INDULHAT AZ X DOLGOZÓI RÉSZVÉNYES PROGRAMJA – EGY SZOKATLAN CSAVARRAL

Elon Musk betartja az ígéretét, de az embereknek be kell azt bizonyítania, hogy hasznos tagjai a platform fejlesztői csapatának.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. aug. 27. 15:19
Indulhat az X dolgozói részvényes programja – egy szokatlan csavarral

Az X mikroblogot egy ideje már Linda Yaccarino vezeti, de továbbra is inkább azt lehet érzékelni általában, hogy Elon Musk tartja kezében a gyeplőt. Bár Musk elvileg már csak technológiai vezető lenne, most ő értesítette a dolgozókat e-mailben arról, hogy hozzájuthatnak majd a részvény alapú támogatásokhoz.

Több mint egy éve már annak, hogy Elon Musk megígérte, hogy az elkötelezett munkavállalók lehetőséget kapnak majd arra, hogy részvényesek legyenek. A részvényjuttatási programról viszont azóta semmit nem lehetett hallani. Yaccarino korábban beszélt arról, hogy igyekeznek rendezni a dolgokat, de turbulens hónapokon vannak túl, és ezért maradtak el az olyan extrák, mint a béren felüli juttatások, így például a dolgozói részvénycsomagok. Most viszont már ismét lehet erről hallani, és eléggé érdekes kép kezd kialakulni.

Musk levele eljutott a médiához, és nagyon érdekes részletek derültek ki ebből az X terveit illetően. A vállalat tényleg arra készül, hogy részvényopciókat adjon a munkavállalóknak a fizetésükön felül. Erre azonban nem lesz mindenki automatikusan jogosult. Sőt mi több, igencsak megnézik majd az ügyben illetékesek, hogy kinek és mennyi dolgozói részvényt biztosítanak.

Az alapján fog részvényopciókat nyújtani az X, hogy mennyire hasznos tagja a csapatnak az illető.

A dolgozóknak írnia kell egy 1 oldalas összefoglalót, amiben összeszedik, hogy miként járultak hozzá az X működéséhez, fejlődéséhez az utóbbi időben. Ez alapján pedig fel tudják majd azt is mérni, hogy a továbbiakban milyen hatása lehet a platformra az adott személynek. A munkavállalók talán már meg sem lepődnek azon, hogy Elon Musk milyen „ötlettel” állt elő, tőle ugyanis teljesen megszokott, hogy olyan eszközhöz nyúl, ami nem éppen megszokott. És az is közismert, hogy a munkamegszállottja, amit a beosztottaktól is elvár.

Egy ideje már folyamatosan növekedett a feszültség a dolgozók és az X vezetősége között amiatt, mert több alkalommal is eltolták a részvényjuttatások biztosítását. A mostani eljárás sem fog osztatlan sikert aratni, de az X-et ez valószínűleg nem fogja különösebben meghatni. A létszámot Elon Musk érkezése óta eléggé lazán kezelik, nem okozott gondot korábban az sem, hogy több mint a cég felét elküldték. A nem hatékony munkavállalóknak valószínűleg örömmel intenek búcsút, ha valami gondjuk van azzal, hogy kevesebb dolgozói részvénnyel jutalmazzák a munkájukat, mint másoknak.

Azt is megtudhattuk, hogy az X egyébként hosszú hónapok óta csúszik az évenként esedékes tőkefrissítéssel is, ami további aggodalmakat okoz. Erről a platformnak már áprilisban gondoskodnia kellett volna. Ezek az eszközök a részvényjuttatásokkal együtt, segítenének a dolgozói lojalitás és elkötelezettség erősítésében, azonban úgy, hogy ezeket folyamatosan halogatják és nem biztosítják az eredeti ígéretnek megfelelően, csak több kárt okozhatnak. A mikroblog platform esetében pedig erre a legkevésbé sem lenne szükség. Így is komoly gondokkal küzd.

Galéria megnyitása

A legutóbbi hivatalos adatok szerint az X becsült piaci értéke 19 milliárd dollár, ez viszont egy tavaly októberi szám. Sok idő telt el azóta, ami akár jó hír is lehetne, de a mikroblognál nem éppen erről van szó. Valószínűleg ma már ennél is kevesebbet ér a szolgáltatás, mert az biztosan nem tesz jót az értékének, hogy folyamatosan hadban áll a hirdetőkkel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
BiroAndras
BiroAndras
2024. aug. 28. 16:21
#2

És megint sikerült összekaparni az összes lehetséges negatívumot, és totálisan ignorálni minden pozitív dolgot. Pl.: https://x.com/cb_doge/status/1799504224218460401

Érdekes, hogy még csak nem is hallottam ezekről az állítólagos problémákról.
Például: "az X egyébként hosszú hónapok óta csúszik az évenként esedékes tőkefrissítéssel is" - Ez egyáltalán mi? Milyen tőkefrissítés? Miért esedékes évente?

Aztán, ha esik a részvények értéke, akkor miért sietős az alkalmazottaknak a kompenzáció?

És végül, nem a hírdetőkkel áll hadban, hanem a politikai aktivistákkal és illegális kartelekkel.

BiroAndras
BiroAndras
2024. aug. 28. 21:44

@Mosdatlan_falusi

Közben megfejtettem : a "tőkefrissítés" egy ronda félrefordítás. Arról van szó, hogy mivel a cég nincs a tőzsdén, a részvényeit csak bizonyos időközönként lehet adni-venni, meghatározott keretek közt, és ez maradt el állítólag.

thestock
thestock
2024. aug. 27. 15:48
#1

"az elkötelezett munkavállalók" xD El tudom képzelni azokat a kellemetlen mítingeket, ahol ez a kontrollmániás faszi elmagyarázza, hogy együtt nagy dolgokat viszünk majd véghez, meg a lojalítás, az imidzs ésatöbbi. "Öröm" lehet ezzel az emberrel együtt dolgozni.

BiroAndras
BiroAndras
2024. aug. 30. 22:51

@thestock

  1. De válasz. Ha olyan rossz lenne neki dolgozni, akkor nem lenne ezerszeres túljelentkezés.
    A videókat nyílván meg se nézted, mert félsz a tényektől. Ők volt dolgozók, akik a személyes tapasztalatukról beszélnek. Ezen kívül írtak róla két életrajzot is, amikhez többek közt sok száz volt és jelenegi dolgozval beszéltek. https://waitbutwhy.com/2017/03/elon-musk-post-series.html (ez rövidebb, mint egy könyv).
    És írtam azt is, hogy az eredmények is igazolják. Ha a te fantáziád lenne igaz, akkor nem lehetne képes dominálni tucatnyi iparágat. Te magad is leírtad, hogy mi lenne az eredménye. Idézem : "az összes értelmes fazon felmondott, és maradt a cégnél egy vagon zombi [...] minden szarráment pár év alatt".

  2. ???

  3. Naugye.

  4. A tényeket írom. Ott követed el a hibát, hogy felcseréled az okot az okozattal. Azt gondolod, hogy egy random embert kiválasztok és utána vakon rajongok bármi legyen is. A valóság fordítva működik, az érdemei miatt követik rengetegen. Már sokszor felsoroltam, had ne kelljen megint.

  5. Ami a cikkben nincs benne az már nem is létezhet?
    És nem pont az az számít, hogy "mivel járulok hozzá a vállalat működéséhez, fejlődéséhez"? Mi más dolga van egy alkalmazottnak?

Vissza az oldal tetejére