A Black Shark mobilok a játékosokat veszik célba nemzetközi szinten, és eredendően a Xiaomi zászlóalját erősítik. Általában globálisan is hozzáférhetőek, így csak idő kérdése volt, hogy a Black Shark 4 esetében is bekövetkezzen ez. A hazai közönség is hozzájuthat a készülékhez.
Márciusban jelentette be a Black Shark az új generációs okostelefonjait. A Black Shark 4 mellett megszületett a Black Shark 4 Pro is, és de ennél egyelőre még nem esett szó a globális rajtól. Első körben a szerényebb modellel lehet számolni. Ez kettő kivitelben lesz megvásárolhat, 8/128 GB az alap, és 12/256 gigás konfigurációval lehet még számolni.
Ahogy azt már megszokhattuk, a kínai áraknál magasabb összeget kell fizetni a mobilokért a világ más tájain. Viszont a Black Shark igyekezett megőrizni a jó ár-érték arányt. Amerikában a készüléket 500 dollárért lehet megrendelni, miközben a mobil kínai ára nagyjából 420 dolláros összegnek felel meg. Üröm az örömben, hogy Európában is maradt az 500-as összeg, csak már euróban kifejezve, de igazából még így is remek ajánlatról beszélhetünk. Akik nem érik be 8/128 GB-tal, azok 600 dollár/euró ellenében vehetik majd birtokba a 12/256 gigás variánst.
A Black Shark 4 most még csak rendelhető, de a kiszállítása hamarosan indul. A leggyorsabban rendelők között a márka néhány ajándékot is kioszt. Be lehet így húzni egy FunCase tokot a készülék jobb védelmére, valamit hozzá lehet jutni a FunCooler aktív hűtőhöz is, ami minden körülmények között hatékonyan gondoskodik a hűtésről.
Emlékeztetőképp, egy 6,67 hüvelykes megjelenítőt nyújt a mobil AMOLED technológiás alapon és 144 Hz-es opcióval ellátva, miközben az érintéseket akár 720 Hz-en is tudja majd érzékelni az alacsonyabb reakcióidő eléréséért. A játékok vezérléséből a mágneses ravaszok is kiveszik majd a részüket, amik a vállakon helyezkednek el fektetett fogás mellett. Ebben a modellben „csak” a Snapdragon 870 rendszerchip található, de ez is bőséges erőforrással rendelkezik, hiszen erősebb a tavaly csúcsot képviselő SD865+-nál.
Itt nem a kamerákra helyeződött a hangsúly, de azért a hátlapon található modulban van egy 48 MPixeles elsődleges képalkotó, egy 8 megapixeles ultra-széles látószögű egység, valamint egy 5 MPixeles, makrózásra alkalmas megoldás. Előre pedig egy 20 megapixeles kamera került. Az Android 11 fut a gépen a Joy UI 12.5 felülettel, ami a MIUI közeli rokona, csak gamer funkciókkal megtoldva.
Sztereóban szólal majd meg a masina, hogy a játékok ezáltal is jobb élményt tudjanak nyújtani. És egy 4500 milliamperórás akkumulátor található a burkolat alatt, ami kettő cellából áll, és 120 wattal is tölthető akár, gyárilag viszont 67 wattos töltő jár mellé.