Az Acer nagyratörő tervekkel kezdte az idei évet, és a jelek szerint nemcsak hangoztatják, hogy komoly előrelépést szeretnének elérni 2014-ben, hanem mindent meg is tesznek ezért. Több újdonsággal is előálltak már az elmúlt hónapokban, és az elkövetkezendő időszakban sem kell csak a meglévő gépekkel beérnie az érdeklődőknek, ezúttal például három friss táblát ismerhetünk meg az alábbiakban.
Az Acer a távol-keleti riválisainak (Huawei, Lenovo, Xiaomi) nyomdokán idén elérné a 10 milliós álomhatárt az okostelefonok és a táblagépek piacán egyaránt, ami néhány ütős konfigurációval, és persze kellemes árakkal, nem tűnik lehetetlennek. Tavaly a vállalat 1,5 és 5 milliós forgalmat tudott bonyolítani, így az előrelépés jelentős lenne, de egyébként egészen reális esélyeik vannak ezt megvalósítani. Az Acer a tabletek körében szerepel jobban, így ilyen tekintetben szinte borítékolható is a rekord. Az idei év első negyedévében ráadásul már jó irányt vett a növekedés, és nem kell többé a 2013-as átszervezések negatív hatásaival számolni. Erről Jason Chan, a vállalat vezérigazgatója számolt be. Az Acernél a hangsúly a 7 és a 8 hüvelykes tableteken lesz – illetve van is –, de közel egy tucat új mobilt is piacra kívánnak dobni a következő negyedévekben. Továbbá azt is elhatározták, hogy csökkentik a gyártási költségeket, ezért a tajvani bérgyártóktól már csak a termékek 30 százaléka fog érkezni, a kínai partnereknek kell a szerkezetek nagyobb részét előállítani.
Acer Iconia Tab 7
Az Acer az Iconia Tab 7 vonalon két friss masinát állít hadrendbe, az Iconia One 7 pedig egy ismeretlen ismerősnek ígérkezik. Nézzük először, hogy mit tartogatnak a 7 hüvelykes Tab-ek. Az A1-713 és A1-713 HD azonosítókkal ellátott táblák legfontosabb közös pontja, hogy mindkettőben lesz mobil kommunikációs egység, így bárhol képesek elérni az internetet, és szinkronizálni a különböző alkalmazások adatait. Ezen felül a páros tagjait egy négymagos lapka (valószínűleg egy Cortex-A7 magokkal operáló MediaTek SoC-ról van szó) fogja lendületbe hozni, a kapcsolati képességeik között pedig a 3G HSDPA egység mellett felbukkan egy 802.11 b/g/n előírásoknak megfelelő Wi-Fi és egy Bluetooth modul is. Mindkettő előlapjára került kamera, így lehet majd velük videóhívásokat is folytatni. A tárhelyeik méretére nem derült fény, azonban mivel microSD kártyák kezelésére képesek, a bővítésük pofonegyszerű lesz. Az üzemidejük 6 órásnak ígérkezik egyetlen feltöltéssel, de a telepek kapacitását nem ismerhettük meg.
Iconia Tab 7 HDA különbségek főleg a kijelzőnél, és a megjelenítőn kirajzolódó szoftverben keresendőek majd. Az A1-713 egy TN+Film technológiás panellel lett ellátva, ami a 7 colos felületre mindössze 1024 x 600-as felbontást feszít ki; ezzel szemben az A1-713 HD már – ahogy azt a neve is mutatja – HD (itt 1280x800-as) felbontással szolgál, melyhez IPS technológia is kapcsolódni fog. Az A1-713 még az Android 4.2 Jelly Beannel karöltve kerül majd a boltok polcaira, és csak a későbbiekben kapja majd meg az Android 4.4-et, a drágábbik gép viszont már a KitKat kódnevű rendszerrel kerül ki a dobozából, ezért pedig jár a dicséret az Acernek. Végül fény derült még arra is, hogy az alacsonyabb áron érkező Tab 7 mellett döntőknek egy 2 megapixeles kamerával kell beérnie, az A1-713 HD hátoldalán viszont egy 5 MPixeles egység vert tábort, és ennél még további extra, hogy ellenáll az ujjlenyomatoknak, nehezebben maradnak meg rajta, így kellemesebb látványt nyújthat hosszútávon.
Az Acer Iconia Tab 7 (A1-713 HD) megjelenésére még májusban sor kerülhet, Európában is kapható lesz, az ára pedig 150 euró körül fog alakulni. A Tab 7 (A1-713) már csak júniusban kerülhet bevetésre, ezért nagyjából 110 eurót kérnek majd el, és egyelőre csak latin-amerikai forgalmazásról beszéltek, így kétséges, hogy hozzánk is eljut-e.
Acer Iconia One 7
A harmadik Acer tablet, a One 7 nem más, mint a B1-730 HD – ez a típusazonosítója –, így nemcsak azt tudjuk róla, amit elárult a „szűkszavú” gyártó, ennek a modellnek a tulajdonságai ugyanis már korábban kiszivárogtak. A táblát ezúttal is egy 7 colos megjelenítővel vértezték fel, ami az IPS technológia és az 1280 x 800-as felbontás révén kellően jó minőséget vonultat fel. Két kamera van a fedélzeten, így lehetőség nyílik fotózásra is amellett, hogy videóhívásokat lehet vele folytatni VGA minőségben. A One 7 nagyon színes egyéniségnek ígérkezik, ugyanis összesen tíz árnyalatban lesz megvásárolhat, és ebből fakadóan valószínűleg mindenki megtalálhatja majd az ízlésének megfelelőt. A készülék szívében egy Intel Atom Z2560 teljesít szolgálatot, ami a dupla 1,6 GHz-es x86-os processzormag és a PowerVR SGX544 MP2 IGP segítségével elég teljesítménnyel szolgál, hogy ne legyenek akadások és lassulások az Android használata közben. Az operációs rendszer egyelőre csak egy 4.2.2-es Android a gépen, azonban egy ideje már az Intel is támogatja az Android 4.4 KitKatet, és ennek megfelelően el is árulták, hogy a debütálást követően rövidesen jöhet rá az átfogó frissítés.
A One 7 kapcsolati lehetőségei egészen szűkösek, nem érdemes benne különlegességeket keresni, mindössze 802.11 b/g/n Wi-Fi és Bluetooth 3.0 modullal szolgál. A jelek szerint még az elődnek számító, B1-720-nál meglévő GPS vevőről is le kell mondani ezúttal. (Állítólag készül egyébként a B1-731 HD is, ami már jobb lesz ilyen tekintetben, és még 3G HSDPA modemmel is szolgálni fog.) A rendszermemóriát a tervezés során 1 GB-osra szabták, míg a tárhelyet tekintve 8 GB-tal szolgál a szerkezet. Ez utóbbit bővíteni is lehet majd, amennyiben szűkösre fordulna a helyzet, hiszen microSD slot is van a kelléktárában. A tablet 198,1 x 119,3 x 10,2 milliméteres vonalakkal határolható körül, a tömege pedig 320 gramm. Ezen keretek közé beszorítottak egy nagy, 3700 mAh-s akkumulátort is, így az üzemidejével biztosan nem lesz majd probléma, mert az Intel lapkája egyébként is jól bánik az erőforrásokkal az eddigi tapasztalatok szerint.
Az Acer Iconia One 7 a világ több pontján is fel fog tűnni, és igen, Európa-szerte is bekerül az áruházak kínálatába május folyamán, ha minden a terv szerint halad. Az inteles alapokkal rendelkező táblagépért cserébe várhatóan 140 eurót kell majd leszurkolni a kasszához érve.