Intel Broadwell: beépített audio DSP, beszédfelismerés

A Broadwell SoC-okhoz érkező PCH belsejében audio DSP is helyet kap, amely egyebek mellett beszédfelismerés-funkcióval is rendelkezni fog.

Intel Broadwell: beépített audio DSP, beszédfelismerés

A PC-s audiovezérők szegmensében meglepően érdekes dolgok történnek: az AMD nemrégiben jelentette be integrált audio DSP-vel rendelkező következő generációs videokártyáit, de a jelek szerint az Intel háza táján is számíthatunk némi újításra, már ami az audió frontot illeti.

A legfrissebb értesülések alapján úgy tűnik, az Intel következő generációs platformvezérlő hubja (PCH), amely a 14 nm-es csíkszélességgel készülő Broadwell SoC egységekhez passzol, beépített audió DSP-t kap, amely mögött a Smart Sound Technológia húzódik. Maguk a Broadwell SoC-ok első körben, a következő év folyamán csak mobil fronton válnak elérhetővé, asztali fronton pedig a frissített Haswell processzorokkal kell beérniük a vásárlóknak.

Az AMD technológiája, amely TrueAudio névre hallgat, az irányított audió effektek és a térhangzás-virtualizáció miatt lesz fontos, az Intel azonban teljesen más irányba indul el saját audió DSP-jével. Az Intel célja leginkább a fogyasztás csökkentése, illetve a beszédfelismerés-funkció pontosságának növelése. A jelenlegi információk szerint a Smart Sound Technológia valósidejű hangkeveréssel, dekódolással és utófeldolgozással foglalkozik, ezeket a feladatokat pedig sokkal hatékonyabban látja majd el, mint a központi egység.

A DSP akkor is képes lesz audió lejátszásra, amikor a rendszer éppen a Windows 8 alacsony energiafelhasználású Connected Standy módjában van, azaz internetre kapcsolódva alszik. Ez a képesség néhány Intel Atom processzornál is elérhető, ami arra enged következtetni, hogy ezekben a termékekben a Broadwell-be szánt DSP korai verziója teljesít szolgálatot. Jó példa erre a Clover Trail alapú Atom Z2760-as SoC, amelynek PDF dokumentumában található említés egy 24-bites audiófeldolgozó-egységről, amelyhez a Smart Sound Technológia korábbi verziója is elérhető. Az említett dokumentumban a SoC blokkdiagramján egy audio DSP is feltűnik.

A fentiek jól hangzanak, de a beszédfelismerés-funkció talán még ennél is érdekesebb lehet. Sajnos pont ez az a funkció, amellyel kapcsolatban jelenleg szinte alig áll rendelkezésre információ. Annyi azért tudható, hogy a Broadwell esetében, amikor a rendszer éppen a fentebb említett Connected Standby üzemmódban pihen, az audió DSP segítségével hangrögzítésre is van mód, azaz a rendszer ekkor, alvás közben is figyelhet a hangalapú utasításokra. Ez a képesség a Genie személyi asszisztens szoftverhez kapcsolódik, amely értelmezi a felhasználó parancsát és megfelelő módon reagál is rá. A beszédfelismerő-motor a jelek szerint annyira hatékony, hogy képes különböző hangok azonosítására, azonban ahhoz nem elég kiforrott, hogy kiválthassuk vele a jelszavakat.

A koncepció összességében érdekesnek tűnik. Maga a beszédfelismerés funkció az okostelefonok világában is terjed, sőt, korábban már a Google Chrome is kapott ilyen funkciót. Persze a technológiának még sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy kényelmesen használható és kellően pontos lehessen, de a folyamat már elkezdődött.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward