Shop menü

HÁROM TAGGAL JELENT MEG A MOTOROLA RAZR SZÉRIA, VISSZATÉRT A FABURKOLAT IS

A Razr 70 széria minden eddiginél erősebbre sikeredett, a Motorola a jelek szerint nagyon szeretné, hogy népszerűek legyenek az újdonságok.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Három taggal jelent meg a Motorola Razr széria, visszatért a faburkolat is

Az idei évben minden korábbinál nagyobb mennyiségben kelhetnek el hajtogatható okostelefonok. A Motorola pedig abban reménykedik, hogy egyéni rekordot tud majd felállítani, és nagyobb piaci részesedésre lesz képes szert tenni. 

Globálisan és az USA-ban egyszerre jelentette be az új Razr generációt, ami nemzetközi szinten a Razr 70 néven, Amerikában pedig a Razr (2026) jelöléssel fog kereskedelmi forgalomba kerülni. Újdonság minden fronton, hogy ezúttal nem két taggal jön a kagylós széria, hanem három tagot fog számlálni. 

A Razr 70 és a 70 Ultra közé megérkezett a Razr 70+. A tervezők a Razr 70+ modellben vegyítették a Razr 70 és a Razr 70 Ultra különböző jellemzőit, például a külső képernyő a Razr 70 Ultrához áll közel, de a belső panel már inkább a Razr 70-et idézi. A kamerarendszer is a Razr 70-ből jött, a tempója viszont már sokkal inkább a Razr 70 Ultrához mérhető.

Galéria megnyitása

A Moto a Razr 70-nél megtartotta a 3,6 colos külső kijelzőt, hogy ezzel is spóroljon, de a 413 PPI és a korrekt fényerő (1700 nit) révén ez a panel is jól használható lesz. Persze a Razr 70+ már a teljes felületet kitöltő, 4 hüvelykes egységet kapott 165 Hz támogatással és 2400 nites fényerővel. Az olcsóbb készülékek külső felületét Gorilla Glass Victus üveg oltalmazza, míg a Razr 70 Ultra már a Gorilla Glass Ceramic védelme alatt áll. A zászlóshajó változatlanul 4 colos és 1272 x 1080 képpontos felbontású, de már LTPO AMOLED és 3000 nittel ragyoghat.

Galéria megnyitása

A készülékek kihajtását követően a Razr 70 és 70+ egy 6,9 hüvelykes panelt tár az érdeklődők elé, míg a Razr 70 Ultra egy 7 colos egységet villant. A Razr 70 “csak” 3000 nites fényerőt nyújt 413 PPI-s pixelsűrűség és 120 Hz támogatás mellett. A Razr 70+ már 4500 nites csúcsfényt képes elérni, 165 Hz-en üzemel, a felbontása pedig változatlan. A Razr 70 Ultra viszont már 462 PPI-s pixelsűrűséget vonultat fel, 5000 nitet is el tud érni, és itt is biztosított a 165 Hz. A Motorola ügyesen osztotta el a fejlesztéseket a gépek között.

Galéria megnyitása

Az Android 16-tal jönnek az újdonságok, hosszú éveken keresztül kapják majd a főverziós frissítéseket, és a Moto AI révén már a mesterséges intelligencia lehetőségekben sem lesz hiány. A fejlesztők minden eddiginél több alkalmazás elérését biztosítják a külső panelen, rengeteg dolgot meg lehet már oldani instant, a készülékek kihajtása nélkül, a generatív MI is azt fogja segíteni, hogy ne kelljen nyitogatni az eszközöket.

Galéria megnyitása

A Razr 70 és a Razr 70+ belső kamerája 32 megapixeles szenzorra épül, míg a Razr 70 Ultra egy 50 MPixeles érzékelőt kapott. A 4K Ultra HD videózást egyaránt képesek megoldani a masinák már a szelfikamerával is, és a Razr 70+/70 Ultra páros 60 FPS-es opciót is nyújtani fog a nagy felbontás mellé.

Galéria megnyitása

A főkamera a Razr 70 és 70+ modellekben 1/1,95 colos, 50 megapixeles szenzort kapott, míg a Razr 70 Ultra ugyanezt a felbontást már 1/1,56 hüvelykes fizikai méret mellett biztosítja, így jobb képminőséget érhet el. Az optikai stabilizálás minden térfélen biztosított. A társkamera ugyanúgy 50 MPixeles lett és ultraszéles látószöget biztosít, de itt az Ultra modell van némi hátrányban, mert a hely szűkében egy hajszállal kisebb az érzékelője. 

Galéria megnyitása

A videózást tekintve mindegyik készülék nagyon más lehetőségekkel szolgál. A Razr 70 a főkamerával is csak egyszerű 4K30 minőséget tud elérni, semmi esetre sem ez lesz a tartalomkészítők kedvence. A Razr 70+ már biztosít 4K60 lehetőséget és HDR támogatást is HDR10+ vagy Dolby Vision formátumban, továbbá adott 240 FPS-es videózás is Full HD felbontáson. Ami pedig a Razr 70 Ultrát illeti, azzal már akár 8K Ultra HD anyagok is “forgathatók”, 4K-ban pedig a 120 FPS-t is el lehet érni vele, így Ultra HD lassított videózásra is alkalmas. 

Galéria megnyitása

Az emelt órajeles Snapdragon 8 Elite rendszerchipet munkára fogva érkezik a Razr 70 Ultra, így a tempójára biztosan nem lehet majd panasz. Ehhez képest a Razr 70+ a Snapdragon 8s Gen 3 lapkával lett ellátva, a Razr 70 keretei között pedig a MediaTek Dimensity 7400X képviselteti magát, ami a mindennapos használatra elegendő tartalékról fog gondoskodni. A legolcsóbb mobil 8 GB RAM-ot használ 256 vagy 512 GB tárhely mellett, a Razr 70+ már 12 GB memóriát nyújt változatlan tárkapacitások mellett, a 70 Ultránál pedig 16 GB RAM jelent meg kizárólag 512 GB-os háttértár mellett. 

Galéria megnyitása

Nagyon hasonló kapcsolati lehetőségeket biztosítva jönnek a Razr újdonságok, kezdve az 5G támogatással, ami sajnos továbbra is csak a Sub-6 tartományra korlátozódik. Jó hír, hogy az eSIM már mindegyik modellben elérhető lesz, és Dual-SIM támogatással is szolgálnak majd a masinák. Az újdonságok közül a Razr 70 Wi-Fi 6E-t nyújt, míg a többiek Wi-Fi 7-tel szolgálnak,  minden más pedig nagyjából ugyanúgy néz ki, adott a gépekben a Bluetooth 5.4 modul, az NFC chip, valamint az A-GPS vevő is.

Galéria megnyitása

A Motorola korábban kísérletezett fából készült hátlapokkal a Moto X széria idején, és most visszatért ehhez a vonalhoz, és elérhetővé tette a Razr 70 Ultrát faalapú hátlappal, de lesz a kínálatban valódi Alcantara is. A Razr 70-nél is lesznek különböző anyagok, színek és textúrák, de nem olyan egzotikus változatokban kapható majd, mint a csúcsmodell, a Razr 70+ pedig csak egy színben jön bőrhatású bevonattal. 

Galéria megnyitása

A mobilok IP48 tanúsítványt kaptak, titán zsanérral rendelkeznek és alumíniumötvözet keretbe lettek foglalva, a tömegük pedig 200 gramm alatt marad, de összehajtva kicsit 15 milliméter felett alakul a vastagságuk. Sztereó hangszóróval rendelkezik a trió mindegyik tagja, mint ahogy a Dolby Atmos támogatásról is gondoskodnak. Az ujjlenyomat-olvasó a mobilok keretén helyezkezik el, és USB 2.0-c C-típusú aljzattal rendelkeznek.

Galéria megnyitása

A Razr 70 4800 mAh-nyi akkuval jött, amit 30 wattal lehet tölteni és vezeték nélküli töltési lehetőséget is nyújt 15 W-os teljesítménnyel. A Motorola a Razr 70+ modellt két soványabb, összesen 4500 mAh-s teleppel látta el, azonban ezt már 45 W-tal is lehet tölteni a 15 W-os vezeték nélküli opció mellett. A Razr 70 Ultra pedig 5000 mAh-nyi kapacitással rendelkezik már továbbra is két részletben, és 68 W-os TurboPower gyorstöltést nyújt, 30 W-os vezeték nélküli töltéssel karöltve.

Galéria megnyitása

A Motorola májustól kezdi a Razr 70 széria forgalmazását Európában. Az okostelefonok 800 fontról indulnak, ezért a pénzért a Razr 70 vihető haza, a Razr 70+ 1000 fontba kerül majd, a Razr 70 Ultra pedig 1200 fontot fog kóstálni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére