Az Intel 3DXpoint technológiája anno elég nagy port kavart, ugyanis rendkívül ígéretesnek tűnt: egyszerre ötvözte a klasszikus memóriamodulok és a NAND Flash alapú SSD-k előnyeit, ám a termékek végül nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a piaci fogadtatás nem volt annyira pozitív, hogy a 3DXPoint üzletágat megérte volna fenntartani. Az Intel és a Micron éppen ezért úgy döntött, befejezik az együttműködést a 3DXpoint fejlesztése terén, az Intel 3DXPoint üzletágában található termékek jó része is süllyesztőbe került már. Az Intel Optane Memory üzletága hivatalosan 2022 közepén szűnt meg, akkoriban 559 millió dollár értékű felszerelést írtak le, ezt követően pedig a profittal kecsegtető és stratégiailag is fontos területekre helyezték át a fókuszt. A Micron időközben értékesítette a 3DXPoint gyárát, amelynek új tulajdonosa a Texas Instruments lett.
Új 3DXpoint alapú termékek érkezésére tehát már nem számíthatunk, a meglévő kínálat képviselői pedig szépen lassan eltűnnek a piacról. A következő a sorban az Optane Persistent Memory 200-as sorozat lesz, amelyben 128 GB-os, 256 GB-os, illetve 512 GB-os modellek foglalnak helyet. A memóriamodul-formátumú termékek kifejezetten az Intel harmadik generációs Xeon Scalable szerverprocesszoraihoz készültek, amelyeknél a DDR4-es memóriamodulok mellett kaphatnak helyet az Optane Persistent Memory 200 sorozatú megoldások is.
Ezek a modulok az Intel tervei szerint már csak 2024. december 31-ig lesznek rendelhetőek, így a partnereket meg is kérték, adják le igényeiket, hogy a megfelelő mennyiségű modult le tudja szállítani számukra az Intel. Az utolsó szállítmányok 2025. december 31-ig érhetnek célba. Ezekkel a modulokkal lényegében költséghatékonyan lehetett memória-kapacitást bővíteni a támogatott szerverek esetében, ám a technológia iránt végül nem mutatkozott akkora kereslet, amire az Intelnél azt mondanák, érdemes folytatni a fejlesztést és a gyártást.
Az Optane Persistent Memory 200-as sorozat persze nem ez utolsó Optane Memory termékcsalád, ugyanis ott vannak még az Optane Persistent Memory 300-as sorozat tagjai is, amelyek viszont már kifejezetten a negyedik generációs Xeon Scalable processzorokhoz készültek. A Sapphire Rapids modellek mellé érkező modulok 2023 első negyedévében debütáltak, azaz jó eséllyel még legalább két évig elérhetőek lesznek a partnerek számára, már amennyiben az Intel rendelkezik még akkora 3DXPoint raktárkészlettel, ami elegendő az ügyfelek igényeinek kiszolgálásához.