Így működnek a WD Black hibrid merevlemezek

A Western Digital a múlt hónapban bejelentette az első hibrid merevlemezeit, és azóta sokan próbálják megfejteni, pontosan milyen módszerrel működhetnek az újdonságok.

Így működnek a WD Black hibrid merevlemezek

A tegnapi nap folyamán fény derült néhány hasznos részletre, miután kiderült, hogy a Western Digital Black sorozatú hibrid merevlemezei a SanDisk iSSD moduljait használják, ugyanis a két vállalat együttműködésbe lépett egymással. A WD azt persze nem részletezte, hogy hogyan integrálja Black sorozatú merevlemezeibe a SanDisk iSSD moduljait, de remélhetőleg erre is rövidesen fény derül.

A WD egyik illetékese, Matt Rutledge a The TechReportnak adott interjújában lerántotta a leplet a WD Black sorozatú SSHD meghajtók hibrid rendszerének működéséről. A Seagate és a Toshiba hibrid merevlemezei a gyorsítótárazást meghajtó szinten végzik, vagyis a firmware dönti el, hogy mikor mi kerül a NAND Flash alapú gyorsítótárba. A Western Digital rendszere másfajta megközelítést alkalmaz: a vállalat SSHD meghajtói driver segítségével vezérlik a gyorsítótárazást. Ez a driver alapú megoldás nem rendelkezik alacsony szintű rálátással arra, hogy az SSHD adattároló korongjain pontosan hogyan rendeződnek az adatok. A technológia az operációs rendszertől kap "tippeket" azzal kapcsolatban hogy mely fájlok tartalmaznak "forró adatokat", azaz mely fájlokat kell gyorsítótárazni. A gyorsítótárazás írási és olvasási feladatok alkalmával természetesen egyaránt működik.

Ez a séma emlékeztet az Intel Smart Response Technológiájának működésére, amelynél a különálló SSD meghajtókat gyorsítótárként használhatjuk a merevlemezt is tartalmazó hibrid adattároló rendszerben. A WD megoldásánál ugyan a HDD és az SSD egyetlen meghajtóba rendezve foglal helyet a rendszerben, ezek a komponensek valamelyest mégis függetlenek egymástól. A SanDisk iSSD rendelkezik saját vezérlővel, csakúgy, mint az SSHD merevlemezes része. A két vezérlő egy SATA híd chipre csatlakozik, ami az adatfolyamok áramlását biztosítja a vezérlők és a rendszer között. Az egész tényleg olyan, mintha két meghajtó lenne egyben.

A WD Black sorozatú SSHD meghajtói modelltől függően 8 GB és 24 GB közötti adattároló kapacitást biztosító iSSD modulokkal érhetőek el. A NAND Flash memóriachipek hasonló elrendezésben foglalnak helyet a rendszerben, mint a Seagate Laptop Thin SSHD meghajtóinál. A NAND Flash memóriachipek nagy része MLC NAND üzemmódban működik, egy részüket pedig SLC NAND Flash memóriachipként használja a rendszer. Az SLC zónaként üzemelő NAND Flash tárhely jobb írási teljesítményt és jobb strapabíróságot biztosít, mint a fennmaradó, MLC módban üzemelő tárhely. Az egyelőre nem tisztázott, hogy az SLC zónák fix méretűek-e, vagy esetleg dinamikusan növelhető, illetve csökkenthető-e a méretük.

A WD hibrid merevlemezeinek fejlesztése egy iSSD meghajtó alkalmazásával kezdődött, de a firmware azóta a különböző optimalizációknak köszönhetően nagymértékben egyedivé vált. A módosításokat természetesen szabadalom védi, a gyorsítótárazás koncepcióját azonban nem. Utóbbi miatt nincs kizárva, hogy a jövőben más gyártók kínálatában is feltűnnek majd olyan megoldások, amelyek a WD Black SSHD-k gyorsítótárazási koncepcióját alkalmazzák. Ezekre a jelek szerint már nem kell sokat várni: a Seagate például már márciusban bejelentette, hogy mérnökei egy olyan új hibrid merevlemezek készítésén munkálkodnak, amely az Intel gyorsítótárazó szoftverére támaszkodik.

Azok a számítógépgyártók, amik a WD Black SSHD meghajtóit szeretnék alkalmazni, kétféle technológia közül választhatnak: kérhetnek olyan WD Black SSHD meghajtót, amely WD saját eljárását alkalmazza, de olyat is, amely az Intel technológiájára alapoz. Ezek a meghajtók hasonlítanak majd egymásra, de nem lesznek azonosak. Érdekesség, hogy a driver a gyorsítótárazási mókába a rendszermemória egy részét is bevonja, csak úgy, mint az Intel megoldása. Az egyelőre nem világos, hogy ez az eljárás hogyan működik - a részletekről várhatóan a Haswell rajt után hullhat le a lepel.

A Western Digital a fentebb említett hibrid technológiát egyelőre csak a mobil konfigurációk esetében teszi elérhetővé. Mivel az asztali számítógépekben van elegendő hely kettő vagy több meghajtóból álló hibrid adattároló rendszer építésére, így ezen a területen nem túl vonzóak az SSHD meghajtók. Persze ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne készülnének asztali számítógépekbe szánt hibrid merevlemezek, hiszen ezek az átlagfelhasználók számára hasznosak lehetnek.

A WD SSHD meghajtói ütőképes megoldásoknak tűnnek, ugyanis egy mindössze 5 milliméter magas, 2,5 colos formátumú meghajtó formájában 500 GB-nyi HDD és maximum 24 GB-nyi SSD tárhelyet ötvöznek. Azt azért mindenképpen érdekes lesz látni, hogy a WD saját gyorsítótárazási technológiája képes lesz-e versenyre kelni a konkurens megoldásokkal. A termékek jó eséllyel indulnak, ugyanis a Sandisk iSSD meghajtói 450 MB/s-os olvasási-, illetve 300 MB/s-os írási tempót kínálnak.

Fontos kérdés még, hogy a WD Black SSHD meghajtók merevlemezkorongja pontosan mekkora fordulatszámmal pörög. A WD szakembere szerint ennek, azaz a HDD korong fordulatszámának hibrid adattároló rendszereknél nincs igazán jelentősége. Ebből arra a következtetésre juthatunk, hogy a termékek 5400 RPM-en üzemelnek, csak úgy, mint a Seagate Laptop Thin SSHD meghajtója. Utóbbinál a tesztek szerint a HDD korong alacsony fordulatszáma egyes esetekben negatívan hat az összteljesítményre - reméljük, a WD megoldásainál a nagyobb NAND Flash Cache segít a helyzet javításában.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward