HASZNOS FUNKCIÓT KAP A WINDOWS 11: BEÉPÍTETT MEMÓRIA-TESZTELŐVEL BŐVÜL A REPERTOÁRJA

Az újítás jóvoltából egy kékhalált követően felajánlja majd a rendszer a memória tesztelésének lehetőségét, így könnyen fény derülhet az esetleges memóriahibákra, ezzel pedig elkerülhetőek a további kellemetlenségek.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2025. okt. 29. 11:34
Hasznos funkciót kap a Windows 11: Beépített memória-tesztelővel bővül a repertoárja

A Microsoft szoftverfejlesztői egy rendkívül hasznos funkcióval bővítik a Windows 11 repertoárját, ami első körben a Windows Insider Preview Program keretén belül válik elérhetővé a fejlesztői (dev) és a béta csatornákon keresztül.

Az újítás lényege, hogy a rendszer egy kékhalálból való feltápászkodás után felajánlja majd a felhasználónak a sikeres bejelentkezést követően, hogy végeztessen el egy memóriavizsgálatot, amit az ajánlás elfogadását követően a következő rendszerindításra időzít a Windows. Ezzel a fejlesztők célja annyi, hogy csökkentsék a memóriahibából fakadó további rendszer-összeomlások, adatvesztések, fájlsérülések, illetve egyéb kellemetlenségek esélyét.

Galéria megnyitása

A memória-ellenőrzés jellemzően 5 percet, illetve ennél is kevesebb időt vehet majd igénybe nagy átlagban, az előzőleg ütemezett feladat mindig a következő rendszerindítás után fut le, majd a sikeres bejelentkezést követően az eredményeket is elénk tárja a rendszer, így látható lesz, mi okozhatta a problémát és szükség eseté további lépéseket is tehetünk. A funkció első körben csak az x86 alapú rendszereken működik majd, az ARM64 architektúra köré épülő processzorokat használó Windows on ARM platform majd csak később kaphat hasonló extrát.

Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a memória-ellenőrzés nem fut majd azokon a rendszereken sem , amelyeknél az Administrator Protection funkció aktív, illetve azoknál a konfigurációknál sem lesz használható, amelyek Secure Boot nélkül használnak BitLocker adattitkosítást. A funkció első körben minden hibakód esetén aktiválódik majd, később azonban, ahogy a tapasztalatok alapján feltérképezik, jellemzően milyen kapcsolat van a memóriahibák és a hibakódok között, egyre célzottabban indulhat majd a memória-ellenőrzés.

Galéria megnyitása

Az újítás először a Windows 11 Insider Preview Build 26220.6982-es (KB5067109), illetve a Windows Insider Preview Build 261206982-es (KB5067109) verziók kapják meg – előbbi a fejlesztői, utóbbi a béta csatornához kapcsolódik. Az új verziók rövidesen elérhetővé válnak, szélesebb körben azonban majd csak később juthatnak hozzá a felhasználók a stabil csatornán keresztül – az is előfordulhat, hogy majd csak a következő nagy funkcióbővítő frissítőcsomag részeként érkezik.

A memória-ellenőrző funkció mindenképpen hasznos újításnak nevezhető, már amennyiben pontosan és megbízhatóan működik, hiszen segítségével gyorsan és könnyedén ellenőrizhető lesz a rendszermemória állapota, hiba esetén pedig megtehetjük a szükséges lépéseket, azaz memóriamodult cserélhetünk és érvényesíthetjük a garanciát, amennyiben az még aktív. A memóriateszt jóvoltából elkerülhetőek a további kékhalálok, az adatvesztés, a fájlok sérülése, illetve az egyes alkalmazások folyamatos összeomlása is, hiszen könnyedén fény derülhet arra, ha memóriahiba áll a háttérben. Ezt a funkcionalitást jelenleg külön alkalmazás letöltésével érhetjük el, de rövidesen a Windows 11 részévé válik, aminek sokan fognak örülni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
i2k010
i2k010
2025. okt. 30. 16:47
#4

Csodás ez a Windows 11...

chris123
chris123
2025. okt. 30. 16:32
#3

Nem mondtam hogy optimális, csakhogy van. Egyébként ugye van a memtest86 meg a memtest86+. A memtest86+ az open source.

thedeveloper
thedeveloper
2025. okt. 29. 17:24
#2

És local account esetén egy esetleges BSOD-t követően először vajon be kell majd jelentkezni a MS account-ba a tool használatához?

chris123
chris123
2025. okt. 29. 16:55
#1

Jelenleg is van memória ellenőrző funkció a Windows-ban. Mennyivel lesz ez több?

N.S.N.
N.S.N.
2025. okt. 30. 9:02

@csapi26 Nekem elég jól bevált a win alól futó memtest64 TPU-os cucc, eddig 10/10 esetben kiszúrta a hibás modult és mehetett gariba. Memtest64

Vissza az oldal tetejére