Shop menü

HONOR WATCH 4 – KORREKT OKOSÓRA JÁTÉKOS DIZÁJNNAL

eSIM támogatással, telefonálási lehetőség, rengeteg sportmód, egészen kellemes árfekvés, és különleges formavilág jellemi a Honor új óráját.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Honor Watch 4 – Korrekt okosóra játékos dizájnnal

A Honor különleges okostelefon és táblagép mellett egy okosórával is beújított, ami meglehetősen sok funkcióval rendelkezik, kellemes a megjelenése, mégis nagyon gazdaságos. A Watch 4 nem a hagyományos órák formáját öltötte magára, hanem inkább az Apple Watch-ra próbál hasonlítani, annál viszont ívesebb.

Sok termékre szokták túlzással rásütni, hogy szappan formájú, itt azonban úgy gondoljuk, hogy ez teljesen helytálló, a Watch 4 tokja pont olyan, mint egy miniszappan egy hotelből. Noha négyzetes a képernyője, mégis erőteljesen lekerekített a tokforma minden irányból. A képernyő AMOLED technológiát használ és 1,75 hüvelykes a mérete, a felbontása pedig 450 x 390 képpontos. Azt is megtudhattuk, hogy 60 Hz-es működére képes, bár ebben nincs semmi különös.

Galéria megnyitása

Egy olyan termékről beszélhetünk, ami a cégnek fontos, ugyanis itt van először bevetésen az okosórákra szabott új MegicOS rendszer. Ez egy olyan szoftveres alap, ami nagyon szerény, kicsi a teljesítményigénye, ami meglátszik majd a kiváló üzemidőben. Több mint 400 különböző számlapból lehet majd választani, így a Honor szerint mindenki találhat majd olyat, ami a számára éppen ideális. Ezek különböző információkat tudnak a felhasználók elé tárni, ez alapján is lehet majd válogatni a lehetőségek között.

Galéria megnyitása

Naptár, üzenetküldő, zenelejásztó, ezek mind rendelkezésre állnak majd amint indul a termék, és folyamatosan bővülni fog a rendelkezésre álló alkalmazások sora. Kapcsolható lesz a karóráról a ne zavarj mód, elérhető az időjárási információ, és így tovább. Sportolóknak különösen sokat nyújt majd a Watch 4, hiszen közel 100 sportmódot nyújt és ezeknek egy részét, 12-t kiemelt hatékonysággal és sok plusz információval tudja követni.

Galéria megnyitása

A készülékben van egy sor különböző mozgási szenzor, és rendelkezik egyebek mellett GPS vevővel is, ennek köszönhetően tudja majd a felhasználók mozgását követni. Speciális pulzusmérővel rendelkezik, ami mikrolencsés felületű üveg elé került, ennek köszönhetően jobb lesz a pontossága. Menet közben a térképet lehet majd az óra felületén követni, ha egy kijelölt útvonalon igyekszik haladni az ember, akkor ez hasznos lesz.

Galéria megnyitása

Az nem derült ki, hogy milyen chip dolgozik az eszközben, de ez túl sok izgalmat nem érdemes várni, hiszen azt tudjuk, hogy a RAM csak 32 MB-os méretű lett, a háttértár pedig 4 GB-os. A szerény helyre lehetőség lesz dalokat felölteni. 4G LTE képes az újdonság, beágyazott SIM-et használ, és rendelkezik mikrofonnal, hangszóróval egyaránt, hogy a hívásokat tudja kezelni. Az okosóra közvetlenül képes vezeték nélküli fülhallgatóhoz kapcsolódni. A Bluetooth lehetőség mellett támogatott az NFC is, ennek köszönhetően lehetőség lesz fizetni a termékkel kapcsolód mobiltárcák révén.

Galéria megnyitása

45,3 x 39,1 millimérteres a készülék tokja, ami azt jelenti, hogy nem kicsi, átlagos férfi okosóra mérete van, bár keskeny, ennek köszönhetően optikailag egy kicsit jobban mutat, kecsesebb benyomást kelt. Nem különösebben vastag, 11,2 milliméteres lesz a Watch 4, a tömege pedig 32 gramm a szíj nélkül. Szilikon szíjon került boltokba a kiegészítő, de cserélhető pillanatok alatt, és valószínűleg lesz rá széles kínálatban sok más szíj is. 5 ATM nyomást tud elviselni a karóra.

Galéria megnyitása

Egy töltéssel, normál igénybevétel mellett 10 napig bírja majd az újdonság, ami már egy sokak számára elfogadható érték. Persze intenzívebb használattal gyorsan lemeríthető lesz, hiszen a GPS gyorsan le tudja szívni a telepet, szóval a futási teljesítmény nagyban függ majd attól, hogy miként „bánnak” vele.

A Honor Watch 4 1000 jüanba kerül majd a gyártó hazájában, ami átszámítva jelenleg 46 ezer forintos összegnek felel meg. Persze ennél drágábban jöhet majd Európába, de a lényeg az, hogy elérhető lesz az öreg kontinensen a tervek szerint.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére