Shop menü

INDUL A XIAOMINÁL IS AZ ANDROID 17 BÉTA TESZTELÉSE

Többféle okostelefonon lehet majd próbára tenni az Android 17 előzetes kiadásait, az új lehetőség elsősorban a fejlesztőknek szól.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Indul a Xiaominál is az Android 17 béta tesztelése

A Google szépen halad előre az Android 17 operációs rendszer fejlesztésével, az utóbbi időben már jellemzően a hibajavításokra fókuszáltak a készítők, hiszen közeledik a bevezetése. Ha minden igaz, akkor kevesebb mint 2 hónapon belül színre léphet az újdonság. A gyártók is készülnek már erre, most éppen a Xiaomi indítja el az új Android béta programját.

A világ harmadik legnagyobb piaci szereplőjeként a Xiaomitól sokan várják majd, hogy minél több okostelefont frissítsen. Az utóbbi időben a vállalat igyekezett javítani a szoftvertámogatáson, így az eddiginél több mobilnál nyújt frissítéseket, és hosszabb ideig gondoskodik erről. 

Ennek eredményeként az Android 17 operációs rendszert rekordmennyiségű korábban megjelent mobilra (és táblagépre) tervezi biztosítani a Xiaomi az év második felétől kezdődően. 

Most arról számolhatunk be, hogy az Android 17 Developer Preview programot a vállalat három modellel indítja el. Nem meglepő módon a felsőkategóriás készülékek kerültek terítékre első körben. A Xiaomi 17 széria két tagja, az alap Xiaomi 17 és a Xiaomi 17 Ultra a kiválasztott, valamint a Xiaomi 15T Pro is bejutott a kiemelt eszközök közé. A későbbiekben várhatóan más készülékek is beállhatnak majd a sorba, talán hajtogatható modellre is elérhető lesz a korai Android 17, hogy azzal is tudjon előzetes visszajelzéseket gyűjteni a vállalat.

Galéria megnyitása

Elmondta a Xiaomi a mostani lehetőség kapcsán, hogy az Android 17 előzetes béta frissítés arra szolgál, hogy a fejlesztők élesben tesztelni tudják a cég termékein az új és frissített alkalmazásaikat. Ezekben az appokban már az Android 17 operációs rendszer által nyújtott új lehetőségek is beépülhetnek a friss API-k és SDK-k révén. 

Érdekesség, hogy az Android 17 előzetese a Xiaomi okostelefonokra a HyperOS grafikus felhasználói felület 3.3-as kiadásával érkezik. Korábban volt HyperOS 3.1 még nemzetközi szinten is, de a jelek szerint a HyperOS 3.2 kimarad, de nem azonnal a HyperOS 4-re ugrik a vállalat. Már a korábbi HyperOS verziók sem feltétlenül mozogtak együtt az Android verziókkal, de ettől függetlenül az valószínű, hogy az Android 17-tel fog debütálni a HyperOS 4 a későbbiekben. 

A Xiaomi esetében az Android 17 terjedését azért is érdekes lesz figyelemmel kísérni, mert a cégnek az Android 16-ra történő átállás szemmel látható nehézséget okozott. Ennek az okáról sosem beszélt a vállalat, de az tény, hogy még az elmúlt hetekben is jelent meg új készülék Poco márkanéven az Android 15 operációs rendszerrel – miközben már a kisebb kínai vállalatok java is átállt az Android 16 alkalmazására a legolcsóbb termékeknél is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére