni.

Az iOS 13.5.1 mellett az iPadOS 13.5.1 is megjelent, amiben ugyanezt a sebezhetőséget küszöbölték ki a fejlesztők, és semmilyen egyéb változás nem történt. Továbbá még a watchOS 6.2.6 is befutott, melynél szintén némi biztonsági frissítés kellett eszközölni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére